Emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, de az eredményes védekezésnek köszönhetően sikerül laposan tartani a járványgörbét – emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján.

Müller Cecília hangsúlyozta: emelkedik a kórházban ápolt koronavírus-fertőzöttek száma, a 2500 igazolt fertőzött közül 927 embert kezelnek kórházban, közülük 56-an vannak lélegeztetőgépen.

Az igazolt fertőzöttek 57 százaléka nő, 43 százalékuk férfi

- mondta.

Közölte azt is, hogy 272-re emelkedett az elhunytak száma, többségük – 256-an – hatvan év feletti, és jellemzően krónikus alapbetegségük is volt.

Nyolc elhunyt az 50-59 éves, hatan a 40-49 éves, míg ketten a 30-39 éves korosztályhoz tartoztak

- ismertette.

A szakember beszélt arról is, hogy továbbra is Budapestről és Pest megyéből kerül ki a legtöbb fertőzött; előbbi 1274, utóbbi 350 igazolt esettel szerepel a nyilvántartásban. Az egész országra vetítve a százezer lakosra jutó fertőzötti arányszám 25,6. Mint mondta, ez a szám már összehasonlítható más országokéval, azonban valódi összehasonlításnak "nincs helye", hiszen minden országban különbözően indult a járvány, és most is eltérően alakul.

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy

a kóros elhízás, az extrém túlsúly is kockázatot jelent a megbetegedésben.

A túlsúly terheli a keringést, a légzőrendszert, az ízületeket, befolyásolja az anyagcserét. Ezeknél a betegeknél a gyógyítás is lényegesen bonyolultabb – tette hozzá.

Müller Cecília kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy egy embert akár többször is letesztelnek, betartva az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlását. Jellemzően egy embernél két laboratóriumi vizsgálatot végeznek, de például a kritikus infrastruktúrában – mint például az egészségügyben – dolgozóknál többször is végeznek teszteket.

Kiemelte,

kórházból koronavírusos beteget csak gyógyultan, két negatív teszttel és a klinikai tünetek megszűnte után küldhetnek haza.

Ezzel kapcsolatban elmondta, ha valakit egy szociális intézményből vagy idősotthonból egyéb vizsgálatra küldtek kórházba, de nem volt koronavírusos, akkor hazabocsátása után 14 napos járványügyi megfigyelés alá kell őt helyezni. Ez nem zárlatot jelent, de egészségi állapotát folyamatosan figyelni kell – emelte ki.

Az országos tisztifőorvos beszélt arról, hogy a vírus reprodukciós rátája (fertőzőképessége) Magyarországon – köszönhetően a járványügyi intézkedéseknek és a betartásuknak – 1 alatt van. A WHO a vírus fertőzőképességéről korábban azt mondta, 1 fertőzött 2-3 embert tud megfertőzni akkor, ha semmilyen óvintézkedés nincs. Müller Cecília elmondta azt is, hogy Magyarországon nem tudnak olyan esetről, hogy valaki az otthonában halt volna meg koronavírus-fertőzésben.

Forrás: MTI

Címlapkép: MTI/Botár Gergely/kormany.hu

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
"Emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma, de az eredményes védekezésnek köszönhetően sikerül laposan tartani a járványgörbét – emelte ki az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatóján."
A baj csak az, hogy az "egyetlen" szakember agya is ugyanilyen lapos.
Kásler 10 parancsolattal akar gyógyítani, szakembere pedig prédikációval. Hogy nem hatásos? Kit érdekel? DE OLCSÓ !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SystemError
@Shikari: Inkább a fideszt támogatjákok sunnyogva, mint az országot. Ja és fordítva ültök a faszon, de szerintem mindegy is.. Na keresd meg a legszebb susogósodat, tudod még a proli hőskorból és kezdődhet a színdarab a gyilok mellett!:)
SystemError
@Shikari: Rohadtul unalmas agyatlan kis majom vagy. Lépek, mert ezt bármelyik prolitól meghallgatom, csak figyelni kell a susogós melegítő hangját..:)
kereső
Olvasom másutt , hogy nagyon pontosan kell kalibrálnia a kormánynak, hogy milyen ütemben térjen vissza az ország a normális kerékvágásba. Matematakia modellleket készitenek, és sok-sok kutató vesz részt benne. Matekoosok, hálózatkutatók. És már felállitották a legrosszabb forgatókönyv modelljét. Valamit nem értek. Matematikai modellezésnél a kimeneti adatokat nagy mértékben meghatározzák a bemeneti adatok- még akkor is, ha a legrosszabbra készülök. Milyen bemeneti valós!!! adatok állnak a kutatók rendelkezésére? Egy fix adatot tudunk- a halottak száma. Azon felül semmit- nincs tesztelés, nincs kapcsolati háló feltérképezés, a társadalomra vonatkozóan-( mert egy zárt közösségben történő tömeges fertőzés adata nem lehet mérvadó) akkor milyen adatokkal dolgoztak???
kereső
Kiegészités: a jelenleg ismert számadatok: 52 ezer teszt, amelyet 32 ezer főn végeztek el.
cikicakk55
@bencemacska: április 26 19:44
Ennek a féregnek még az sem érdekes,ha az anyját,apját ,nagyanyját sodorja veszélybe. neki a hatalom a fontos. A pénz azért nem érdekli,mert azt megkeresi Lölő helyette. Ő megteremti a lehetőséget,Lölő meg utalja át a banjába. Már mint a csuti bankjába. Sajnos pedig ez a legkézenfekvőbb magyarázat arra,miért nem szűrnek mindenkit,miért nem szűrik az egészségügyi dolgozókat( nem szűrik ezt tudom9 Legalább is abban a kórházban ahol én ismerős vagyok,ott nem szűrik a nővéreket és az ápolókat.Nem akkor kellene már kapkodni és szürni,mikor már csak a lélegeztető gép a lehetőség. A fiatalokat is szűrni kéne,ugyan is attól,hogy Ők észre sem veszik,vagy csak valami enyhe tünetet éreznek,attól Ők még fertőznek. Fertőzik a szüleiket,nagyszüleiket,rokonaikat,szomszédaikat a boltosokat,stb. A görbe meg azért lapos,mert bár nem szűrnek,de a nép nagy része azért fegyelmezett és próbálja leminimalizálni a fertőzés lehetőségét. A maszkokat sem a kormánynak köszönhetjük( legalább is a civil lasosság) Hanem a városokban,falvakban élő idősebb asszonyok,vagy munkából ikesett nők önkéntes ingyenes munkájának. Ők varrják saját anyagaikból,amiből tudják a maszkokat a lakóknak.Vagy az Önkormányuatnál lehet megkapni belőle annyit,hogy minimum egy főre kettő jusson. Egy mosásban,egy használatban. Amennyiben a kormány segítségére várnánk,akkor a görbe meredeken száguldana fel és a halottak hegyekben állnának.
bencemacska
@kereső: április 27. , 15:39
Szerinted a halottak száma fix adat?
Akkor biztos nem olvastad az "utasítást", hogyan kell megállapítani a halál okát és nem kell boncolni!

Nem tudok linket küldeni, mert későn van és fáradt vagyok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.