A Jobbik szombati kongresszusán kiderül, hogy a delegáltak milyen vezetési rendszert szeretnének a jövőben. A szavazással közvetve az is kirajzolódik, hogy a májusi tisztújításon a jelenlegi elnökség által támogatott Sneider Tamás és Gyöngyösi Márton párosa vagy Toroczkai László esélyesebb-e a párt élére.

A Magyar Idők emlékeztet, hogy Vona Gábor az országgyűlési választást követően lemondott pártelnöki tisztségéről és parlamenti mandátumáról is, emiatt a május 12-i tisztújító kongresszusán új elnököt választ a párt.

Az MTI szemléje szerint

a Jobbik elnöksége Sneider Tamás alelnök és Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes párosát támogatja, korábban társelnöki szisztémát találtak ki számukra.

A lap szerint ez a regionális igazgatóknál nem várt ellenállásba ütközött, ezért szombaton az elnök-elnökhelyettesi rendszerről dönt a tagság.

Most dől el a Jobbik jövője

Az elnöki posztra jelölteti magát Toroczkai László alelnök, Ásotthalom polgármestere is.

A Magyar Idők információi szerint Toroczkai támogatottsága folyamatosan nő a tagság körében. Hozzáteszik, hogy ha őt választják a Jobbik elnökének, jelentősen gyengülhet a jelenlegi pártvezetés befolyása.

Cikk- és címlapkép: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

cikicakk55
Toroczkaival megint szélsőjobboldali lesz a párt.Az pedig senkinek nem lenne jó,mert megint elindulnának az antiszemita és a cigányellenes mozgalmak. Nem tudom Vona mennyire vette komolyan a pálfordulását,de egy olyan párt mint a jobbik,egy szélsőjobboldali vezetéssel veszélyessé válhat. Állítólag Polgármesternek jó,és 2015-ben meg is védte a város a komolyabb migráns rohamoktól( mert be kell vallani,hogy bizony volt köztük elég sok agresszív is),de az a Polgármesterek dolga,hogy védje a rábízott emberek érdekeit. Országosan viszont nem biztos,hogy jó lenne a jelenléte.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.