Annak ellenére, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak van egy 17 fős sajtóosztálya, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert külön sajtós stáb segíti a HVG forrása szerint.

Közvetlenül Szijjártó Péternek is dolgozik egy tíz emberből álló sajtós stáb, amelyben fotós, vágó és több operatőr is van. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy a miniszterek közül Szijjártó jelenléte a legerősebb a közösségi médiában: a tavaly tavasszal még csak nyolcvanezer fős követői tábort néhány hónap alatt sikerült több mint kétszázezresre feltornásznia.

Nyilván nem is az a célja egyik miniszternek sem, hogy Orbánt beelőzzék ezen a terepen, ám jól látható: éles különbségek vannak egy-egy kormánytag személyes miniszteri brandjének építésében. A koronavírus első hullámát egy-egy miniszter éppúgy kihasználta, mint maga a kormányfő, aki főként tavasszal több fontos döntést a saját Facebook-csatornáján jelentett be – így téve megkerülhetetlenné azt a platformot. 

-írja a HVG.

Mint a cikkből kiderül még 2020-ban a kabinetben egyébként személyi operatőrként dolgozó Kodák Adrián 2020-ban bruttó 7,7 millió forintért szerződött a tárcával „külügyminisztériumi és diplomáciai események dokumentálására”, de vettek fel embereket szerkesztői feladatokra és kommunikációs tanácsadásra is.

Forrás:HVG
Kép:Facebook

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

sokanvagyunk
Gondolom, fele a miniszter irodájából Facebookozik, másik fele az adriai Lady MRD-en hajókázik - csak hogy megtévesszék az ellenséget.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kissé felnőttem
mi fizetjük akkor neki ez nem drága rázzák a seggüket
gina
Hányinger ez a vizfejü IQ 10 es. annyire korlátolt hogy ez kell neki... csak sajnos a nép pénzén kukorékol----
Nessy
Ha már ennyi léhűtő lebzsel körötte,néha valaki figyelmeztethetné a tényekre is! Talán kevesebb ostobaságot mondana, írna!
Qqberci
Még a tíz nyaligátor sem segít rajta...
sgl
A fideszmaffia kommunikációs hazugságain és terjesztésén sokezer ember dolgozik vagy ezer intézményben-médiában, kutatóintézetben, alalpítványban,- - évente több mint 1000 milliárdos közpénzből, azaz saját pénzünkből hülyítenek.
Csak a KESMA kb 500 cég.
..
Mivel nincs tényleges kormányzás csak kommunikáció, ezért kell ennyi hazugság kitaláló intézmény, ellenzékról mocskot, rosszat, magukról csodákat kell hazudozni.
ómió
Legalábbis, amig az efftársi szolgáltatók "le nem tilcsák"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok