Akkor sem költözik, ha többet kell fizetnie a mostani havi 32 ezer forintnál.

Az RTL Klubnak nyilatkozott V. Naszályi Márta, az I. kerület ősszel megválasztott ellenzéki polgármestere, hogy jövőre valószínűleg felülvizsgálják a budai várban található önkormányzati lakások bérleti díját. 

Bayer Zsolt marad a budai várban

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Elekes Andor

Mint elmondta, több mint 8 év után először lesznek felülvizsgálva az árak, ám azt még nem tudta megmondani, hogy mennyivel emelkedhetnek a díjak. 

A budai várban bérel ingatlant többek között Bayer Zsolt kormánypárti publicista és Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője is. 

Bayer a 48 négyzetméteres ingatlanért havi 32 ezer forintos bérleti díjat fizet a budavári önkormányzatnak, míg Palkovics a 66 négyzetméteres lakás után havi 55 ezret fizet a miniszteri fizetéséből.

Bayer úgy nyilatkozott az RTL Klubnak, hogy ő mindenképp maradni fog a várban, még ha megemelkedik a bérleti díj, és Palkovics is ezen a véleményen volt. 

Az önkormányzat egyébként új lakásrendelet megalkotzására készül, amivel a korábbi jogi kiskapukat zárnák le.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Ez egy családbarát ország, úgyhogy most minden kormányközeli civil szervezet jól ráirányítja a figyelmet arra, hogy miért jó családban élni, miért érdemes fiatalon házasságot kötni és gyermeket vállalni. Ez kiváló alkalom arra is, hogy ezek a közpénzzel nagyvonalúan eleresztett álcivil szervezetek üdvözöljék azokat a – társadalom gyerekvállalásban nem érintett felének adójából is finanszírozott – családalapítással összefüggő kormányzati intézkedéseket, amelyeket (kérdezzék meg Novák Katalintól, ha nekem nem hiszik) Rómától Washingtonig egyre többen irigykedve szemlélnek, és nem tudják, hogyan essenek át a fejükön, hogy lenyúlják és gyakorlatba ültessék. Ez történik egy olyan országban, ahol a kormányzást a közvélemény milliárdokból történő szondáztatása és a propaganda igyekszik helyettesíteni. Én nem ismerem az önkormányzatok bérbeadási gyakorlatát, de úgy tűnik, van benne egy passzus, miszerint havi egymilliós fizetés alatt ilyesmit nem kaphat senki. Nekem meg valamiért az volt a fejemben, hogy a bérlakásokat mondjuk fiatal házaspárok igényelhetik, hogy el tudjanak indulni az életben. Esetleg olyan devizahitelesek, akik gyerekkel kerültek az utcára, dolgoznak a szülők, de albérletre a jelenlegi árak mellett esélyük sincs. Hogy ők talpra tudjanak állni. De nem, mert Palkovics Lászlók, Bayer Zsoltok és Habsburg főnemesek jutnak önkormányzati bérlakásokhoz olcsón.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
"Ahhoz, hogy Magyarország megint nemzet legyen, megbecsült család a világban, ki kell pusztítani egyfajta ember lelkéből a „jobboldaliság” címkéjével ismert különös valamit; a tudatot hogy ő, „mint keresztény magyar ember”, előjogokkal élhet e világban egyszerűen azért, mert ő „ keresztény magyar úri ember” joga van tehetség és tudás nélkül is jól élni, fennhordani az orrát, lenézni mindenkit, aki nem „kereszténymagyar” vagy „úriember”, tartani a markát, s kereszténymagyar markába baksist kérni államtól, társadalomtól: állást, kitüntetést, maradék zsidóbirtokot, potyanyaralást a Galyatetőn, kivételezést az élet minden vonatkozásában. Mert ez volt a „jobboldaliság” igazi értelme.” (Márai Sándor: A teljes napló 1943–­1944, 366–367. oldal)
Piaci ár töredékéért lakást bérelni, mások elől elfoglalni majd amikor számonkérik még neki áll feljebb. Ez annyira polgári keresztény. "Kovács 1951-ben este 9-kor lefekvéshez készülődik, amikor dörömbölnek az ajtón.
Kinyitja az ajtót, és két nagy darab, bőrkabátos ÁVH-st pillant meg. Azonnal megfordul és menekülni kezd. Az egyik bőrkabátos atyáskodva utánakiabál: - De elvtárs, hát érted jöttünk, nem ellened!"
csipetke
Remélem,eztán a bérleti díj mindkettőnek bőven 100 ezer fölött lesz,ahogy a piaci árak diktálják.A fideszes bagázs az önkormányzatoknál előszeretettel osztogatta a lakásokat szaré-húgyé',épp illő,hogy a retkesszájú bayer is annyit fizessen,mint bárki más.
Eladott Ország
Ez egy családbarát ország, úgyhogy most minden kormányközeli civil szervezet jól ráirányítja a figyelmet arra, hogy miért jó családban élni, miért érdemes fiatalon házasságot kötni és gyermeket vállalni. Ez kiváló alkalom arra is, hogy ezek a közpénzzel nagyvonalúan eleresztett álcivil szervezetek üdvözöljék azokat a – társadalom gyerekvállalásban nem érintett felének adójából is finanszírozott – családalapítással összefüggő kormányzati intézkedéseket, amelyeket (kérdezzék meg Novák Katalintól, ha nekem nem hiszik) Rómától Washingtonig egyre többen irigykedve szemlélnek, és nem tudják, hogyan essenek át a fejükön, hogy lenyúlják és gyakorlatba ültessék. Ez történik egy olyan országban, ahol a kormányzást a közvélemény milliárdokból történő szondáztatása és a propaganda igyekszik helyettesíteni. Én nem ismerem az önkormányzatok bérbeadási gyakorlatát, de úgy tűnik, van benne egy passzus, miszerint havi egymilliós fizetés alatt ilyesmit nem kaphat senki. Nekem meg valamiért az volt a fejemben, hogy a bérlakásokat mondjuk fiatal házaspárok igényelhetik, hogy el tudjanak indulni az életben. Esetleg olyan devizahitelesek, akik gyerekkel kerültek az utcára, dolgoznak a szülők, de albérletre a jelenlegi árak mellett esélyük sincs. Hogy ők talpra tudjanak állni. De nem, mert Palkovics Lászlók, Bayer Zsoltok és Habsburg főnemesek jutnak önkormányzati bérlakásokhoz olcsón.
lusta
Zsótinak, nem a Tömjénnek, hanem a Bayern nevetetűnek, igaza is van, miért kellene kiköltöznie a jelenlegi lakásból? Nincs itt semmilyen, remélem nem is lesz, boszorkányüldözés. A Várban ennyi az adott környéken a bérleti díj. Akkor ennyit kell kifizetni, oszt jó napot.
namihami
Ha sikerülne valami jó indokot kitalálnia, akkor (persze szigorúan szociális, rászorultsági okokból) talán még némi lakbércsökkentés is járhatna neki(k). Hiszen a ""Mi kutyánk..."".
nevemnick
@Shikari: mi van munkakerülő, foschol, hogy egyszer csak megkeresnek?
Lepényleső
...hát persze hogy maradnak,legfeljebb ránk majd újabb adókat rónak? Talán a lónak ...?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.