Bevállalta a kínai vakcinát az 53 éves Sváby András.

A műsorvezető lepődött meg a leginkább, hogy máris behívták oltásra, ugyanis sem az életkora, sem egészségi állapota miatt nem szerepelhetett volna a lista elején.

Orvosa viszont azt mondta neki, hogy annyian utasították vissza a kínai vakcinát a lakhelyén, hogy nyugodtan bemehet érte, bőven jut belőle olyanoknak is, akikre az oltási terv szerint később kerülne sor.

Természetesen regisztráltam még időben, és tisztában voltam vele, hogy ki kell várnom a soromat, ezért is lepődtem meg, amikor telefonált az orvosom, majd behívott az oltásra

– nyilatkozta a Blikknek Sváby András.

Kétszer is visszakérdeztem, biztos-e a dolog, hiszen nem vagyok veszélyeztetett korban és krónikus betegségben sem szenvedek. Erre az orvosom elmondta, hogy sajnos annyi oltóanyag maradt meg a mi körzetünkben, hogy jut olyanoknak is, akik hátrébb vannak a sorban. Természetesen azonnal igent mondtam

– magyarázta a műsorvezető, aki lapunk kérdésére elmondta, hogy a párja gyermekorvos, de most éppen a Covid-osztályon dolgozik.

Ez egy nagyon agresszív betegség. Mindegy volt, milyen típusú oltóanyag, csak oltás legyen. Nekem pedig a kínai jutott

– mondta a Blikknek Sváby András, aki senkit sem akar az oltásra rábeszélni.

Nyilvánvalóan jobban örültem volna, ha lett volna más vakcina, de jelen pillanatban erre esélyem sem volt. Éltem egyébként Kínában, jó véleményem van a kínai orvoslásról, és az oltással foglalkozó orvosok mind megerősítettek abban, hogy ez az oltóanyag is ugyanolyan jó, mint a többi. Az én párom is orvos, ő is nyilvánvalóan alaposan körbekérdezett, és mindenki azt mondta, hogy jó ez a vakcina. Én jobban félek a Covidtól, mint egy esetleges, az oltás miatt kialakuló mellékhatástól. A mutáns vírusok olyan erősek, hogy ha csak a felétől megvéd, akkor már sokkal beljebb vagyok, mintha nem kaptam volna vakcinát

– tette hozzá Sváby András.

Reggel hívott a háziorvosom, hogy kaphatok kínai vakcinát. Bevállaltam.

Közzétette: Sváby András hivatalos oldal – 2021. február 25., csütörtök

Forrás: Blikk

Címlapkép: Facebook

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
emerencia
Sváby rendszeres és alapos orvosi szűréseken ment keresztül, (láttam a tv-ben) makkegészséges és ha valami később nem stimmel, a legjobb ellátást fogja kapni. Nekem még egy vérnyomást sem mér az orvosom, nem találja fontosnak évekig a vérképet de a gyógyszereimet kiírja. Több mint tíz évvel idősebb vagyok Svábynál, járvány előtt még egy sima szakorvosi vizsgálatra is hónapokig kellett várnom, egy aggasztó tünettel. Bocs, de a hozzám hasonlók nem merik bevállalni sem az oroszt, sem a kínait.
jesz
@emerencia: -csókolom Amál néni! Orvosnál volt?
-igen, vérnyomást mérettem...
-és? mennyi volt?
-ezer..
-a vérnyomása mennyi volt?..
-ja, azt nem tudom..

Ha láttad az esti beszélgetést, azt is megemlítette Sváby, hogy a neje orvos..
...de a vége volt a legjobb...hazamész, mit csinálsz? ...-eszem egy kici rizs, kici kaca...

bocs.
szaboria1
Reggel jót mosolyogtam az ATV műsorán mikor pont arról beszéltek, hogy a lengyelek csak karantén és két negatív tesz után engedik be azokat akik kínival van beoltva. Még ők is mosolyogtak amikor megemlítették, hogy Sváby beoltatta magát a kínaival.
simmering73
Páromat ma hívták telefonon a rendelőből az oltásra. Közölték, hogy kína vakcina van. Ő köszönte, nem kérte.
Yoda69
Tiszteletben tartom Svaby donteset. En meg nem kaptam behivot, de Kinaibol en sem kernek, inkabb varok amig lesz eleg bevizsgalt vakcina, leginkabb a Pfizer-BioNtech
szaboria1
Mai hír, hogy elfogadták a Johnson and Johnson vakcinát amiből csak egyszer kell oltani.
Nessy
@szaboria1: Lehet, hogy ez a Covid 19- is olyan lesz egy ideig, mint az influenza. Évente új variációval kell oltani, ahogy mutálódik.
szaboria1
@Nessy: Igen már hallottam, hogy párhónapig véd csak. Már mostanáig 3 mutáció van.
Nessy
@szaboria1: A Pfizer és a Moderna harmadik oltást is emleget. Az tény, hogy az ő géntechnológiájukkal a "legkönnyebb" változtatni.
Peller Anikó
Sváby 53 éves, ezt a korosztályt oltja vele Kína is. De 60 felett arról csicseregnek a verebek, hogy nulla felé konvergál a hatása. Namármost nálunk 60 felettieket oltanak vele.

Amennyiben valós a 60 felettiekre való hatása, akkor az idősek azt hiszik védettek, de nem.

Az idősek oltása kínaival ez esetben vagy bűnös tudatlanság vagy az idősek kiirtásának aljas szándéka. Persze csak akkor ha valóban ilyen drámaian csökken a hatékonysága 60 év felett. Vagy ha nem egészen ennyire akkor is.
Yoda69
@Peller Anikó: Ezert is iratnak ala egy nyilatkozatot mindenkivel, aki a kinait valasztja, hogy elolvasta az informaciot az oltasrol, es minden felelosseget vallal a kovetkezmenyekert. Az informacio hagyomanyos kinai nyelven van mellekelve a dobozban. Kivancsi lennek mondjuk 1000 magyar emberbol hanyan tudjak elolvasni. Szerintem konvergal a 0-hoz az eredmeny.
orbanek ezt jol kifundaltak megint. megvettek a kinai vakcinat, agyon kerestek vele magukat, es meg csak a felelosseget se vallaljak.
kereső
@Peller Anikó: 60 feletti krónikus betegeket oltanak vele. Legalábbis a környezetemben élők, akiket behivtak a kinai oltásra mind azok- szivesek( szivbillenytű probléma, ritmus zavar...),1- 2-es tipusu cukorbetegek, fél vesével élő daganatos kontrollra járók, vérnyomás problémával küzdő, akut sokizületi gyulladással élők...
NKF
Én szarok a kormánypártra,még jobban erre az összefosás gyülekezetre!Beoltatom magam
amelyik lesz és kész!A Svábynak meg gratulálok,legalább nem olyan süket faszkalap mint a többi!
jesz
@Bástya Béla Elvtárs: 20:58

...kici kaca, kici riz...(első szavak az oltás után egy étteremben)
Sámannus
Szarbányaiék kitalálták, hogy a pórnép csak keleti vakcinát kaphat, a többivel meg kupeckodnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.