Már többször volt szó arról, hogy a megújuló energia jelenleg érvényes szaldós elszámolását a kevésbé előnyös, úgynevezett bruttó elszámolás váltja. A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányrendelet módosítása ennek bevezetését jelenti.

Napelemet szeretne? Hamar vágjon bele az építkezésbe, mert rosszul járhat

Fotó: Unsplash

Módosul az eddig alkalmazott elszámolás, és 2024 január 1. után létesített háztartási méretű kiserőmű és villamosenergia-tároló esetén kizárólag olyan elszámolást alkalmazhat, amelyben az alkalmazott elszámolási időszaktól függetlenül szaldó nem képezhető és a hálózatba betáplált és vételezett villamos energia mennyisége külön-külön kerül megállapításra, áll a most publikált szabályban.

A szaldós elszámolás a gyakorlatban azt jelentette, hogy azok a háztartások, amelyek az áramszolgáltató rendszerébe kötötték napelemeiket, évente egyszer számoltak el a társasággal. Ha az adott évben többet fogyasztottak, mint termeltek, akkor ki kell fizetniük a többletfogyasztást, ha a termelés volt több, akkor az áramszolgáltató fizetett nekik. Ez persze azzal is járt, hogy a megtermelt és a rendszerből vételezett áram ára azonos volt. A módosítás ugyan nem tartalmazza az árakat, ám az egyértelmű, hogy a szolgáltatók a jövőben több pénzt kérhetnek az eladott áramért, mint amennyit a megtermelt energiáért fizetni fognak.

Az elmúlt hetekben a sajtóban az jelent meg, hogy az állami támogatással létesülő új lakossági kapacitások esetében (várhatóan a családosok otthonfelújítási programjának keretében sokan fognak napelemes rendszert vásárolni), már eleve nem lesz szaldós elszámolás, hanem ezek egyből bruttó elszámolásba kerülnek. Erről viszont a most megjelent módosítás nem szól.

Módosult emellett az megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt villamos energia, valamint a kapcsoltan termelt villamos energia kötelező átvételéről és átvételi áráról szóló szabály is, az úgynevezett KÁP-rendelet. Itt az árazás kapcsán úgy határoztak, hogy a villamosenergia-termeléssel összefüggő költségeket a kötelező átvételű villamos energia külön jogszabályban szabályozott átvétele rendszerén kívül, az átviteli rendszerirányítónak a villamosenergia-rendszer szabályozásával vagy az elosztónak az elosztói rugalmassági szolgáltatás igénybevételével összefüggő költségei között kell elszámolni, a villamosenergia-ellátási szabályzatokban meghatározottak szerint.

Privátbankár

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Valahogy indokolni kell az indokolhatatlant, Paks-2 felépítését...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.