A miniszter szerint segítheti a védekezést.

Kásler Miklós szerint hatásos lesz a járvány ellen a nemzeti konzultáció

A koronavírus-járvány veszélye nem szűnt meg, de Magyarország felkészült az újabb megbetegedésekre és a betegek ellátására – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

Kásler Miklós hozzátette: folyamatosan érkeznek hírek a vírus újbóli megjelenéséről olyan helyekről, ahol már a járvány első hulláma véget ért, így elmondható, hogy "erősen hullámzik a megbetegedések száma a világban".

Az, hogy Magyarország jól vészelte át a koronavírus-járvány első hullámát, a gyors és hatékony kormányzati beavatkozásnak, illetve a lakosság fegyelmezettségének, "példaértékű magatartásának" volt köszönhető – mondta a miniszter.

Kiemelte: annak érdekében, hogy a járvány elleni védekezés még hatékonyabb lehessen, a kormány újabb nemzeti konzultációt indított, amelynek több kérdése is foglalkozik ezzel a témával.

Kásler Miklós sajtótájékoztatóján kitért arra is, hogy az egészségügyi ellátás június 15-étől teljes kapacitással működik, azzal a feltétellel, hogy a koronavírus-fertőzöttek ápolására korábban elkülönített ágyak 20 százalékát továbbra is e betegek ellátására kell fenntartani.

Hozzátette: ugyanakkor ahhoz, hogy a járvány alatt elmaradt vizsgálatokat, beavatkozásokat "be lehessen hozni", minimum két hónapra van szükség.

Az egészségügyi várólisták nem hosszabbak, mint március elején voltak – jelentette ki a miniszter, megjegyezve: a járóbeteg-szakrendeléseknél eltörölt "ellátási időkorlát" is felgyorsítja az elmaradt beavatkozások elvégzését.

Forrás: MTI

Kép: MTI/Balogh Zoltán 

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Szerinte a tízparancsolat segít a rák ellen. Felejtős ez az ápolatlan, retek pali.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
@Béla333: úgyis a keresztény vallásos pop zenét támogatják. Minden reggel a rádióban "dicsőítő énekeket" fognak sugározni egy órában, és be lehet zárni a kórházakat, rendelőket!
Béla333
@Nessy: 20.40
Van egy könyv: Orwell1984
Ott vannak ilyen történetek...
Nessy
@Béla333: Egyre jobban emlékeztet rá kis hazánk! Meg az Állatfarmra is sok esetben!
ómió
@Aki Én: Tudjuk, bolsiék fajkreténje! Nálatok a Lenin összes mindenre "választ ad"! Eleid azért abszolváltak nekünk 50 év lemaradást a "rothadó kapitalizmus" mögött! Ha tehetnétek, újra "kivívnátok"!
kokopelli
Nem értem a kormánypártiakat: Hányszor jelentek már meg az Orbán-család tagjairól '89 előtti dokumentumok,
tagkönyvek,"lakás-panamákat" igazoló papirok stb.-ik!? Igaz,hogy egy "nagy focialista" befutja a pályáját minden i-
rányba,minden irányból! Mi hiányzik még? ...csak nem a szélsőjobbos irredentizmus? ..."piros-fehér-zöld..xxxxxx-
magyar föld" ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.