Közleményt adott ki a Fidesz.

Nevelt lánya molesztálásával gyanúsítottak meg egy volt fideszes alpolgármestert – így reagált a kormánypárt
Fotó: Rákosmente TV/Youtube

Mint arról korábban beszámoltunk, a HVG tudta meg, hogy nevelt lánya több mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán a XVII. kerületi fideszes alpolgármestert. A lap úgy tudja, Fohsz Tivadar ellen elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy meggyanúsítsák, de mivel a szemérem elleni erőszak elévült, az eljárást megszüntették. Felesége vallomása szerint Fohsznak súgtak a rendőrségtől, mielőtt házkutatást tartottak nála.

Bár a molesztálási ügy elévült, tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt a volt alpolgármester jelenleg is gyanúsított. Emellett Horvátországban is indult ellene eljárás.

A DK már Vadai Ágnes tolmácsolásában elmondta a magáét az ügyről, és kérdőre vonta Pintér Sándort azzal kapcsolatban, hogy valóban súgtak-e Fohsznak a rendőrségtől.

Megszólalt a kormánypárt is, alább olvasható a Fidesz reakciója az alpolgármester ügyére:

A Fidesz elítéli a gyermekekkel szemben vagy az ő felhasználásukkal elkövetett bűncselekmények minden formáját, ezért is vizsgálják felül az összes vonatkozó jogi szabályozást.

A Fidesz reagálásában tudatta: a volt alpolgármester ügyének kivizsgálása a hatóságok feladata, amennyiben az ítéletet követően szükséges, a Fidesz azonnal meg fogja tenni a megfelelő lépéseket.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Clavigo
Ki fog derülni,,hogy mélykeresztény a csávó,( ez is ),,és a kislány molesztálta őt. Majd Kaletával együtt kizokogják magukat,,egymás vállán.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Jozefina
A KDNP milyen szorgalmasan tud kussolni és juditka is a keresztényi család hű szónoka!!
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
nezelodo
Nem érti a köz, hogy a pedofil az miért jó NER társ, csak a buzikkal van baj, (jó azok közt is van kedves, a szívükhöz nagyon közelálló), a leszbikusok meg kifejezetten kedvelt párttársak. Szóval lehet, hogy kap majd egy Népfront fegyelmit, hogy ejnye-bejnye...
hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller
ómió
Tiszta sor! A Fidesz lép, ha a hatóság úgy dönt. Gréczy efftárs meg kuncog!
Józsipapa
fo(h)s(z) tivadar ...
a fideSS tele van ilyen beteges hajlamú
egyénekkel !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.