A köztársasági elnök és felesége a koronavírus miatt árván maradt gyerekek számára hozott létre egy alapítványt, ehhez csatlakozott Őrsi Gergely II. kerületi MSZP-s polgármester és Varga Előd alpolgármester.

Vasárnap a Kossuth rádió reggeli műsorában jelentette be Áder János köztársasági elnök, hogy feleségével, Herczegh Anitával egy alapítványt indítanak, melyet  koronavírus miatt árván maradt gyerekek megsegítésére hoznak létre – írtuk az MTI nyomán korábbi cikkünkben.

Ellenzéki politikusok támogatják adománnyal Áder Jánosék alapítványát

Fotó: Facebook/Őrsi Gergely 

Ehhez a felhíváshoz csatlakozott Őrsi Gergely II. kerületi MSZP-s polgármester és Varga Előd alpolgármester, akik 500 ezer forinttal segítik az alapítványt, a bejelentést Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra Őrsi Gergely – vette észre az Index.

A koronavírus-járvány leküzdése, majd a járvány következményeinek kezelése pártpolitikán felül álló ügy. A koronavírus áldozatai nem ellenzékiek vagy kormánypártiak, hanem embertársaink, szomszédaink. Az árván maradt gyermek segítése mindannyiunk feladata

- írta a polgármester a közösségi oldalán.

A Regőczi István Alapítvány még nincs bejegyezve, ezt a jövő héten intézik, így egyelőre még nem tudnak adományt fogadni. Az alapítvány alapító tőkéjét, ötmillió forintot Áder Jánosék saját megtakarításukból adják – olvasható a cikkben.

Forrás: index.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
Hír a Prosti Srácokon: Az oltásellenes baloldaliak újabb trükkje! Pénzt adnak egy alapítványnak, ahelyett, hogy rászorultakon segítenének!

(...ilyenkor okosan el kell hallgatni, hogy az alapítványt ki és milyen céllal hozta létre! Azt egy másik - méltató - cikkben hozzák le, amiben nem említik az ellenzéki adományokat.
Az idióta Fidesz hívők szigorúan egybites főcímzabálók. Abba a pár szóba kell sűríteni az aznapi üzenetet!)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
Az áderjanó kitalálta,miből vesz jövőre stéget a dácsába!
Horizont
@Nyírfa: Igaz elsőre azt írtam helyes, mert arra gondoltam támogassa csak Áder a szegény gyerekeket. Most már úgy gondolom az ellenzéknek egy külön alapítványt kéne csinálni és nem beszállni Áder mellé.
Nyírfa
@Horizont: Így igen! De, szerintem ez a vonat már elment, mert, ha létre is hozzák, úgy fog lejönni mindenki számára, hogy az ellenzék kétségbeesetten fut a fidesz után.
Áder terve az, hogy az alapítványi összegekből - amely, ugye adományokból folyna be - akár az egyetem elvégzéséig támogatná a kuratórium a gyerekeket. El tudod képzelni egy fideszes szervezet önzetlen, elfogulatlan, tárgyilagos, feltételek nélküli segítségnyújtását?
Kíváncsi vagyok, jövő nyáron lesz-e még egyáltalán ez az alapítvány, pláne, ha nem ők lesznek kormányon.
Csányinak is van egy alapítványa a hátrányos helyzetű gyermekek tehetséggondozására. Pályáztatják őket. Ja: és fel lehet ajánlani az adó 1 %-át.
Horizont
@Nyírfa: Ők csak a sajátjaikat segítik saját lábra állni. A mi pénzünkből.
bence
Na és hol vannak a saját pártjának tagjai ?! Ők miért nem támogatják ?! Az ellenzék helyében én nem Áder alapítványát támogatnám !
CsipkeRózsa
Az árvaellátás keretén belül lenne a valódi támogatás, hiszen az alapítvány fenntartása is pénzbe kerül, a személyek is kapnak költségtérítést, irodát kell létesíteni, stb.

Az árva, mind árva, egy területről, törvényben kell megoldani a létező törvényben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.