Meszerics azt írja, az LMP-kongresszus eredményének ismeretében, hosszú, alapos megfontolás után döntött arról, hogy elhagyja az LMP-t. Szerinte a párt az elmúlt időszakban új stratégiai irányba állt, amit nem előztek meg jelentősebb politikai viták, ráadásul utolsó döntéseivel „komoly politikai kockázatot vállalt”. Ez olyan kockázat és olyan irány, amit „nem kívánok, de jó lelkiismerettel nem is tudnék védeni a nyilvánosság előtt.” Az EP-képviselő szerint mostanra olyan jelentőssé vált a távolság politikai meggyőződésem és a párt irányvonala között, hogy az LMP-tagságát október 22-én megszünteti. „Kérlek ne hívjatok, ne akarjatok meggyőzni” – zárul az elnökségnek írt levele. ... Kisebb vihart kavart az is, hogy Meszerics, bár ellenzéki párt delegálta az EP-be, nem szavazta meg a Sargentini-jelentést (egészen pontosan: nem szavazott a jelentésről). A pártban mindenesetre egyre nagyobb a káosz. Az érintettet az Index próbálta, de nem tudta elérni, pontosabban...
Kilép az LMP-ből Meszerics Tamás, a párt egyetlen európai parlamenti képviselője
Forrás:
168ora.hu
Feltöltő: bencemacska
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 12., 17:43
Súlyos bezárási hullám jöhet – Szakemberek szerint a külföldi munkavállalók jelenthetik a megoldást
Itthon
- 2024. May 12., 18:55
Megkapta, amit akart, tovább alkudozik – Magyar Péter nem fogadja el a köztévé felkérését
Itthon
- 2024. May 12., 18:10
Orbán Viktor szerint büszkeség, hogy olimpiai bajnokokat adtunk Kínának
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 11., 09:20
Köhögés miatt estek egymásnak az utasok a repülőn – Akár tragédia is történhetett volna
Technika
- 2024. May 10., 22:58
Innovációra magyar! – a támogató ökoszisztéma az innováció motorja
Sport
- 2024. May 10., 22:42
Főszerepben a sport és az egészség
4 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás