A színművészeti egyetem diákjai által is használt piros-fehér szalaggal ragasztotta össze egy DK-s képviselő Orbán Viktor parlamenti irodjának ajtaját. Ezzel azt üzente a kormányfőnek, hogy ideje pakolni. 

A 24.hu cikke szerint Varga Zoltán DK-s országgyűlési képviselő piros-fehér szalagot ragasztott Orbán Viktor kormányfő parlamenti dolgozószobájának ajtajára.

Orbán parlamenti dolgozószobáját is elérte a színművészetisek szalagja

Fotó, címlapkép: Facebook/Varga Zoltán DK

Az akciót posztolta a Facebookon is a következő szöveggel:

ha Orbán Viktor azt gondolta, hogy majd a parlamenti dolgozószobájába bújhat a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak tiltakozása elől, akkor tévedett. Tettem róla, hogy megértse: ideje pakolni! Az ő szavatossága menthetetlenül lejárt!

A Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjai bő egy hete foglalták el az egyetemet, a szenátus lemondása után. A hallgatók és a tanárok az erőltett modellváltás ellen, és az egyetemi autonómia mellett tiltakoznak.

93 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
@Málna: orbánnak nem intelligens humora van, hanem egyszerűen suttyó. Neked meg nincs humorod.
orbán sok mindent mondott azóta is, meg mindennek az ellenkezőjét.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Qqberci
Nem piros-fehér szalag kell, hanem sárga selyemzsinór!...
justhpeter
Orbánnak nem járhatott le a szavatossága ! Ami sosem volt, az nem is járhat le.
Jozefina
Nagyon ötletes!!!
Ha már orbánról van szó ezt is érdemes megnézni, meghallgatni:
www.youtube.com/watch?v=mtHwBhjXeK0
www.youtube.com/watch?v=W6DShLlS3I0
dr. prédikátor
@Shikari: nyikari cerkóf te köcsög!!! neked meg a nyakad köré kell tekerni egy jó erős kötelet oszt jó szorosra húzni!!!
Nessy
@Shikari: Azért az Őrült nők ketrecét jobb szereposztásban láttam az Operettben is anno, meg az Átriumban is mostanság! Nem tudom Gyurcsánynak van e olyan formás lába, mint Haumann Péternek, meg Stohl Andrásnak!
Clavigo
@Málna: Nem annyira gyerekes,,,mint ahogy a Gazdaállatod játsza az eszét a traktoron...
kereső
@Málna: Ez nem gyerekes. Ez jópofa!-és jó poénos.
Málna
@Clavigo: Orbán poénos volt, spontán. Ez meg olyan erőltetett.
Aki Én
@Málna: ...gyerekes, de még így sem értitek.
Emlékszel még mi volt orbán véleménye a párbeszéd elől való elzárkózásról, a civil szerveződésekről? Emlékszel, hogy mészárlással fenyegetőzött? Ezt kellene ma tenni?
Tökéletes igaza van (volt)

www.youtube.com/watch?v=Aqq6gHBmq00
Clavigo
@Málna: Érdekes,,,nekem csak undorom, hányingerem van Orbántól.
Málna
@Aki Én: Sok butaságot mondott ő is fiatalon. Szerencsére benőtt a feje lágya.
Nessy
@Shikari: Értettem, nem vagyok még demens! Csak Luciferrel vallom: tragédia, nézd komédiának, és szórakoztatni fog legott! Egyik másik hozzászólás esetében ez valóban fennáll. Azért arra befizetnék, amikor a félországot, meg a mérvadó pl. Oscar díjas színészeket ketrecbe zárod! :-)))))
csak úgy....
@Málna: orbánna cca. annyi a humora van mint neked..., 0/nix
csak úgy....
@Málna: szerintem orbán "okosabb" volt fiatalon,-persze most is okos mert a hívek megvezetéséhez köll egy csomó ész!
Málna
@csak úgy...: Intelligens humora van Orbánnak is és nekem is. Ezt nem mindenki érti, valóban.
Málna
@csak úgy...: Hát, akármit is csinál, jól csinálja, meg kell hagyni.
Nessy
@Shikari: Akkor még most is gondban lenne pártunk és kormányunk, a parlamenti 2/3-val. Meg a kormányával is. :-)))) Apropó, ki is tiltakozott/tiltakozik az ügynök akták ellen? Igaz mára már a fele sincs meg. Nem bezöldültek egyébként, hanem narancsszínt öltöttek! Színváltás, színváltás!
Aki Én
@Málna: orbánnak nem intelligens humora van, hanem egyszerűen suttyó. Neked meg nincs humorod.
orbán sok mindent mondott azóta is, meg mindennek az ellenkezőjét.
Nessy
@Shikari: Amen! Legyen néked a te hited szerint! :-))))
Aki Én
@csak úgy...: ...már a régi videóin is tisztán látszik az elmebaj. Egyébként sokkal inkább hiszem gátlástalannak, mint okosnak. Amit tesz, azt bárki megtehetné, ha elég gátlástalan és aljas lenne. Nem azért nem teszi más, mert nem tudná megtenni.
legott
Azt nehezményezte az egyik fideszes IQ betyár, hogy mé' nem piros, fehér, zöld szalagot...
A hülyék sajnos nem a túloldalon vannak, hanem köztünk járnak.

És ezek ilyeneket hallgatnak, ezeknek ez teccik: www.youtube.com/watch?v=ksETzE_0VgI

Anyám borogass !!!
RonaGyuri
a libsi- komcsi horda támadja folyamatosan Magyarországot.!!! Ebben van ráció!
Komcsi, mert Orbán Viktor apja MSZMP-s párttitkár ő maga KISZ-titkár, majd az MSZMP-KB parasztkáder képzőjének tagja, később a libsi mert a világszövetség alelnöke!!! A hívei ádáz hordaként sarcolják az országot!!! =))
Nessy
@Shikari: Részemről tiszteletbe tartva, nem személyeskedek, nem gorombáskodok. Próbálok vitázni, ha nem megy, hátralépek. :-))))
csak úgy....
@Málna: hát persze,hogy jól!:) gazdagodik a pereputty...
csak úgy....
@Aki Én: nem akartam tövig szedni a málnát, még éretlen!
semmiben sem tudlak cáfolni!
Clavigo
@Shikari: Orbán fényesre nyalt valaga lebegjen a szemed előtt a nap 24 órájában..
csak úgy....
@Clavigo: neki ez természetes! tibink egy nyalóka..
Málna
@Aki Én: Nem várom el, hogy értsd ezt a fajta humort. Meg úgy egyáltalán bármiféle humort. Nem neked való.
Aki Én
@Málna: ...megint okoskodsz. Az ismerőseim java imádja a humoromat. Közismerten jó a humorom és a humorérzékem. orbánod mindig nevet a saját ,,poénjain", ez már eleve kizárja, hogy az jó legyen.
Ez sem jött be :)
Málna
@Aki Én: Hidd el, tökmindegy, mit mondasz te saját magadról. Én az alapján ítéllek meg, amit itt látok belőled, amit itt mutatsz magadból. És ez köszönőviszonyban sincs azzal, amit előadsz.
Én is mindig nevetek a saját poénjaimon. Mert jók.:-)
csak úgy....
@Málna: csak nem te vagy az a szöszke,aki a 70-es években fapofával ücsörgött mellettem egy HOFI elöadáson? annak azért örülök,hogy végre megtaláltad magadnak az értelmi színvonaladhoz passzentos humoristát!
Aki Én
@Málna: ...te a saját poénjaidon nevetsz, ez így van jól. Árulkodó.
Elég látványos, ahogy te értesz, megértesz, megítélsz embereket. Ezért aztán számomra totál pozitív, amit mondtál. Köszönöm!
Aki Én
@csak úgy...: 13:40 ..ez óriási :):):)
csak úgy....
@Aki Én: mert aki fideszes az okos,szép és csinnadratta...,más mindenki hülye (szerintük)
egy kettyósnak nehéz bebizonyítani,hogy kettyós,-szinte lehetetlen!
Málna
@Aki Én: Hát már hogyne nevetnék a saját poénomon! Ha egyszer értem és szeretem a humort, akkor pont a sajátomat ne szeretném?
Nincs mit köszönnöd, annyira sötéten látjátok a dolgokat, annyira a gyűlöltet vezérel titeket, hogy már teljesen elvesztettétek a realitásérzéketeket.
Málna
@csak úgy...: Nem hiszem, mivel akkor születtem. Nem is nagyon tudom értékelni a szocialista humort, Hofit is túlértékeltnek tartom. Persze, nektek akkor biztos jó volt. Ma már elavult.
Málna
@csak úgy...: Amit rólad gondolok, az nem vonatkozik mindenkire, aki nem fideszes. Csak a hülyékről gondolom azt, hogy hülyék - pártállástól függetlenül.
csak úgy....
@Málna: lenézni és kétségbe vonni egy diktátort az nem gyülölködés!
magyarországon orbán elött a komcsik és a másképp gondolkodók is békességben éltek! a gyülöletet orbánék hintették el és nem az ellenzék és tetves komcsik!
néha köne használnod az eszöd...
csak úgy....
@Málna: te egy szellemi és lelki toprongyos ! :(
Málna
@csak úgy...: Itt nem csak Orbánról van szó. Az itt kommentelők zömének csak negatív megszólalásaik vannak mindenki felé.
Ha Orbán hintette el a gyűlölködést, akkor az hogy lehet, hogy én nem gyűlölök senkit?
Aki Én
@Málna: Hofi sosem volt aktuálisabb, mint ma. Persze ha értenéd.
Az a különbség köztünk, hogy én egy antidemokratikus, személyiségzavaros tolvajt kritizálok, te pedig mindenkit, az ország túlnyomó többségét, akiknek ez nem tetszik és szóvá is teszik. Ahogy semmit, ezt sem tudod a helyén kezelni.
De mást ne mondjak, itt lógsz egész nap. Képzelj el engem, egy fidesznyalonc oldalon, ahol még olyat erőlködnék is, mint te itt. Még hétvégén is.
Na, ez a vicces
Málna
@csak úgy...: Na, nesze neked, gyűlölködés. Ezt se Orbántól tanultad.
Próbálok veled értelmesen beszélni, de nem lehet.
Málna
@Aki Én: Menned kellene más oldalakra is, az, hogy itt páran bandában gyűlölködtök, nem egészséges. És azt hiszitek - mivel itt többségben vagytok - hogy a való világban is így van. És gyűlölitek azt is, aki ebben a közös fröcsögésben megzavar titeket. Pedig ha nem lenne kit gyűlölnötök, nem lenne értelme az életeteknek sem.
És ez nem vicces.
Namely
Azért elég érdekes, hogy a déká soha nem abban jeleskedik, hogy építő jellegű ötleteket fogalmaz meg. Mit csinálnak? Egyrészt, amit kormányon (mivel maszop néven már voltak kormányon): semmit, ami bármit is előrevinne. Megy nekik a ragasztgatás, a megrendezett földön fetrengés, ferikének megy a tintázás, a kígyók kígyóznak továbbra is.

Kormányon persze még valami menni fog újra, nevezetesen a bolsevik demokrácia: hogyan kell a tiltakozókra rávezetni a rendőrséget, hogyan kell lovasrohammal kezelni az elégedetlenséget, hogyan kell kilőtt szemmel orvosolni a gondolkodást.

Persze csak demokratikusan, mert akkor a CNN nem üvöltött, Stohl buci is kussolt, a független sajtó sem tiltakozott, az EU sem vetette be szardzsentínit.

Akkor ez rendben volt. Akkor nem volt diktatúra. Most van.
csak úgy....
@Málna: én nem gyülölök senkit csak lenézem a képzelt okosokat!
csak neked súgom meg,hogy mikor a ferkó volt a miniszterelnök,azzal ugyan így voltam! orbán is alkalmatlan a posztra és ezt csak a hülye vagy aki nem akarja az nem veszi észre!
Málna
@csak úgy...: Azok a képzelt okosok tényleg okosabbak nálad, úgyhogy ne nézd le őket!:-)
kereső
@Málna: Jó. Revidiálok. Humorotok csakis és kizárólag nektek és orbánnak van. Ő a poénos, a jópofa-Hofi a fasorban sincs hozzátok képest, hát még mi ,az állandó "kekeckedők" ( ó bocsi az is orbán volt- gimis korában ez volt a bece neve). Igérem, ezek után nem foglak "keseriteni" a megjegyzéseimmel.Hofiról meg csak annyit, ha a hetvenes években születtél- amikorra értetetted volna Őt, akkorra már nem élt.Ahhoz a humorhoz felnőtt ember kellett/kell-és megélni egy(s)-mást. Nem véletlen, hogy az idősebbeknek vissza köszönnek a poénjai a mai Magyarországon.
Aki Én
@Málna: ...te totál elmebeteg vagy, és abban a kényszerképzetben élsz, hogy mindent tudsz. Amit rólam elgondoltál, totál távol van az igazságtól, mint egyébként minden, amit itt előadsz. Pedig lófaszt.
Honnan veszed, hogy nem járunk más oldalra? Elismered, hogy itt az ellenzéki hang van többségben, mégis mindenkit kioktatsz, okoskodsz, fordítva ülsz a lovon. Itt ez van, ha nem tetszik, húzz a saját beteg szektádhoz. Nem csodálom, hogy az még neked is sok. Ha valaki beteg itt, az te vagy, az állandó forgalommal szemben haladásoddal, ráadásul még ki is kiabálsz értetlenül. Ez itt szar, de baszod cigarettaszünetet nem tartasz. Hetek óta megrökönyödsz azon, hogy itt kritizálják a tolvajokat. Nem csak itt, hanem az ország négyötöde, te ütődött szerencsétlen. Az sem véletlen, hogy te itt érzed jól magad. Beszélgess a családoddal, ők nem fideszesek. Vagy már ők sem állnak szóba veled, ezért esz itt a fene? Tényleg nincsenek barátaid?
Az végképp gáz, hogy mennyire nem érzed, hogy gáz vagy. Az meg de pláne, hogy ennyire nem érzed a ritmust, ennyire nem látod a világot, amiben élsz. Nézz már körül. MIndig okoskodsz, aztán az a vége, hogy még ostobán közlöd is, hogy nem ismered a történetet.
Mondjuk, hogy igazad van. Mondjuk, hogy itt mindenki szerencsétlen, sikertelen barom, nem érti a szeretett vezetőt, és te vagy a mi fényt hozó istenünk.
Akkor mi a bánatos ...t keresel itt?
csak úgy....
@Málna: ez már abból is látszik,hogy a te okosaid szart csinátak a forintból ...és had ne soroljam! ha süllyed a fedesz,te leszel az elsö patkány aki másik humorista után néz..
Málna
@Aki Én: Már ne is haragudj, de nem győztél meg. Nézd meg, megint mit össze fröcsögtél itt nekem. Érezni a gyűlöletet, ami árad belőled. Mondom, hogy totál ellentétes a kép, amit mondasz magadról és ami átjön.
És ezek után tényleg megint megkérdezed, hogy mit keresek itt? Amikor már meg is adtad a választ...Nem hiszem el...
Aki Én
@Málna: Nem célom meggyőzni egy ostoba, tájékozatlan, fajankót. Nem is lehet.
Ha ilyeneket mondasz, csak engem igazolsz, látva értelmi képességeidet.
Málna
@Aki Én: Ha nem célod meggyőzni, minek beszélgetünk ennyit? Nem érzed időpocsékolásnak?
Málna
@csak úgy...: Na de ők meggazdagodtak. Most akkor okosak vagy sem?:-)
csak úgy....
@Málna: a másik,hogy a kedvenc humoristád a ruszkiktól és a kínaiaktól vett föl kölcsönt,hogy paksII. és budapest-belgrád vasútvonal megépüljön!
mire fizetni kell sem lesz kész mert a viktor átcsoportosít és inkább templomot tataroztat vagy erdélyben építtet valami izét.
Málna
@csak úgy...: És ez most hogy is jön ide?
csak úgy....
@Málna: ezt pofázom neked hetek óta,hogy te vagy a hülye és ök az okosak!
persze ha az embered fideszes és talicskázza haza a lét akkor másképp alakul a számtanpélda...
Aki Én
@Málna: Egyszerűen jólesik megmondani a hülyéknek, hogy hülyék. A reakciójuk meg felvidít. Persze van az a pont, mikor már komolyan megesik rajtuk a szívem. Ilyen ómió elvtársad is. Rájöttem, hogy ő komolyan sérült, és nem illő bántani. Már nálad is elkezdtem érezni valami ilyesmit. Főleg, mióta egyértelművé vált, hogy nem nagyon vannak barátaid.
csak úgy....
@Málna: szerintem a humorból következtettem,-te valóban ennyire balga?
csak úgy....
@Shikari: te szerencsétlen ökör,véled mirü beszélgessen!? :)
tudok olcsón orbán oltárt falazót, nálad ott a penészes sarokban jól mutatna..
csak úgy....
@Shikari: tibim,te nem bírod a kritikát és ezért mocskolsz másokat!
protekcióval sem kerültél be az iskolaörségbe? pedig az már agyi dúrrdefektet jelent! syssikéd föz még rád?
Clavigo
@Shikari: Remélem ,,érzed a törődést,,bumburnyák. :)
csak úgy....
@Clavigo: a zannya sem ringatta nagyobb becsben mint mink! már akkor hisztis kölök vót és csecsrü sem szeretett szopni...
volvós
@Aki Én: 14:31...nos az utolsó kérdésedre válaszként :
"...Akkor mi a bánatos ...t keresel itt?...!
ha egy [email protected] vénasszony olyan buta, mint ez a nőstény, hát PONT azt
keresi, amit kipontoztál ...nincs borzasztóbb állat, mint egy hosszú éveken át
kielégítetlen öregasszony. Gondolom annyira csóró, hogy már elemre sincs pénze
a vibrátorba...:-))))))) így marad az ov(r)ális szoba
csak úgy....
@volvós: benned semmi politikai érzék! ne is alapics pártot mert elrettented a butuska de lehetséges szavazóidat! :)
csöpp matek! szerinted a hülyék és az értelmesek száma,hogy oszlik meg az országban!? hülyéböl több van? -na látod!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
Málna
@Aki Én: Azóta vált egyértelművé, hogy nincsenek barátaim, mióta mondtam, hogy egy barátommal töltöttem a hétvégét?:-)
Ez az újabb rögeszméd, az én barátaim. Engem nem zavar, fújjad csak, ha ettől egy pirinyót is jobb kedved lesz.
csak úgy....
@Málna: 4 éve egy 56 os magyar ,aki már vénségére visszeköltözött magyarországra és ott szerette volna leélni a hátralévöt,áron alul eladta mindenét és azt mondta,hogy bassza meg a magyar az orbánját,elötte voltak barátaim és most egyszerre mindenki hülye lett! még csak nem is német származás a pasas de elege lett .
Málna
@csak úgy...: Ezt most nem tudom hova tenni. Nem tudnál egy kicsit összeszedettebben írni?
Aki Én
@Málna: ...annak ellenére, hogy itt mindent és mindenkit leszarozol, itt töltötted a tegnap estédet is ahogy látom.
Elhagytak, azért vagy tele keserűséggel, bosszúvággyal? Ezért kötsz bele idegenekbe, ezért nincs programod estére?
Állítólag vannak gyerekeid. Ők sem állnak szóba veled?
Ez szomorú :(
Málna
@Aki Én: Fröcsögve kelsz, fröcsögve fekszel?
Na ez a szomorú...
Aki Én
@Málna: ...terelhetsz, ettől még látjuk amit látni kell:)
Málna
@Aki Én: Azért nagyon ne éld bele magad.:-)
volvós
@Aki Én: ...b@s.@tlan vénasszonnyal ne tárgyalj, keserű a nyomorult élete a putriban
ez az egyetlen öröme vénségére...
Málna
@volvós: Mindig megnevettetsz. Hogy pont te írsz ilyeneket...:-)
volvós
@Málna: téged meg ki a f@sz kérdezett, baromagyú vénasszony??
Vagy talált süllyedt a kommentem ?? Jobb, ha kussolsz !!!
volvós
@Málna: ...kényszermosoly, azért fogat moshatnál, mert bűzlik a környéked...:-))))))) hi be csúúúúúf !!
Aki Én
@volvós: ...azt nem tudom eldönteni, hogy idevezényelték, vagy önként ilyen szerencsétlen. De minden esetre szánalmas élete lehet. Egyre több időt tölt itt, miközben másokat szól meg ezért. Itt tölti a komplett hétvégét, tegnap gyakorlatilag az egész napot késő estig, és lesajnál olyanokat, akik közben kerékpároznak, kerti partiznak, boldogan élik családi, baráti életüket. Azt már tudjuk, hogy utál főzni, gondolom valami háziasszonyok mintapéldánya lehet mindemellett.
Unatkozhat az biztos, de itt a végletekig erőlködik.
Málna
@Aki Én: Na, látod megtaláltad az ideális beszélgetőtársadat. Volvós a te szinted.
Abba ne hagyjátok...Úgy unatkozom, kell valami szórakozás.:-)
volvós
@Aki Én: . 9:51..sajnos évek óta a modik hibája, hogy az ilyen barmokat nem tiltják le végképp, de az ilyen rohadékok a nicket úgy változtatják, mint más az alsógatyát. Mi, akik régóta kommentelők vagyunk, tudjuk a névsort a fidesz nyaloncokról, akik 1 kilo krumpliért az anyjukat is... Szép napot, süt a napocska és ennek örüljünk
Málna
@volvós: Hát ez beszarás... Már bocsánat...
Jobb, mint amit vártam.:-)
Aki Én
@volvós: Mindig magukat vetítik másra. Itt van például ez a jómadár, ex-SZDSZ-es libsiző Division. Csak én legalább 4 előző nickjét ismerem, nem is tagadja, de rendszeresen nick változtatásokkal vádol másokat.
volvós
@Málna: 10:06 irigykedsz HP ( hülye picsa ) ??
Nem elég, hogy b...lan vagy , tetézed még agyatlansággal
és mérhetetlen primitívséggel...szánalmas erőlködés
volvós
@Málna: 9:56
Irigykedsz HP ( hülye picsa ) ??
Nem elég, hogy b...lan vagy , tetézed még agyatlansággal
és mérhetetlen primitívséggel...szánalmas erőlködés

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.