Nem tudták Budapesten több helyen sem megkezdeni az oltást, mert nem érkezett meg az ígért oltóanyag. A Telex azt írja ennek kapcsán, hogy az egyik ilyen az újbudai Szt. Kristóf Szakrendelő.

Oltási káosz: Nem érkezett meg a beígért oltóanyag, több fővárosi oltóponton el sem tudták kezdeni az oltást

Fotó: MTI/Bús Csaba

A héten több budapesti oltópontra nem érkezett vakcina, emiatt nem tudták elkezdeni a betegek beoltását – írja a Telex. Az egyik az újbudai Szt. Kristóf Szakrendelő, erről Bakai-Nagy Zita XI. kerületi alpolgármester írt Facebook-bejegyzésében. Azt írja, már március eleje óta kijelölt oltópont a szakrendelő, amit ennek fényében átalakítottak az ott dolgozók, és elkészítették az oltási rendet is, csak éppen oltani nem tudtak elkezdeni, mert nem érkezett meg az oltóanyag azóta.

Bejegyzése szerint

kollégáink rögtön berendezték az oltóhelyeket, megszervezték az oltási rendet. És azóta várunk és várunk és várunk

Újbudaiak százait, ezreit tudták volna beoltani az orvosaink, de nem kapnak oltóanyagot ehhez.

A kormány ahelyett, hogy igénybe venné az önkormányzatunkat, próbálkozik valamiféle szervezésnek sem nevezhetővel, ami múlt hétvégén láthatóan teljesen összeomlott

- írta.

A Telex szerint a XIII. kerület Szegedi úti rendelőintézete is hasonló gondokkal küzd, ide sem érkezett meg a vakcinaszállítmány.

Itt hétfőre alakították át a rendelő ötödik emeletét, hogy alkalmas legyen az oltásra, emiatt azóta szünetel az infúziós terápia, az oltás viszont nem kezdődött el. A lap egyik forrása azt mondta,

nincsenek információik arról, milyen vakcinával hány embert kellene oltaniuk, illetve az oltás tervezett megkezdésére oltóanyagot sem kaptak.

Forrás: Telex, 24.hu

Címlapkép: MTI/Bús Csaba

44 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr.Doktorovics trinitron dr.
@Málna: Nem varázsolni kellene, hanem ha már megigérték pl. mint az én körzetembe, hogy érkezik 100 fő beoltására szükséges vakcina, oltandóak névsorával is, akkor küldjék el. Kedden értesítették, mind a százunkat, hogy nem jött vakcina. Na ezzel van szegény asszisztens elfoglalva. Töketlen kormány töketlen tervekkel. Persze könnyebb a repülőtéren pózolni a kínai vakcinával.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Málna
"A kormány ahelyett, hogy igénybe venné az önkormányzatunkat, próbálkozik valamiféle szervezésnek sem nevezhetővel, ami múlt hétvégén láthatóan teljesen összeomlott."
Mire kellene igénybe venni őket? Talán tudnak vakcinát varázsolni?
istván irén
Az ellenzéki kerületekbe direkt nem küldik ki a vakcinát ,abból a 700000-ből sikerült 2 nap alatt beadni 48000 gratulálok ezt biztos a soros meg a migráncsok intézték
CsipkeRózsa
Budapesttel ki kell szúrni, nem hiszem, hogy valahol világ-végén levő helyen raktározzák a vakcinákat. Budapestről Budapestre nem tudták eljuttatni?

Ez már igazán egy felelőtlen kormányzás, Orbánt nem érdekli.
Qqberci
Tévedésből a Karmelita Kolostorba vitték az összeset...
Clavigo
@Málna: Megpróbáltam elk3pzelni,,hogy nornális vagy...Nem sikerült...
Nessy
@justhpeter: Pont a kormány adta ki a napi parancsot a szakrendelőknek, megjelölt kórházaknak az oltópontok kialakítására! Meg is tették. Akit tudtak nyugdíjasokat is mozgósítottak, az adminisztrátorok felkészültek a beoltandók adminisztrációjának az intézésére, páciens irányításra. Aztán sok hűhó semmiért, mert mára kiderült, hogy egyik bal kéz nem tudja mit csinál a másik. Talán ha a politikusok helyett szakemberekre bíznák!
fergeteg
Ki...ott ballibek most ajvékolnak. Menjetek az UNIJÓBA majd ott minden flottul megy.
Dr.Doktorovics trinitron dr.
@Málna: Nem varázsolni kellene, hanem ha már megigérték pl. mint az én körzetembe, hogy érkezik 100 fő beoltására szükséges vakcina, oltandóak névsorával is, akkor küldjék el. Kedden értesítették, mind a százunkat, hogy nem jött vakcina. Na ezzel van szegény asszisztens elfoglalva. Töketlen kormány töketlen tervekkel. Persze könnyebb a repülőtéren pózolni a kínai vakcinával.
division
@Clavigo: A cikkhez kapcsolódóan kérdezném meg tőled, mert ugye csak személyeskedsz minden cikknél valakivel, te mit tettél volna az önkormányzatok helyében? Milyen segítséget tudnál adni ilyen esetben? Nem is tudni, kinek a hibájából nem jöttek meg az oltóanyagok. Ítélkezni csak aztán szabad, ha már tudunk mindent.
tudode
Járvány nélkül "is" bizonytalanságban, kilátástalanságban él a nemzet úgy, nyelvével még senki sem nemzett!
.
division
@sgl: @Dr.Doktorovics trinitron dr.: Konkrétan tudjátok, mi is az oka hogy nem érkeztek meg az oltóanyagok? A kínai vakcina meg a legjobb a 60 éven aluliaknak és az egészségeseknek (sőt úgy néz ki lassan mindenkinek), én sem a Pfizert adattam volna be még az elején ha nem lenne ez a születési szívizom vastagodásom. Érdekes, Kínában eltűnőben a vírus, nem fura? Valakik hibáztak, ez nyilvánvaló, csak arról nem szól a cikk hogy kik.
kissé felnőttem
Káslerka nem megy a szervezés mennél inkább a királyi csontokat nyalogatni Addj nekem egy létszámot és a rendelkezésre álló szérumok fajtáit aztán 1 órán belül megkapod a választ is hol kinek milyen korosztály mit kért és mit kaphat pld 69 év felett na?szátok a kdmp vel együtt nagyon pórias sőt le és megalázó ezért szarik rátok a nép. ja és akkor nem kell a duma hogy egy hétvégén is mrgoldja a miniszterelnők Mit ? ébredhetne már a csipkerózsika a kirakati nagyzolással rongyrázással hogy Magyarország stb. stb ... nagy süket hazugság de áradati formában
simmering73
Azt mondja Orbán, több pénzt is adtak volna a kínai vakcináért, mert az emberélet a legfontosabb (RTL Híradó)
kereső
@division: Századszor is megkérdezem, hogy hha a hatvan éven aluliaknak a legjobb a kinai, akkor miért a 60 éven felülieket oltják vele? Még egyszer sem válaszoltál- csak tolod itt a propagandát, holott azt sem tudni, hogy a teherautó platóról leesett dobozokban tényleg Sonopharm van-e, vagy csak szentelt viz .
Aki Én
@Clavigo: nem, nem normális ez a retkes némber.
Ennyit sikerült megértenie, és még el is mondja. Vérlázítóan kretén idióta, ennek már a fele sem tréfa.
kereső
Az illetékes kormányhivatalok feladata a vakcinák kiszállitása az oltópontokra, és a háziorvosokhoz. Ki hibázott? A kormányhivatal munkatársai nem dolgoznak szombat -vasárnap?Csak a háziorvosnak, meg az oltópontokon dolgozóknak kötelező???
division
@kereső: A 60 év felettieknek sem lesz semmi baja a kínai vakcinától, krónikus betegek esetében ajánlottabb a Pfizer.
Málna
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: Ha már megígérték? Basszus, ha nem jött meg a beígért vakcina, akkor hiába ígérték meg. Tudom, legközelebb akkor ígérgessenek, ha már helyben van a vakcina. De akkor meg az a bajotok, hogy túl sok van készleten.
Málna
@Clavigo: Én már el sem képzelem, hogy valaha is olvasok tőled egy értelmes mondatot...
kereső
@division: Úgy érted, hogy nem árt, de nem is használ. Merthogy a 60 éven felülieknél nagy mértékben csökken a hatékonysága- mondja sok külföldi virológus. De a kérdésre nem válaszoltál, most sem. Miért??? Ki javasolta orbánnak, az NNK-nak, az operativ törzsnek, hogy a 60 éven felülieket oltsák vele??? Jakab proff??, Szlávik, Merkely ... ki???
division
@kereső: De használ, nagyon is. 80 felett nem szabad beadni csak. A krónikus betegeknek valóban jobb a Pfizer, de ez nem azt jelenti hogy nem használna a kínai. Ugyanúgy véd, mint bármelyik, csak a hatásmechanizmus miatt nem 90, hanem 85% - ban, de még mindig jobb így is, mint megkapni magát a vírust.
kereső
@division: Kérlek, légy szives valamiféle bizonyitékot erre az állitásra.
division
@Horizont: Több mint egymillió Astra volt lehívva, miközben a gyártó 40 ezret küldött. Ezzel sok mindent nem lehet tenni. Pont most volt a tévében.
csak úgy....
@kereső: csak az állítolagos immunológus sógor, vagy mi a szösz a bizonyíték de van még doki a becses családban,ha minden igaz..
csak úgy....
@division: Írországban és Olaszországban is felfüggesztették az AstraZeneca-vakcina használatát,-Egyes pácienseknél súlyos vérrögképződést tapasztaltak...
propeller.hu/nagyvilag/3644291-irorszagban-olaszorszagban-is-felfuggesztettek-astrazeneca-vakcina-hasznalatat#v3005901
köne konzultálnod a rokonokkal...
Aki Én
@division: Kína milliószám rendelt Pfizert.
Nálunk az életerős, fiatal, egészséges sportolók miért nem a kínait kapják?
Aki Én
Látom a fonnyadt kretén szerint megint mindenki lehet hibás, felelős, csak a mindent egykézben tartó ge-ci nem, aki közölte, hogy nindenkit meggyógyítunk, egy hétvége alatt beoltjuk az országot, kínai cucc jön korlátlanul a nyugatihoz képest...
Ráadásul már volt egy pár befuccsolt, túlpropagandált vakcina dlődli.
Ennyire hogy lehet idióta csicska valaki?
Aki Én
,,nincsenek információik arról, milyen vakcinával hány embert kellene oltaniuk, illetve az oltás tervezett megkezdésére oltóanyagot sem kaptak"

És valami tájékoztatás féle?
Biztos Gyurcsány a felelős, ezért van csendben a fidesz.
division
@csak úgy...: Biztonsági okokból természetes hogy felfüggesztették egy időre, ha a Pfizer esetében lett volna ilyen akkor is ezt tették volna. Egyelőre viszont nincs arra bizonyíték, hogy az oltás okozta ezeket, eddig annyi derült ki hogy trombofíliás betegeknek is beadták, ami eleve tilos bármelyik vakcina esetében.
division
@Aki Én: Honnan tudod, ki melyik oltást kapta meg? Csak mert valakik azt mondták?
division
@Horizont: @Dr.Doktorovics trinitron dr.: Én csak azt nem fogom megérteni soha, hogy lehet az, hogy pl. nálunk minden rendben zajlik az oltások terén, máshova meg meg sem érkezik az oltóanyag. Ebbe nem látok bele azért.
jesz
Nem vigasz, de az Al Jazeera, és az Euronew's is hasonló káoszról számol be a világból.
Nálunk szinte dögunalom van, némelyik szegényebb országhoz képest (persze több száz milliós lakossággal)
A gazdagoknál meg a rossz szervezés is ugyanúgy előfordul, és ott is beelőznek a tehetősek.

Ez persze nem menti a hazai felelősöket.
kereső
@division: Te erősködsz itt a kinaival, mint egy rossz propagandista. De még sem Te, sem senki nem mondta meg, hogy honnan, milyen információből, kutatási-teszt eredményből levezetve mondja/állitja a vakcina hatékonyságát. Magyarországon, aki már két oltáson átesett a kinaival, vizsgálják -e őket, hogy mennyi anitestet termelnek, megfelelő-e védettség? Na van ilyen vizsgálat, vagy nincs???Elvégre "teszt üzemmód" van. Mit mondanak a rokonaid??? Mert azért annak beláthatatlan következményei lesznek, ha valaki azt hiszi, hogy megfelelő módon védett/közben meg nem.
Az immunitás igazolására, a vakcina hatékonyságára nem igazolás a miliószámra beadott vakcina, ha az eredmények nem ismertek.
Lepényleső
Lehet ez nem káosz hanem tudatosság,- hogy fogyjon az elöregedett lakosság?
Aki Én
@division: Honnan máshonnan? Sokszor maguk az érintettek.
És azért, mert senki nem cáfolta.
Ez qrva okos kérdés volt. Nem tudom miért nem magatoknak teszitek fel?
dr. prédikátor
nekem meg az a véleményem hogy bármelyik oltás jobb a lélegeztető gépnél , mert az biztos halált jelent!!! a gépen lévők 80% meghal!!!
Lepényleső
Először azok kapnak akik a bánra szavaztak? Ukránok,Románok,stb. mindig előbbre voltak azoktól akik itt laknak,
s tőlük becsülettel minden hozzájárulást levonnak?
csipetke
@division: tegnap 18:21 Szerinted minek vásárolt Kína 100 millió dózis pfizer vakcinát,ha az övéké olyan qrvajó?
Rusvai Miklós nyilatkozta,hogy már ő is javasolja a kínai vakcinát,de az autoimmun-betegségben szenvedőknek,a higany,és formalin-érzékenyeknek nem.Bakker! Honnan tudhatnám,hogy ezekre allergiás vagyok-e,és egyébként ha ez formalint,és higanyt tartalmaz,akkor ezt kihagyom. DE! Állítólag rengeteg vakcina van az országban,mijabüdösnyavalyáért nem tudják odaszállítani,ahol már ki vannak értesítve az emberek. Nos,ez nem tipp,megállapítás.- Mert orbán szívesen veszi körbe magát igazi teszetosza seggfejekkel,akik képtelenek egy ilyen dolgot elintézni,hogy A-ból B-be szállítsanak néhány dobozt.Amit ez a kormány az emberekkel művel,az már bűncselekmény.
@dr. prédikátor: 08:08 A fiam kovid intenzíven dolgozik,sajnos 99% a halálozás.A kiskunhalasi kórházban az orvosok kifejlesztettek egy dialízis-géphez hasonló kütyüt,amivel kiszűrik a gépen lévők szervezetéből azt az anyagot,ami a "citokin vihart" okozza,és ezzel az emberek fele életben marad.Vajon miért nem kerül minden kórházba egy-egy,vagy akár több ilyen kütyü,hogy ne legyen ilyen magas a halálozás?
CsipkeRózsa
@fergeteg: Te is, mi is benne vagyunk az Unióban. Nem tudtad?
CsipkeRózsa
A határon túliakat sikeresen beoltottuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.