Vasárnap délután jelentkezett közösségi oldalán egy videóval az MSZP, amiben a párt országgyűlési képviselője, Korózs Lajos Németh Athina mentőtiszttel beszélget a kormány által elrendelt kórházkiürítés áldozatairól.

A koronavírus-járvány miatt elrendelt kórházi ágyfelszabadítás következtében egy önkéntes mentős tíz hazaküldött beteg ápolását vállalta el, akik közül 10 napon belül kilencen meghaltak

– hangzik el a Magyar Szocialista Párt (MSZP) videójában. Ebben Korózs Lajos az MSZP politikusa beszélget Németh Athinával, aki éjszakai munkára kérte magát munkahelyén, hogy nappal ingyenesen tudjon segíteni a rászoruló betegeknek – írja a 24.hu.

A mentősként dolgozó nő korábban egy Facebook-csoportban ajánlotta fel, hogy egészségügyi dolgozóként segítséget nyújt az otthoni ápolásban azoknak, akik ezt kérik. Tapasztalatairól már a Pesti Hírlapnak is beszélt korábban, ám az MSZP videójában még súlyosabb állításokat tett.

Mint a videóból kiderül, Németh Athina a kórházkiürítés idején bejelentette a Facebookon, hogy tíz hazaküldött beteg ellátásában segítséget tud adni.

A tíz hazaküldött betegből tíz nap alatt kilencen meghaltak.

A beszélgetésben három esetet idéznek fel.

Egy csepeli nőt a kórházból hívtak fel, hogy hozzák haza az anyját mentővel, ha tetszik, ha nem. Az idős beteg teljesen magatehetetlen volt, haza se szabadott volna engedni, már haldoklott. Hat nap után a rosszullét fokozódott, vissza kellett vinni a kórházba, ahol másnap meghalt – idézte fel Németh Athina.

Egy másik nő apját Budakeszire vitték haza, májdaganattal. Németh Athina kiment hozzá, és többek között azt tapasztalta, hogy a ráadott szűk pelenka alatt véraláfutások keletkeztek a beteg testén. Az idős beteg kézzel írott zárójelentése szerint a saját akaratából távozott az otthonába, csakhogy a férfi már három hete nem volt magánál – mondta a mentőtiszt. Németh Atina ottmaradt vele, míg el nem hunyt.

A mentőtiszt visszaemlékezése szerint volt olyan tumoros beteg – egy 58 éves nő-, akit szombati napon úgy küldtek haza, hogy félig volt csak összevarrva a hasa. Mikor ezt észrevette, Németh Athina felhívta az onkológiai sebészt, aki azt mondta, rögtön indul. Másfél óra múlva újra rátelefonált a sebészre, hogy már nem kell jönnie, meghalt a beteg – mondta az önkéntes ápoló.

Az Index emlékeztet, az Emberi Erőforrások Minisztériumának utasítása alapján április 15-ig kellett a kórházi ágyak minimum 60 százalékát szabaddá tenni, aztán a koronavirus.gov.hu-n az jelent meg, hogy április 19-ig tegyék szabaddá a kórházak közfinanszírozott ágykapacitásának 50 százalékát, ami a „következő ütemben” 60 százalékra emelkedik. Ez összesen 39500 ágyat jelentett. Müller Cecília országos tisztifőorvos az operatív törzs április 15-i tájékoztatóján azt hangsúlyozta, hogy „újabb összefogásra van szükség” ahhoz, hogy a családtagok megértsék és segítsék a kórházak kiürítését, és otthon lássák el beteg rokonaikat, akik szerinte nem szorulnak kórházi ellátásra ezekben a nehéz napokban.

Forrás: 24.hu, Index

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Eddig is irgalmatlanul le volt pukkanva az egészségügy,mert a fidesz mindenhová szórta a pénzt kétkézzel,leginkább fociakadémiákra,itthon és külföldön,de az EÜ baromira nem érdekelte orbánt.Ennek a romhalmaznak a tetejébe jött a dilettáns kásler,aki akkora katyvaszt csinált,hogy aki ezt helyrehozza,azé minden elismerésem.Szerencsére már semmiben nem tud dönteni,mert előbb engedélyeztetnie kell a Csendes Donnal.A kipaterolt betegek jogi képviselői elindítják a pereket az állam ellen remélhetőleg.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Málna
@Pegero: A tizediket sikerült elhelyezni egy otthonban. A mázlista...
jesz
Nem lesz következménye, mert kásler kiváló nemzetmentő, mondhatni hipohonder...ilyen értékes tudósnak nincs párja, tehát tessenek oszolni, nincs itt semmi látnivaló...minden más rágalom.

Csak az kérdéses,hogy később a statisztikában az elhunytak vírusban haltak-e meg...(igen, abban, mert úgy akarjuk)
csipetke
Eddig is irgalmatlanul le volt pukkanva az egészségügy,mert a fidesz mindenhová szórta a pénzt kétkézzel,leginkább fociakadémiákra,itthon és külföldön,de az EÜ baromira nem érdekelte orbánt.Ennek a romhalmaznak a tetejébe jött a dilettáns kásler,aki akkora katyvaszt csinált,hogy aki ezt helyrehozza,azé minden elismerésem.Szerencsére már semmiben nem tud dönteni,mert előbb engedélyeztetnie kell a Csendes Donnal.A kipaterolt betegek jogi képviselői elindítják a pereket az állam ellen remélhetőleg.
ómió
Ütősebbeket nem lehet a Káslerre kenni, efftársak? Pesti úti "példa" nincs?
vitriol
@ómió: a Pesti út minden animáliája orbán felelőssége, mindenki másról le lehet szállni!
ómió
@vitriol: Hát, ha Karigeri a fenntartó, kié lehetne, ha nem a "Zorbáné"? Na! Úgy "efftársilag"!? A terminológia-újítás királyáé, Karigerié biztos nem, hisz ő találta fel a "FELELŐSSÉG NÉLKÜLI FENNTARTÓ" vadiúj kategóriáját!
ómió
Ez a virtuális mentőtiszt meg "efftársi világbajnok"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.