A baloldal újabb szintet lépett a gyalázatos akciókban: ellopja a nemzeti konzultációs íveket - közölte a Fidesz országgyűlési frakciószóvivője szombaton, sajtótájékoztatón, Debrecenben. Halász azt mondta, egy videofelvétel került napvilágra, amelyen az látszik, hogy egy baloldali aktivista kilopkodja a postaládából a nemzeti konzultációs kérdőívet. Nyilván ez annak a törvénytelen akciónak a része, amit a baloldal hirdetett, meg akarják akadályozni a nemzeti konzultációt, begyűjtik, és ezek szerint ellopkodják az íveket – fejtette ki a politikus. Halász János szerint, „így akarják megint elhallgattatni a magyar embereket, hogy elmondják a véleményüket a bevándorlásról, a járvány elleni védekezésről, Magyarország gazdasági szuverenitásáról, és az unokáinkat is eladósító második Soros-tervről"

Forrás: hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Megy tehát a toporzékolás, amikor nem arról van szó, hogy mondjuk az ellenzéki pártok szólítják fel arra Rogán Antalt, hogy számoljon el a letelepedési kötvényekkel, vagy Farkas Flóriánt arra, hogy mondja meg, hova tűnt a több mint 1 milliárd forint, amit egy felzárkóztatási programra kapott? A kormánypárt politikusai, szóvivői, beszélő öltönyei, és táskahordozói egyetlen egyszer sem válaszoltak súlyos, az embereket valóban érdeklő kérdésekre, hiszen megtehették. Kétharmaddal azt csinálnak amit akarnak. Ki mint él, úgy ítél - tartja a közmondás. Nos Halász már megint igazunk van? Önök minden aláírást a bázisuk feltöltésére használnak. Ezt tudjuk. Siess János mert lemaradsz a kufircról.
zsurpubi.hu/shared/hirek/belpol/BFA/augusztus/halasz_44402_LI.jpg
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Béla333
Na had lássuk azt a bizonyos videót, ami az egész ellenzékre árnyékot vet...
Eladott Ország
Megy tehát a toporzékolás, amikor nem arról van szó, hogy mondjuk az ellenzéki pártok szólítják fel arra Rogán Antalt, hogy számoljon el a letelepedési kötvényekkel, vagy Farkas Flóriánt arra, hogy mondja meg, hova tűnt a több mint 1 milliárd forint, amit egy felzárkóztatási programra kapott? A kormánypárt politikusai, szóvivői, beszélő öltönyei, és táskahordozói egyetlen egyszer sem válaszoltak súlyos, az embereket valóban érdeklő kérdésekre, hiszen megtehették. Kétharmaddal azt csinálnak amit akarnak. Ki mint él, úgy ítél - tartja a közmondás. Nos Halász már megint igazunk van? Önök minden aláírást a bázisuk feltöltésére használnak. Ezt tudjuk. Siess János mert lemaradsz a kufircról.
zsurpubi.hu/shared/hirek/belpol/BFA/augusztus/halasz_44402_LI.jpg
lusta
Hadházyék egy nagyon nagy trükköt bevetve teszik nevetségessé és hiteltelenné az inzultációs leveleket. Ezért már most jó előre elkezdik magyarázkodni a sikertelenséget.
Nessy
Már hiányzott a KISZ Halász megszólalása! Mi az, hogy "ellopja"? Kiveszi a levélszekrényből, vagy betör érte a lakásokba? Kéretik nem ostobaságokat mondani!
tudode
Micsoda dolog az, hogy kilopják a postaládából azokat az un. "hettyempitty" leveleket, amelyek egy része olvasatlanul a kukába landol, amely attól érkezik/zett, aki megnézi, hogy kivel lakik együtt, de azt nem, hogy hívatlanok a levelei!
Józsipapa
janikám - a miskolci plakátfinanszírozási ügyről
és a lélegeztetőgépek beszerzéséről regéljél
valamit !!!
mert csak el basztatok 300 milliárd forintot !!
igazi görény vagy... senkiházi...
kokopelli
@tudode: Micsoda dolog az,hogy a nagypofájú megválasztott (?) kormány meló helyett biztos ami sicher "falból"
konzultálni akar a plebs-el? Lóf@ß az mama! Alibi arra az esetre,ha szekér a kormány "rosszvoltából" megfenek-
lik a ß@bran! "Mi konzultáltunk",de a magyarok úgy akarták,hogy..bla..bla! Az ellenzék a Gyurcsány meg a nyu-
gat,és a liberális itt élő maradék pirézek kersztbetettek (nég a két újjaikat is!.)
kokopelli
..még valami! Miért nem próbálják inkább "Inzultációs" ivekkel a "dógot"?Azokat csak nem lopják el!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.