Szijjártó Péter ma a minszki helyzetről egyeztetett.

Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszterrel egyeztetett telefonon vasárnap a minszki helyzetről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter ezután Facebook-oldalán ismét nagyon óvatosan fogalmazott a fehéroroszországi helyzettel kapcsolatban. 

Szijjártó vasárnap este közösségi oldalán kiemelte:

az európai politikai közvéleményt továbbra is a minszki helyzet foglalkoztatja.

Remélhetőleg minél előbb sikerül olyan megnyugtató megoldásokat találni, amelyek a párbeszéden alapulnak és az Európai Unió egységes álláspontját tükrözik – tette hozzá.

A kérdés napirenden lesz a külügyminiszterek következő tanácsülésén, augusztus 27-én és 28-án, Berlinben

– írta a magyar diplomácia vezetője.

Fehéroroszországban a pénteken bejelentett hivatalos végeredmény szerint a múlt vasárnapi elnökválasztást Aljakszandr Lukasenka jelenlegi elnök nyerte a szavazatok 80,1 százalékával. Legfőbb ellenlábasa, Szvjatlana Cihanouszkaja a voksok 10,12 százalékát kapta. A választás óta minden nap az utcára vonulnak az emberek, tüntetéseket jelentettek Minszkből, Grodnóból, Bresztből és más városokból is. A hatóságok országszerte több ezer ember vettek őrizetbe. A tüntetéseknek már halálos áldozatai is vannak.

A magyar kormány csütörtökön szólalt meg először a belarusz elnökválasztással és tüntetésekkel összefüggésben, nem ítélték el nyilvánosan a belarusz erőszakot, ugyanakkor Alekszandr Lukasenko oldalán Orbán Viktor nem szerepel azok között, akik gratuláltak az elnöknek a választáson elért eredményéhez – írta meg korábban az Index.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta

Az európai politikai közvéleményt most leginkább a belorusz fejlemények érdeklik.

Tegnap hosszasan egyeztettünk Edgars Rinkēvičs, lett kollégámmal. Egyértelművé vált, hogy hasonló a helyzetértékelésünk. Abban vagyunk érdekeltek, hogy olyan, párbeszéden alapuló EU-s döntések szülessenek, amelyek nem lehetetlenítik el Belarusz és az Európai Unió jövőbeli kapcsolatépítését, valamint nem vetik vissza a Keleti Partnerség programot sem.

Forrás: MTI, 24.hu, Index

Címlapkép: Facebook/Szijjártó Péter

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Szélkakas petya !!! Ide is egy kicsit, oda is egy kicsit, ahogy a helyzet kívánja...Vagy követed Hofi G. mondását, " Pénzért mindent...szopok, nyalok, gombot varrok " abba nagy menő vagy !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
volvós
Szélkakas petya !!! Ide is egy kicsit, oda is egy kicsit, ahogy a helyzet kívánja...Vagy követed Hofi G. mondását, " Pénzért mindent...szopok, nyalok, gombot varrok " abba nagy menő vagy !!!
verőce21
Az ellenzéki állítás viszont nagyon gyanús, hogy ellenkező eredmény született...
Ilyen mérvű csalás nincs..., viszont az van ami nálunk, hogy az ellenzék már nagyon unja az ellenzékiséget, és Bármi Áron szeretne hatalomra kerülni!
csak úgy....
@verőce21: ez nálad az esti bélcsvarodás? :)
verőce21
@csak úgy...: (23:05) Ó te bunkócska, te drága...!
jesz
aszongya: ..." ezúttal is nagyon óvatosan fogalmazott"...

Hát persze...kétkapura focizni neki sem egyszerű, pláne úgy, hogy a főnöke sem tudja, merre van az előre...(gyanítom Lukasenka sem tudja)...

Ha dől a bili, és L. felszívódik, akkor lesz csak igazán baj...mert a káoszban mindenki szeretne a húsos fazékhoz jutni, de kulturáltan nem fog menni...csak aki kapja marja módon...az pedig összeomláshoz vezet)
ómió
A "gazdasági kapcsolatok", bizony, "nagy urak"!
legott
Ha nem elég magas a vérnyomásod: Szijjártó Péter külügyminiszter Szíjj László adriai luxusjachtján bekkeli ki a fehérorosz válságot

atlatszo.hu/2020/08/18/szijjarto-peter-kulugyminiszter-szijj-laszlo-adriai-luxusjachtjan-bekkeli-ki-a-feherorosz-valsagot/
kereső
Szarrágó toporzék, nem vagytok képesek egyértelmű állásfoglalásra? Mert amit eddig mondtatok, az nagyon is azt igazolja, hogy teljes mértékben egyet értetek lukasenka elcsalt választási eredményével, és a terorral. És a magyar kormány nem szolidáris, és főleg nem támogatja a diktátor ellen demostráló, szabad ,demokratikus országot akaró tömegekkel. Ezen nem is csodálkozom, hiszen a demokráciát, a jogállamot itthon is nap-mint nap megtagadjátok, megcsúfoljátok. És nem akarlak emlékeztetni 2018-ra, amikor is leállt??? az NVB szervere- eltűnt 800.000 szavazó a rendszerből, a rend őrei meg körbevették óvón az NVB épületét. Mi is történt akkor Magyarországon??
kereső
"Ez önmagában is erős pillanat lehetett, hát még a sztori hátterével együtt. Szijjártó ugyanis aznap arról posztolt ki egy képet a Facebookra, amint egy tárgyalóteremben, öltönyben mobilozik, az alábbi szöveggel:

„Az európai politikai közvéleményt továbbra is a minszki helyzet foglalkoztatja. Ma telefonon beszéltem is erről Josep Borrellel, az Európai Unió külügyi főképviselőjével és Heiko Maas német külügyminiszter-kollégával”

Hazug szemétláda! Ez Magyarország külügyminisztere?
kokopelli
Akármerre keresek arról valamit,hogy Heiko Mass esetleg ,valahol,értékelt vagy nyilatkozott! Lehet hogy többtucat
csatorna kevés? Még a rövid-hírekben is csak közlik az eredményt,de leß@rják a miértet,mintahogy a TV-nézők is!
Csak a "gázvezeték" miatt lenne érdekes,de a fehéroroszoknak kell a lóvé! Mivel a "Putyinka" is érdekelt az üzlet-
ben,azért nem fél a nyugat a gáz miatt! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.