Semjén Zsolt a kormány nemzetpolitikai intézkedéseiről beszélt a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, ahol az elmúlt tíz év összefoglalóját gyurcsányozással kezdte. Semjén azt mondta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége idején porig rombolta a nemzetpolitikát, ezért 2010-ben nem tatarozni kellett, hanem új nemzetpolitikai filozófiát kellett felépíteni. Semjén szerint:Gyurcsány manifeszt nemzetárulást követett el és lelki Trianont okozott, amikor saját nemzete ellen kampányolt 2004-ben a külhoni magyarok állampolgárságáról szóló népszavazáson Gyurcsányban mondhatni hungarofóbia van, a nemzet ügyeivel és a külhoni magyarsággal kapcsolatban pedig idegenség. Gyurcsány miatt megszakadt a magyar-magyar párbeszéd, mert nem hívta össze a Magyar Állandó Értekezletet. Felidézte, hogy a Fidesz és a KDNP 2010-ben első lépésként kiterjesztette az állampolgárság lehetőségét a szavazati joggal együtt minden magyarra, bárhol él a világban.

Forrás: telex.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Azért a virtuális lelki Trianon, és a hazaárulás között van egy kis különbség:
.
---- Simicska: Orbán hazaáruló
index.hu/belfold/2017/12/01/simicska_orban_hazaarulo/
-------------------------------
.
Így legyen ötöse Simicskának, mert
.
--Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=1287s
-------------------------
.
Sto eta imádkozósáska!
tudode
Azért a virtuális lelki Trianon, és a hazaárulás között van egy kis különbség:
.
---- Simicska: Orbán hazaáruló
index.hu/belfold/2017/12/01/simicska_orban_hazaarulo/
-------------------------------
.
Így legyen ötöse Simicskának, mert
.
--Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=1287s
-------------------------
.
Sto eta imádkozósáska!
csak úgy....
köll az a nagy diliház amit ígértek,remélem a trianonos zsoltinak is szorítanak benne helyet!
kereső
Tudtam. Gyurcsány a hibás, hogy ez az ájtatos , de nem keresztény a nemlétező pártját képviselve miniszterelnökhelyettes lehet. Hogy milliárdokba kerül az ország adófizetői polgárainak a "nagy nemzet egyesités".Hogy ez alak képes visszavinni az országot a sötét középkorba. Hogy ennek a nem létezőnek már több a minisztere,államtitkára, mint a tagjainak a száma.
Ja, és Gyurcsány a hibás azért is, hogy ez az ájtatos "keresztényi módon", hazugságok tömkelegével juttatta hatalomra a magyar történelem egyik legkártékonyabb miniszterelnökét, és Istentől elforduló papok segitségével tartja hatalomban a mai napig.
kereső
@sgl: A szemetet mindig össze fújja a szél. Tudhatnád.
kereső
Hé semmijen! Erre emlékeztek még?
„Elvileg sem tartjuk helyesnek, hogy Magyarország legfontosabb belpolitikai kérdéseiben olyanok is döntsenek, akik nem élnek Magyarországon, akik nem adófizető polgárai az országnak, és akik a két választás között semmilyen formában sem tudják az általuk választottakkal kapcsolatos véleményüket elmondani, ráadásul sokaknak semmilyen kötődése nincs is már az országhoz” – mondta Áder János.

Parlamenti beszédében a fideszes politikus arról is beszélt: azért sem támogatják a választójog kiterjesztését a határon túl élő magyaroknak, „mert sokkal nehezebben ellenőrizhető a választások tisztasága”. Azt mondta, hogy „aki részt akar venni a választásokon, az költözzön haza, költözzön vissza Magyarországra”.

Persze mindezt Áder nem most, hanem 25 évvel ezelőtt. Az akkor ellenzéki Fidesz politikusa az 1993. szeptember 28-án, a választójogi törvény módosításáról szóló vitában érvelt olyan vehemenciával – és hajszálpontosan olyan érvekkel – a külföldön élő magyarok szavazati joga ellen, mint manapság Gyurcsány Ferenc."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.