Itthon is rendőröknek kellett megvédeniük a Parlamentet 2018-ban az erőszakos baloldaltól – mondta Nacsa Lőrinc KDNP-s országgyűlési képviselő az MTI-hez szombaton eljuttatott videonyilatkozatában.

Egy KDNP-s politikus megtalálta az "összefüggést" a trumpista tüntetők és a magyar "baloldal" között
Fotó: MTI/Kovács Attila

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke közölte: az elmúlt napokban megdöbbentő felvételek érkeztek az Egyesült Államokból, ahol (szerk.: Trump-párti) tüntetők foglalták el a Capitoliumot. Megfogalmazása szerint a képsorokat látva eszünkbe juthatnak olyan közelmúltbéli haza események, amelyek "egytől egyig az erőszakos baloldalhoz kötődnek".

Mint mondta, "a baloldal randalírozott a palamentben és azon kívül is". A kormánypárti politikus példaként idézte fel, hogy "két éve agresszív módon próbálták meg ellehetetleníteni az Országgyűlés munkáját".

"Fenyegetőztek, kiabáltak, sípoltak, megakadályozták az elnöki pulpitusra való feljutást és megpróbálták ellehetetleníteni a szavazást is"

- sorolta a Munka Törvénykönyve 2018-as módosításának  (vagyis a rabbszolgatörvénynek) megszavazása előtti eseményeket.

Nacsa Lőrinc hozzátette: a baloldal ugyanígy viselkedett a Parlamenten kívül is. "Rongáltak, összecsapásokat provokáltak a rendőrökkel (.), Fekete-Győr András, a Momentum elnöke pedig füstgránátot is dobott" az egyenruhásokra – mondta.

A fizikai erőszak mellett verbálisan is egyfolytában fenyegetőznek – tette hozzá, példaként említve, hogy "Gyurcsány Ferenc, a baloldal vezetője" azt ígérte, hatalomra jutásuk esetén földönfutóvá teszi a Nemzeti Színház vezetőit.

Nacsa Lőrinc álláspontja szerint világszerte látható, hogy a baloldal az erőszak eszközéhez nyúl, az erőszakos megmozdulások mögött pedig legtöbbször Soros György támogatottjai állnak.

Magyarországon is ez a helyzet – jegyezte meg.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Nekem meg eszembe jutott 2006 ősze, amikor a hataloméhes felcsúti gnóm gyújtóbeszéde után a hülye gyerek kommandó szétverte a TV székházat és Budapest egy részét közel négyszáz rendőrt megsebesítve.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
Én is megtaláltam az összefüggést: kezdődött 2002-ben, az Erzsébet hidnál, folytatódott a kordonbontással ( birőság: a cselekmény társadalmi veszélyessége kicsi- később látjuk, hogy mennyire), azután jött a hónapokig tartó "huggyos forradalom", ahol naponta más-más fideSS prmoninens vezető hergelte a jelenlévőket és az országot a törvényesen megválasztott kormány, és kiemelten annak vezetője ellen, tv székház ostrom, 1956 50. évfordulója- és fél Budapest ismételt felgyújtása- azaz, 2006 történéséei: puccskisérlet a törvényes hatalom ellen a fideSS , orbán viktor által.És a sorba illeszkedik: a karaktergyilkolás- féligazságok kiforditásával, hazugságokkal a miniszterelnök ellen, amiben elüljárt a kdnp semjén zsolttal az élen.
kereső
@Gauntlet: 08:23, hogy mekkora nagy hatalma van ennek a Gyurcsánynak . Képes Magyarországról irányitani a az amerikai törvényhozás ostromát (Capitólium). Jó lesz, ha orbán vigyáz. Mert ha erre képes több ezer kilométerről, mit fog itthon helyben csinálni.
Sámannus
@solidedge: Félévig készültek a cirkuszra, és össze verbuválták a csőcseléket hozzá. Egy hatalmas színjátékot rendeztek. Ma ezek tartják rettegésben Budapestet.
kissé felnőttem
@Nessy: legalább a cápa majd ha oda jutunk mondhatja na ez nem párttitkár féleség volt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.