A koronavírus-járvány átírta az idei nyaralási szezont. A Blikk annak járt utána, hogy politikusaink vajon, hol töltik a szabadságot: követik-e Orbán Viktor miniszterelnök ajánlását, és inkább a Balaton és kevesebb Adria.„Vízitúra, biciklitúra, pihenés a Balatonnál: ezek Áder János államfő nyári programjai. A köztársasági elnök nemcsak idén, de előtte is főként belföldön nyaralt a családja körében” – írta a köztársasági elnök hivatala. Kövér László házelnök kabinetje nem válaszolt, ahogy a miniszterelnök sajtófőnöke sem adott tájékoztatást Orbán Viktor nyaralásáról. A Kormányzati Tájékoztatási Központ is csak azt erősítette meg, hogy a miniszterekre és államtitkárokra ugyanazok a szabályok érvényesek, mint bármely magyar állampolgárra. A korábbi években a kormányfő Horvátországban üdült, ez idén nem biztos, hogy összejön, hiszen az elmúlt időszakban a koronavírus miatt ő maga is számtalanszor a belföldi kikapcsolódás mellett érvelt: „Több Balaton, kevesebb Adria” – hangoztatta.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.