1. Elismerik, hogy tulajdonképpen nincs is válság. „Az illegális bevándorlók száma a 2015 októberi csúcshoz képest 95 százalékkal csökkent, még úgy is, hogy az elmúlt időszakban a földközi-tengeri utakon újból nagyobb a beáramlás” – áll a szövegben. Vagyis a krízist jelenleg nem is a Líbia felől érkezők, hanem az európai fővárosokban székelő kormányok tartják életben – addig sem kell másról beszélni. Tizennégy óra alkudozás és három év késlekedés után született megoldás az uniós menekültpolitikára. Méghozzá olyan, amilyennek még Orbán Viktor magyar kormányfő is örül. Nem véletlenül. Három éve tetőzött a menekültválság, az EU pedig sem előtte, sem azóta nem volt képes tartós megoldást találni a problémára. Egészen mostanáig – legalábbis ha hihetünk a hajnali győzelmi jelentéseknek, amelyekben úgy ünnepelték magukat az uniós tagállamok vezetői, mintha minimum egyszerre abszolváltak volna egy holdraszállást, egy kiütéses győzelmet Donald Trump ellen, mellesleg felfedezték...
Győzelmi jelentések, üres ígéretek: így oldotta meg az EU a menekültválságot
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Drámai vallomást tett a négy focista által megerőszakolt sportriporternő
- Ez okozhatta a verőcei tragédiát – szakértő a hajóbalesetről
- Budapestről vidékre költözött Balázs, ma több, mint 30 településre szállít környezettudatos menüket a vállalko...
- Júliustól új kötelező berendezéssel bővülnek az autók – enélkül nem lehet majd az új autókat regisztrálni
Itthon
- 2024. May 21., 08:41
Elárulták Karácsony Gergelyt? – Régi támogatója állt át a riválisához
Itthon
- 2024. May 21., 10:55
Verőcei hajótragédia: nincsenek szavak, a szülők két gyermeküket veszítették el egyszerre
Itthon
- 2024. May 21., 09:47
Sok pénzt spórolhat – Ezt tegye, ha pánikban van a mai adóbevallás miatt
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 20., 16:04
Kis Grófo teljesen összetört – a rendőrség is nyomoz az ügyben
Sport
- 2024. May 19., 18:05
Ezt tette Verstappen Imolában
Szórakozás
- 2024. May 19., 16:46
"Egymás mellett van Buddha és a sarki k*rva hirdetése" – Müller Péter elmondta, mi vezessen minket a választásban
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
www.napi.hu/magyar_vallalatok/ezert_nagy_uzlet_a_sertes_masfelmilliardot_csaltak_el.665194.html
Egy biztos. A problémákat megoldani kell és nem a szőnyeg alá söpörni, vagy politikai érdekből azt meglovagolni és riogatni vele a lakosságot.
A problémákat megoldani nem Németország vagy Franciaország fogja. Ahhoz ők is kevesek. Ezt csak a világ országainak összefogva lehet kezelni.
Ezt meg kell, h nézzétek!
domov.sme.sk/c/20860100/pellegrini-na-slovensko-nepridu-ziadni-migranti-bez-nasho-suhlasu.html
www.zdf.de/politik/berlin-direkt/berlin-direkt---sommerinterview-vom-1-juli-2018-100.html
Új hozzászólás