Parti Nagy Lajos kezdeményezésére több mint 160 író  tiltakozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem átszervezése ellen.

Szerda reggelre Parti Nagy Lajos kezdeményezésére több mint 160 író, köztük Nádas Péter, Dragomán György, Erdős Virág, Tompa Andrea és Závada Pál tiltakozik a Színház- és Filmművészeti Egyetem átszervezése ellen – írja a 24.hu a litera.hu információi alapján.

Mint írtuk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói a hétfő esti tüntetés után barikádot állítottak, elfoglalták az egyetem épületét, ahová nem akarják beengedni az új vezetőket. A diákok az SZFE előterében sátrakat állítottak, abban laknak, élelmezésüket magánszemélyek támogatásából oldják meg, legalábbis a helyszínen ez hangzott el kedden délelőtt.

Több mint 160 magyar író állt ki az SZFE mellett

Parti Nagy Lajos író, költő – mint írja – mélységes és tehetetlen felháborodásában indította útnak az alábbi levelet, amelyhez 2020. szeptember 1-jén 18 óráig 166 magyar író, irodalmár, műfordító és művész csatlakozott.

„Alulírott magyar írók, műfordítók, irodalmárok, magyar művészek a leghatározottabban tiltakozunk a Színház- és Filmművészeti Egyetem aljas és sunyi legázolása ellen, szolidárisak vagyunk a lemondott szenátussal, az egyetem tanáraival és hallgatóival” – szól a deklaráció.

Cikk- és címlapkép: AFP

(24.hu)

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@Nessy: Nem tudom Neked lerajzolni azt az ivet, amekkoraban lesz@arnam vidnyanszkyt - barminek is kialtson ki - es nagyon remelem, hogy ezzel igy vannak a fiatalok is, meg a nagyon klassz tanaraik is! Csodalkozom, hogy a tobbi egyetemrol meg nincs jelzes. Mint tudjuk, 56-ot is az egyetemistak boritottak...:)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
Hál'Istennek sok gondolkodó ember van még,akik nem hódoltak be ennek az elmeroggyant rezsimnek...Csak maradjon is így
Lepényleső
...na akkor megvan a következő 160,- közellenség?
Gyütt Mönt
Friss: a Szegedi Tudományegyetem diákjai is kiraktak molinót, melyen kifejezték a szolidaritásukat. Az egyetem vezetése leszedette. Indokolásuk szerint azért, mert nem kértek rá engedélyt :)))
karma1
@Gyütt Mönt: A lenyeg mar akkor is megtortent: Az ottani diakok sem kernek az orbani "gondoskodasbol" - a tanarok meg be lehetnek szarva rendesen ott !

A lenyeg, hogy MEGTORTENT a molino felrakasa - errol biztosan tudomast szereznek majd az SZFE-n - ez mind jo dolog.
Az, hogy most leszedettek veluk a nolinot egy baromsagra hivatkozva, eszembe juttatja a viccet:

Pista bacsi bekesen pisil az utcasarkon, arra megy egy rendor, es raszol:
- Uram, megbirsagolom, mert kozteren pisil, ami tilos. Fizessen 5 ezer forintot, es azonnal tegye el a szerszamat!

Pista bacsi elteszi a farkat, es mikozben atadja a penzt a rendornek, allatira elkezd rohogni.
-Most mit rohog ezen, bacsika? Mi olyan vicces?
- Hat mit gondol, biztos ur, ABBAHAGYTAM?
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.