Az Európai Bizottság sokadjára hagyja cserben a hagyományos nemzeti kisebbségeket, felháborító hogy a testület nem hajlandó semmilyen nemzeti kisebbségvédelmi jogszabályt alkotni annak ellenére, hogy a Minority Safepack európai kezdeményezést közel másfél millió polgár támogatta – olvasható Gál Kinga a Fidesz-KDNP uniós parlamenti delegációjának elnökének hétfői az MTI-hez eljuttatott sajtónyilatkozatában.

Gál Kinga: az Európai Bizottság sokadjára hagyja cserben a hagyományos nemzeti kisebbségeket
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A politikus szerint a bizottság nem vette komolyan a kezdeményezést – amelynek célja, hogy a nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek – annak ellenére, sem hogy hitelessége és polgárainak bizalma forog kockán.

"Számtalanszor halljuk Vera Jourová biztost a jogállamiságról, emberközeli unióról beszélni. Azonban amikor ez végre megvalósíthatóvá válna, a bizottság kihátrál, polgárainak védelme pedig üres beszéd marad"

- hangsúlyozta.

Rámutatott, hogy "Európa csak akkor maradhat igazán erős, ha erős identitással rendelkező erős nemzetek alkotják". Hozzátette: az európai kulturális örökség védelmének hiánya és feladása az európai identitás védelmének hiányát és feladását eredményezi".

Gál Kinga tájékoztatott, hogy az Európai Parlament Kisebbségi Munkacsoportjának vezetősége nevében – számos képviselő támogatásával – levelet intéz az üggyel kapcsoltban az Európai Bizottság elnökéhez és alelnökéhez.

Vincze Lóránt, a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének uniós parlamenti képviselője a testület hétfői plenáris ülésének a kulturális örökség európai évéről szóló vitájában hangsúlyozta: a kulturális örökség támogatása az EU alapvető feladata, mert meghatározó szerepe van a jövő alakításában.

A nemzeti kisebbségek és nyelvi csoportok számára, azonban a kulturális javak megőrzése és továbbörökítése nap, mint nap áldozatot követel, annak ellenére, hogy nyelvükkel és hagyományaikkal évszázadok óta gazdagítják Európát – jelentette ki.

Mint mondta, a múlt év optimizmussal zárult mivel az Európai Parlament elsöprő többséggel támogatta a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést, azonban az Európai Bizottság lényegeben elutasította azt, így elmulasztva egy kiváló lehetőséget arra, hogy intézkedésekkel tegyen tanúbizonyságot e téma iránti elköteleződéséről, hátat fordítva az őshonos kisebbségek ügyének.

(MTI)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
kingamama !! Az unokáid már várnak otthon, vagy még nem loptál eleget ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ittott
most látom, hogy megfésülködött.
Jozefina
Gál Kinga egy román bérnyalonc, mint Tőkés püspök!!! Tán a hazájában kéne megpróbálnia rendet rakni!!!
ómió
Naná! A trianoni rablók utódai abban ülnek!
balos
A nagypapid már nem él,hogy rá hívatkozol?
Szeparepa2
Blablabla... ismét egy zaftos NER náci idióta hazug bullshit...
Clavigo
@Jozefina: Ez meg román ??? Az agyamat eldobom...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2021. March 1., 06:08
Napos, de szeles idővel indul a március
Szórakozás - 2021. February 28., 21:30
Nagyon szexi képet rakott ki Tóth Andi, a rajongók imádják
Szórakozás - 2021. February 28., 21:45
Szívműtétje miatt tűnt el Vastag Tamás a zenei életből