Óriási, akár tíz-tizenötszörös lehet a különbség a kimutatottan koronavírusus betegek és a megfertőzöttek között, hiszen az érintettek akár 80 százalékánál tünetmentes a vírus jelenléte – mondta a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Koronavírus: a magyarországi fertőzöttek ugrásszerű növekedésére számít a kormány
A koronavírus-járvány miatt fertőtlenítik a biztosítóberendezéseket egy váltóállító toronyban a Rákospalota-Újpest vasútállomáson 2020. március 19-én. MTI/Máthé Zoltán

Gulyás Gergely hozzátette: bár a kormány ezután is közli a pontos számokat, azok az egész világon, így Magyarországon is fenntartásokkal kezelendők.

Hangsúlyozta: a következő napokban vélhetően ugrásszerűen nő a fertőzöttek száma.

Kijelentette: Magyarország más országokhoz képest a fertőződés egy korábbi szakaszában hozta meg a terjedés lassítását célzó intézkedéseket.

A babaváró- és a diákhitelek törlesztését is felfüggesztik

A hitelek törlesztésének idei évre szóló, a koronavírus-járvány miatt elrendelt felfüggesztése a babaváró- és a diákhitelekre is vonatkozik.

Gulyás Gergely miniszter hozzátette ugyanakkor, hogy a babavárókölcsönnél a 10 éves futamidő nem hosszabbodik meg.

A moratórium a magánszemélyek közötti hitelekre nem vonatkozik – jegyezte meg.

A fogyasztói hitelekkel kapcsolatban azt mondta, arra számítanak, megnő majd az igény irántuk, ezért döntöttek úgy, hogy a teljes hiteldíjmutató (thm) legfeljebb 5 százalékkal haladhatja meg a jegybanki alapkamatot.

A munkaviszonyokkal kapcsolatos rendelkezésekről szólva Gulyás Gergely kiemelte: azt várják, hogy lesznek kreatív megoldások, amelyek adott esetben járhatnak ugyan jövedelemcsökkenéssel, de a legfontosabb a munkahelymegtartás.

Kulcsfontosságú a veszélyhelyzet meghosszabbítása

Gulyás Gergely hangsúlyozta: a kormány csak tizenöt napra tudja elrendelni a veszélyhelyzetet, ezt követően a parlamentnek kell azt meghosszabbítani. Ezért kérték szerdán a frakcióvezetőket, hogy a törvényhozás ezt tegye meg.

A Ház ülésezése rendkívüli jogrend idején is biztosított – hangsúlyozta a miniszter, megjegyezve: azonban jelen helyzetben nem tudható, meddig tud ülésezni az Országgyűlés. Hozzátette: remélik, hogy erre képes lesz a Ház; nem számolnak vészforgatókönyvvel, de azért azt is elkészítik.

Magyarország biztosítja a humanitárius folyosót Románia felé

Amíg a román kormány garantálja, hogy fogadja a nyugat felől érkező román és bolgár állampolgárokat, addig Magyarország biztosítja nekik a humanitárius folyosót.

A hegyeshalmi határátkelőhelyen 21 és reggel 5 óra között biztosítják a román és bolgár vendégmunkásoknak, hogy konvojban hazatérhessenek – mondta a tárcavezető, hozzátéve: nem kizárt, hogy rendkívüli helyzetben napközben is megnyitják a humanitárius korridort.

Önkéntes akciócsoportot állít fel a miniszterelnök

A meglévő tíz akciócsoporton túl egy újabbat, úgynevezett önkéntes akciócsoportot állít fel a miniszterelnök a koronavírus-járvánnyal összefüggésben – ismertette a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszer.

Az akciócsoportot Révész Máriusz kormánybiztos, országgyűlési képviselő vezeti.

Hozzátette: számtalan formában jelenik meg az adakozási készség a társadalomban, amiért a kormány hálás, ennek koordinálását bízták Révész Máriuszra. Magánkórházak jelentkeznek, mások digitális eszközöket ajánlanak fel – tette hozzá a miniszter.

Megerősítette ugyanakkor: a védekezéshez szükséges anyagi források rendelkezésre állnak.

(MTI)

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
@division: Vegeredmenyben mindenki meghal elobb utobb. Ez az elet rendje.
De nem mindegy hogy emberhez meltoan, vagy az utszeli arokban, kinok kozott.
Nessy
@division: Ez így van! És ne tessen megsértődni, de ezen nyer a nyugdíj és tb kassza hosszú távon. Éveim számát tekintve, értem már a mentő sem jönne, úgy hogy lehetek morbid.
division
@Nessy: Ezért kell vigyázniuk nagyon az időseknek, pláne ha még betegek is. Maradj otthon, bevásárláshoz kérj segítséget, ha kimész tegyél fel maszkot, szóval vigyázz magadra!
division
@Yoda69: Nem kell ebbe belehalni, az embereknek kellene fegyelmezetten viselkedni, betartani a szabályokat legalább két hónapig. Ez most az egyetlen esély.
Lepényleső
...s aki ad fel lottót az számít a nyereményre? Hiszen ha adott fel szelvényt,tett érte?
Annak a nyereményre semmi esélye,aki még szelvényt sem vett,hogy azt kitölthesse?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.