Módosították a jogszabályt: a szeptember ötödikétől életbe lépett rendelkezés szerint már nem csak a V4 országokból, hanem a többi külföldi országokból is érkezhetnek vadászok – írta meg elsőnek a sonline.hu.

Jöhetnek a bérvadászok Magyarországra. A sonline.hu lapnak Meiszterics János, a Tapsony és Vidéke Petőfi Vadásztársaság elnöke elmondta

Huszonöt éve nálunk vendégeskedő osztrák vadászok nyomban telefonáltak, hogy jöhetnek-e hozzánk vadászni

Hozzátette,

a határon be kell mutatniuk a bérvadászati szerződést, és akkor beengedik őket.

Megjegyezte: bevételeik 30 százalékát a külföldi vadásztatás fedezi, azonban azt tapasztalja, hogy a most bejelentett könnyítéssel sem áll helyre egy csapásra a megszokott rend. Sok külföldi vadász ugyanis inkább kivár.

Azt tapasztaljuk, hogy főképp az idősebb német vadászok tartanak attól, hogy folyamatosan emelkedik hazánkban a koronavírusos betegek száma, emiatt rájuk nem számíthatunk

– mondta el a lapnak vadásztársaság elnöke.

A 444 emlékeztet, hogy az Országos Magyar Vadászkamara még augusztus végén kezdett el lobbizni az Agrárminisztériumnál, hogy a járványhelyzet ellenére engedjék be a külföldi bérvadászokat, mert a külföldi bérvadászokat is érintő beutazási korlátozások miatt az

előttünk álló gímbika szezon egycsapásra kilátástalanná és pénzügyileg tervezhetetlenné vált

A szervezet nemrég arról számolt be az oldalán, hogy

már korlátozás nélkül jöhetnek a külföldi vadászok, mert az ő értelmezésük szerint a bérvadászat gazdasági célú tevékenységnek minősül.

A vadászkamara szerint ezzel megfelelnek a kormány múlt héten bevezetett lazításainak, amik szerint „ha a Magyarországra történő beutazás üzleti vagy gazdasági célú tevékenység, amelynek tényét a nem magyar állampolgár Magyarország területére történő belépéskor igazolja, Magyarország területére korlátozás nélkül beléphet”.

A Magyar Vadgazdálkodási Szakértők Országos Egyesületének titkára, Kása Róbert nemrég az Inforádiónak arról beszélt, hogy a külföldi bérvadászok nélkül csőd van, sem a vadgazdálkodásra, sem a turisztikai szolgáltatásokra nincs pénz. Elmondása szerint

egy német bérvadász egy hét alatt 10 ezer eurót költ el Magyarországon.

A 24.hu hozzáteszi, hogy a Földtulajdonosok és Természetbarátok Látrányi Vadász­egyesületének elnöke Udvaros Zoltán arról beszélt, hogy

a vadkárt, a hivatásos vadászokat ki kell fizetni, s ha az idén elmaradnak a külföldi vadászok, abban az esetben nagy bajban leszünk.

Forrás: 24.hu, sonline.hu, 444

Itthon - 2020. October 20., 20:16
Újabb termekben nem engedték be az SZFE-s diákokat
Itthon - 2020. October 20., 20:53
Varga Judit is elkapta a koronavírust
Nagyvilág - 2020. October 20., 20:07
Trump vizsgálatot sürget Biden fiának üzleti ügyeiben

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ez a "szigorú határzár" már a vicc kategória!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
@vacsi: Nem kicseréljük. Keresztezzük. Két csikosból lesz egy kockás/ vagy pepita.
Nessy
@Gyütt Mönt: Most éppen nem jöhetnek!
simmering73
"a határon be kell mutatniuk a bérvadászati szerződést, és akkor beengedik őket.". Világos. Ebből dől a lé, nem a negatív tesztből.
Ronin2
10 ezer euró??
Csak??
Semjén meg Lázár pufogtatása jóval többe került.
Nekünk.
Amúgymeg menjetek a pfhűűűűű,hogy lehet ezt anyázás nélkül megállni?
Ui:- a sok uborkafára felkapaszkodott büdös tahó 90%-a vadászik.
KÖTELEZNI ŐKET egy -egy vad kilövésére,de nem az adófizetők pénzén,hanem saját zsebből.
Mindjárt nem lenne veszteséges az ágazat.
volvós
A büdös kurva anyátokat !! Az osztrák vadászok hozzák az EURÓT, majd a matolcsi elherdálja a mai nap pl. 1 EURO = 365 HUF...Hogy éljetek nemi életet az anyukátokkal lehetőleg
az ov(r)ális szoba fapriccsén !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.