Nem V. János, hanem váltótársa vezethette a buszt Veronában a tragédia pillanatában.

A Bors értesülései szerint V. János ügyvédei egy erről szóló orvosi szakvéleményt adtak be az olasz bíróságon, ahol a veronai tragédia ügyében újabb tárgyalási napot tartottak pénteken.

Mégsem tudni, ki vezette a veronai halálbuszt

A szakvéleményben az szerepel, hogy V. János testén nem voltak kormánytól eredő sérülések, vagyis ez azt jelentheti, hogy a baleset időpontjában ő nem ült a volán mögött. A Bors információja szerint a balesetben elhunyt sofőr mellkasán találtak zúzódásokat, az ütközés közben V. János a széksorok közt állhatott.

A túlélők nehezen tudták felidézni, pontosan melyik sofőr vezette aznap éjjel a buszt, volt, aki V. Jánosra emlékezett, de több olyan is, aki elhunyt társára.

A veronai tragédia kapcsán itthon egyetlen embert gyanúsítottak meg, V. János háziorvosát, foglalkozás körében elkövetett, gondatlan veszélyeztetés vétségével.

Cikk- és címlapkép: AFP

(Bors)

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Régi trükk: a bűncselekményt rákenni a halottra!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Cicamama55: Ezt mi tudjuk csak a vétkes céget, meg a tulajt mosdatni kell mert nertárs !!!
Lepényleső
...sőt még az is lehet,hogy valamelyikük nagyapja? S ennek az eldöntésére nem volt elég
az eddig eltelt idő? Esetleg nyakába varrják annak aki nem él?
Cicamama55
@papa.49: Bizony így lehet, hisz nagyon hallgatnak róla. Ettől még a felelősség nagy része a busz tulajának vállán van! Nemcsak mi szerintünk, de az akkoriban nyilatkozó szakértő is utalt a pluszként beépített ülőhelyek és a stikliben beszerelt üzemanyag tankra, mint a tragédiát kiváltó okokra. Bár a baleset akkor is bekövetkezett volna, de nem gyulladt volna ki a busz, ill. ki tudtak volna menekülni belőle a gyerekek, nem lett volna ennyi áldozat...
Sámannus
Szerintem nem is utazott arra senki, csak mindenki álmodott egy jót. utólag.
papa.49
@Cicamama55: A baleset után megjelent a gyártó véleménye miszerint az ülések közötti közlekedő szűkítette le a beépített plusz ülés !!!
Az üzemanyag tartály meg ,,spaniferrel,, volt ,,rögzítve,, hát tudod kinyílik az ember zsebébe a bicska erre !!!
Cicamama55
@papa.49: Igen, és ezek tények! A balesetet nem, de magát a szörnyű tragédiát kiváltó okok egyértelműen ezek voltak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.