Abszolút precedensértékű perben hoztak novemberben jogerős, másodfokú ítéletet a munkaügyi bíróságon. Először rúgtak ki ügyészt politikai jellegű Facebook-posztok miatt – 2018-ban –, így értelemszerűen először kellett ilyen ügyben egy sor fontos dolgot mérlegelnie a bíróságnak, és ítéletet hoznia.

Vissza kell vennie az ügyészségnek a Facebook-posztok miatt kirúgott ügyészt

Pap Balázs 13 éve dolgozott ügyészként, szakmai munkáját szinte minden évben szakmai elismerésben részesítették, majd jött a 2018-as választás kampányidőszaka, amikor megosztott három politikai tartalmú posztot a Facebook-oldalán. A választás másnapján kapta az értesítést, hogy fegyelmi eljárás indul ellene az ügyészségen, és annak végén az a döntés született, hogy kirúgják.

A bíróság jogerősen kimondta, hogy a kirúgás eltúlzott büntetés volt, és egy fizetési fokozattal visszavetés mellett az ügyészségnek kötelessége visszavennie az ügyészt az eredeti pozícióba.

Emellett a már elsőfokú ítéletben kimondott hétmillió forintnyi elmaradt illetmény, ruhapénz és cafeteria, illetve az elsőfok és másodfok között eltelt időben kiesett mintegy 4 milliós jövedelem megfizetése mellett, a másodfokú bíróság egymillió helyett kétmillió forint sérelemdíj megfizetésére is kötelezte az ügyészséget.

(index.hu)

Cikk- és címlapkép: pixabay.com

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Gratulálni lehet a munkaügyi bíróságnak, hogy a mai politikai légkör ellenér ezt az ítéletet hozták!!!
Félő, hogy netán most az eljáró bírót fogják megfenyíteni!!! Remélhetőleg nem!!!
ómió
Így van! Ha a bíróságok tele lehetnek jó efftársi bírákkal, miért ne mehetne ugyanez ügyészségen is!?
Lepényleső
Javasolható neki,hogy fogja a pénzt és fusson,hogy élni meg még valahol a világban tudjon?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.