A politikus elképesztő történetről számolt be. 

Nagyon aljas szorit osztott meg Hadházy Ákos egy roma család és egy polgármester konfliktusáról

Fotó: Hadházy Ákos/Facebook

Hadházy Ákos szerint egy nagyon "aljas járványügyi intézkedés" történt a Baranya megyei Kisvaszaron.

"Egy mély szegénységben élő roma család konfliktusba került a polgármesterrel Kisvaszaron. Ezután a polgármester lefényképezte őket, amikor a POSTÁS AUTÓHOZ kimennek a HÁZUK ELŐTT az utcára, majd a rendőrségen feljelentést tett a karantén szabályok megsértése miatt. A rendőrség 22 perc alatt(!) a helyszínen termett és az összes családtagra kirótt 50-50 ezer forint bírságot, mert kimentek a házuk elé. A család elmondása szerint akkor még nem is tudtak arról, hogy karanténban lennének. A büntetés UTÁN érkezett a piros matrica, amit amiatt kaptak, mert látogatóban voltak egy később fertőzésgyanús családnál (százával hallottam példákat, amikor a határozat már a karantén lejárta után érkezett meg valahová)"

- kezdte a politikus a posztját a közösségi oldalán.

Kiderült az is, mi volt a konfliktus forrása: 

"A család bűne egyébként: fel merte emelni a szavát amiatt, hogy a romák felemelésére szánt pénzek tekintélyes részét ellophatták (amit eddig tudok az ügyről, az alapján bizony el is lopták). Így az ő házuk felújítására már NEM JUTOTT PÉNZ, HIÁBA DÍSZELEG a falon az EU-s tábla és hiába íratták az önkormányzat nevére a házukat. A részletekről hamarosan be fogok számolni, nagyon csúnya és szomorú történet és sajnos egyáltalán nem egyedi."

Hadházy szerint a helyi és országos hatalmasságoknak pont az a jó, ha a romák nyomorban maradnak, mert olcsó munkaerőt és könnyen megszerezhető szavazatokat jelent nekik.

Forrás: Facebook
Címlapkép: Hadházy Ákos/Facebook

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Tiszteletet érdemel Hadházy Ákos amiatt, mert nem volt hajlandó egy olyan pártnak a tagja lenni, ha jólemlékszem a trafikmutyi óta, amely közjogilag érvénytelenül, törvényesítetten több kárt okoz saját hazájának, mint a rendszerváltás óta bármely rezsim!
.
Minden jel arra utal, hogy a kisfalvak félretájékozott választói, és áttételesen az ország vámszedői tartják hatalmon azt, aki vesztébe rohan, rövidesen magával rántva a saját országát is, mert ez a pálya nem pálya:
.
---- A Fideszre szavaztam, nem arra kellett volna?
www.youtube.com/watch?v=5X3hKKwArxs&t=28s
-------------------------
.
Más jellemző
.
----- Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt 24.hu
www.youtube.com/watch?v=bzefpynq7iU&t=5s
------------------------
.
A felcsúti nemzetvezetőt nem a szürkülő szemeiért adnak bazi nagy X-et, hanem a tudatlanság, a lét a tét miatt, és azok tartják hatalmon akiknek van az pénz, nem úgy a demokratikusan megválasztott felcsúti polgármester
.
------ „Az én gyomrom még ennyi pénzért se” – Felcsút volt polgármestere Orbánról, Mészárosról és az LMP-ről
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/az-en-gyomrom-meg-ennyi-penzert-se-felcsut-volt-polgarmestere-orbanrol-meszarosrol-es-az-lmp-rol-89480
----------------------------
.
Remélhetőleg kevesebbje van a politikai szélhámosnak előre, mint hátra, aki nem ismer se Istent se embert, ha a hatalma megtartása és a lközlévé bekebelezhetősége a tét!, a nmezethy cinkostársak segítségével!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
magyar1
A romák nagy része egy lusta, igénytelen népség. De a szomszédnő egy idősotthoni gondozó és karanténban volt de se piros papír, ugyanúgy járkált a lépcsőházban mintha mi sem történt volna. Holott az otthonban múlt évben volt covidos halott is.A rendőrök meg csak feltelefonáltak neki, lehetett akárhol.
Nessy
@magyar1: Qvod licet Iovi, non licet bovi!
lusta
@Nessy: Nem kell megsértődni. Tudom, félreütés. Nálam is van ilyen és gyakran. A fentebb leírtak sajnos nagyon sok emberre igaz. Ezért is nehéz a járványvédekezés.
Quod licet Iovi, non licet bovi!
NKF
Ennek a Szarházynak már a kérdéseit sem hiszem el!
tudode
Tiszteletet érdemel Hadházy Ákos amiatt, mert nem volt hajlandó egy olyan pártnak a tagja lenni, ha jólemlékszem a trafikmutyi óta, amely közjogilag érvénytelenül, törvényesítetten több kárt okoz saját hazájának, mint a rendszerváltás óta bármely rezsim!
.
Minden jel arra utal, hogy a kisfalvak félretájékozott választói, és áttételesen az ország vámszedői tartják hatalmon azt, aki vesztébe rohan, rövidesen magával rántva a saját országát is, mert ez a pálya nem pálya:
.
---- A Fideszre szavaztam, nem arra kellett volna?
www.youtube.com/watch?v=5X3hKKwArxs&t=28s
-------------------------
.
Más jellemző
.
----- Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt 24.hu
www.youtube.com/watch?v=bzefpynq7iU&t=5s
------------------------
.
A felcsúti nemzetvezetőt nem a szürkülő szemeiért adnak bazi nagy X-et, hanem a tudatlanság, a lét a tét miatt, és azok tartják hatalmon akiknek van az pénz, nem úgy a demokratikusan megválasztott felcsúti polgármester
.
------ „Az én gyomrom még ennyi pénzért se” – Felcsút volt polgármestere Orbánról, Mészárosról és az LMP-ről
magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/az-en-gyomrom-meg-ennyi-penzert-se-felcsut-volt-polgarmestere-orbanrol-meszarosrol-es-az-lmp-rol-89480
----------------------------
.
Remélhetőleg kevesebbje van a politikai szélhámosnak előre, mint hátra, aki nem ismer se Istent se embert, ha a hatalma megtartása és a lközlévé bekebelezhetősége a tét!, a nmezethy cinkostársak segítségével!
namihami
Kovács Mónika volt Fidesz-KDNP, mára már független polgármester.
És itt a hangsúly nem a ""mára"" jelzőre esik. Fidesz-KDNP-s volt. És a vér...
Eladott Ország
Ez egy még aljasabb történet. Magyarország szopóágon. Milyen ország az olyan, ahol egy alföldi településen élő édesanyának nincs annyi pénze, hogy kiváltsa a beteg gyerekének a gyógyszerét? Milyen az az ország, ahol ez az édesanya a (fideszes) polgármesterhez fordul segítségért és kölcsönért, mire a fideszes polgármester, akit az emberek azért választottak meg a település első emberének, hogy az ott élők életét segítse és jobbá tegye, azt válaszolja, akkor ad neki pénzt ha a nő orális szexben részesíti. Ne kerteljünk, magyarul ezt úgy mondják, hogy leszopja.
kanadaihirlap.com/2019/04/11/magyarorszag-szopoagon/
Nessy
@lusta: nem vagyok sértődős! Már iskolás korom óta van egy enyhe diszgráfiám.Felcserélem a kettős betűk első, második betűjét, kihagyok szótagokat. Jó, hogy a szövegellenőrző aláhúzza, ha nagy szamárságot írok. De néha nem nézem vissza a leírtakat a küldés előtt! :-))))
csak úgy....
@Horizont: az +1+ a pereputty fidesz szavazó,még ha "független" is..
Málna
@magyar1: A piros papír csak egy figyelmeztetés, nem ettől függ a karantén.
Málna
@Horizont: Összekevered a hatósági karantént a korlátozásokkal.
Gyurka80
@Eladott Ország: Kanadai hírlap marha hiteles forrás.
Gyurka80
@Horizont: Olyan sok volt a segély, hogy az egész családnak ki kellett menni a postásautóhoz?
Gyurka80
Ez a hülye szarházi hisz ezeknek: "hiába íratták az önkormányzat nevére a házukat."
csak úgy....
@Gyurka80: te egy szóra sem érdemes buta pötsch,akit azért fizetnek,hogy ellenzéki politikusokra köpködjön! sorostól egy lyukas garast sem kapnál, mint anno orbán és társai, téged fölösleges tanítattni..
Gyurka80
@csak úgy...: Te elhiszed, hogy "valaki önkormányzat nevére íratja a házukat "?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.