Budapest, 2018. március 6., kedd (MTI) – A Demokratikus Koalíció elnöke azt állítja, hogy pártja és Czeglédy Csaba között, az időnkénti ügyvédi tiszteletdíjakat leszámítva, nem volt és nem is lesz üzleti, gazdasági vagy pénzügyi kapcsolat. Gyurcsány Ferenc keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy Czeglédy Csaba ügye a kormánypártok miatt vált politikai üggyé. A pártelnök úgy fogalmazott: “lényegében nem ismeri”, hogy Czeglédy Csaba üzletemberként mit tett, de a férfit egyébként “kitűnő, bátor” politikusnak tartja. Az esetet elemezve azt is lehetségesnek nevezte, hogy, “most már sokadik gyanúsítottként” Czeglédy Csabát is arra próbálják felhasználni a hatóságok, hogy ellene valljon. Czeglédy Csaba egy olyan ügy miatt került előzetes letartóztatásba, amellyel kapcsolatban az adóhatóság korábban semmit nem tudott bizonyítani ellene – emelte ki. Ehhez képest decemberben az OLAF Orbán Viktor veje ellen különösen nagy értékre elkövetett, bűnszövetségben megvalósított...

Forrás: web.dkp.hu
Feltöltő: koszpeko
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

koszpeko
"Megkérdezték arról is, hogy korábban marhának nevezte a fideszes Budai Gyulát .”Hízelegtem neki, mert baromnak is hívhattam volna” – válaszolta. Az az ügyvéd, aki fiktív földbérleti szerződések ellenjegyzését vállalta, majd olyan képtelenségeket állít, hogy Czeglédy Csaba a DK pénztárosa, az örülhet neki, hogy ennyivel megúszta – tette hozzá."

:DDDD
koszpeko
@durbincs: Téged ki kérdezett te mínusz iq-s agyhalott?
Madácsi Pali
@durbincs: igaza van. Budainak biztosan megszünik a mentelmi joga április 9-én. Az Orbán klánnak sem kellesz sokáig várni mentelmijoguk felfuggesztésére és a vezetőszárra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.