Rejtett kamerák, gyermekmolesztálás és internetes pedofília. Ezek mind Fohsz Tivadar egykori fideszes alpolgármester bűnlajstromáról valók. Nevelt lánya vallomást tett, a házkutatás során bizonyítékok tömegét foglalták le, a pedofilt viszont egyelőre védi az pártállam. 2018 nyarán egy fiatal lány hangfelvételeket, fotókat, leveleket és videókat tartalmazó pendrive-ot vitt be a rendőrségre. Ezek, valamint a lány vallomása bizonyítékként szolgált a későbbi házkutatáshoz és kihallgatáshoz. A gyanúsított Fohsz Tivadar XVII. kerületi volt fideszes alpolgármester. Nevelt lányát a vallomás és a tárgyi bizonyítékok szerint, 11 éves korától kezdve folyamatosan molesztálta. Tanúvallomásában arról is beszélt, hogy Fohsz gyakran volt a lakásban meztelenül, és ezt a család többi tagja számára is természetessé tette. Feleségével és nevelt lányával gyakran együtt is aludtak hármasban. De csak 2007 februárjától durvultak el igazán a dolgok. Nevelőlánya vallomása szerint ekkor kezdte el nevelőapja...

Forrás: ezalenyeg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Fehér, hetero, keresztény...
Nem pedofil a fideszes bácsi, csak türelmetlen.
csipetke
Bezzeg,ha ellenzéki lett volna,állandóan terítéken lenne fideszéknél...
namihami
Fehér, hetero, keresztény...
Nem pedofil a fideszes bácsi, csak türelmetlen.
dr. prédikátor
nincs ezen mit csodálkozni!!! hiszen az egész fitymasz csürhe buzi és pedofil!!!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.