Az SOS Gyermekfalvak felmérése olyan tendenciákra mutat rá a fiatalság körében, amelyek egészen megrettentőek – derül ki az Index.hu cikkéből.
Fotó: MTI/Balázs Attila
Az új felmérésében arra keresték a választ, hogy a fiatalok hogyan élték meg a hónapokig tartó bezártságot – kezdi az Index.hu. Az online kérdőívet 1019 szülő töltötte ki, akiknek van középiskolás gyermekük.
A szülők szerint a leggyakoribb pszichés tünet, ami a pandémia alatt jelentkezett a fiataloknál a szokatlan fáradtság (67 százalék), a tartós szomorúság- és ürességérzet (65 százalék), valamint az alvászavarok (53 százalék).
Majd' minden második szülő számolt be reménytelenségről és pesszimizmusról. Ugyanennyien mondták, hogy gyermekük a korábban érdekes, élvezetes tevékenységek iránt elvesztette az érdeklődését. Emellett a fiatalok 41 százalékánál alakultak ki evészavarok a pandémia alatt, a diákok harmadánál pedig dühkitöréseket, agressziót, bezárkózást tapasztalt a család. Ami pedig a legfélelmetesebb: minden nyolcadik fiatalt a halállal, öngyilkossággal, önbántalmazással kapcsolatos gondolatok is foglalkoztatták.
A szülők túlnyomó többsége (71 százalék) szerint a bezártságban leginkább az okozott nehézséget a gyerekeknek, hogy nem tudtak találkozni a barátokkal, illetve kevesebb a szórakozási lehetőség (64 százalék), ahol kiengedhetnek. A szülők elmondása alapján a diákok 44 százaléka tart attól, hogy az otthon tanulás miatt lemaradt a tananyaggal. A Covid betegségtől a fiatalok 24 százaléka fél.
Forrás: Index.hu
Fotó: MTI/Balázs Attila
31 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Mielőtt közölnek egy cikket, nem kellene a címet átolvasni, netán javítani??? Moderátor???
"egyébe jutott..." GRATULÁLOK!!!
Ami viszont biztos, hogy egyszer sem a figyelemfelkeltés volt vele a célom (és szerintem sokaknál nem ez a cél - ez egy hatalmas félreértés!), hanem: "Elég volt a tengernyi szarból!"
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/129714563_10223006676570725_3122721848723575018_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=uDC_ToWFpKsAX8-imD5&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=744ceaf38ff66038128423a5baa4bc05&oe=60C981A2
Az egész nem a pandémiát hanem a körülötte zajló ilyen olyan intézkedéseket mindenki nehezen viselte sőt szerintem a szülök a legnehezebben mert azok kellett gondoskodjanak az általuk nevezett szenvedő gyerkőcökről
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/129349964_870968573720354_8983094485334129948_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=VILY6QmSqyEAX_eYoZ3&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=a4f792b95c2b541232cd05e04bfa3218&oe=60C74DDA
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/153198358_1167083747080516_4765182375209135359_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=nJnY9s3rqSgAX8aVasR&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=b36fda1b8c1e49aa927421582e237125&oe=60C72859
fideszesek 1989 – 2021
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/150221856_10219810389990260_423987624994375691_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=3o96L_M_7a4AX-dOrdr&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=ad8dd35a14a1dbb0ffeb9008bcdf693b&oe=60C79924
Minden kedves szimpatizánsunknak hasonlóan élményekben gazdag BUÉK-ot kívánunk, és a Józsi is puszil mindenkit...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/134669089_10223210542667250_3527231641431298742_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=Ay1ybu17BAgAX8Hc-At&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=f2e39c17674c20c8784645eaa4d89530&oe=60C83BFD
Ha még is hóhér lennék, már ki is találtam a becenevem: "Második esély"
A legnagyobb baj, hogy érdemben nem nagyon lehet veletek kommunikálni, mert nincs semmi használhatótok - csak a propaganda shit duma, meg a terelés.
Én valójában egy nagyon komoly és rettenetes dologról írtam (hogy elvicceltem, az ne tévesszen meg!), amire te leírtad ezt a... semmit.
A mostani válaszom mégis több - mert valós -, mint a te semmid!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/129278006_158575039288557_1565652628831091037_n.jpg?_nc_cat=110&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=lKwtCkqwyTIAX9IgwmD&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=ca6a215c276cdea7706f49839176f62c&oe=60C84334
- Be ne szarj Tomi Kérsz extasyt! - Kokód nincs véletlen?
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/128741049_4166493006701324_299163582398339163_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=qy83PpJP-wMAX_nc2Us&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=7f418bc64672179a7b73231c3728812e&oe=60C8EAFD
Beléd "ERESZ" hetem...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/129970161_158328752701117_6920126012386099477_n.jpg?_nc_cat=103&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=H67bS2Xyl0kAX_zWb4H&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=52e671e613fdc6812d4b9e219ad39a3e&oe=60C6333F
Csak elriasztjátok az embereket. Az a rengeteg semmirevaló, sehová nem vezető semmi...
Mi a cél?
Már évekkel ezelőtt is megkérdeztem ezt, de azóta sem kaptam rá választ.
Szóval a kérdés még mindig él: Mi a célotok ezzel a... semmivel?
Miért kéne egy embernek elbizonytalanodnia vagy a véleményét, a világszemléletét megváltoztatnia a ti - sokszor - teljesen értelmetlen és/vagy destruktív megnyilvánulásaitokra?
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/129496981_413338610030865_8728255003829305685_n.jpg?_nc_cat=101&ccb=1-3&_nc_sid=9267fe&_nc_ohc=YgkQJ3grhSUAX8iiAKQ&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=44a5fab49a8c1c277be0c47050a1cb55&oe=60C87C14
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/69380725_1205297216345687_2748371747626549248_n.jpg?_nc_cat=106&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=tO9uPVEMIx0AX8rsBAR&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=e53230964938c04a1f38ad088d92e9e4&oe=60C7954F
Budapesten a migránsok...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/144812543_431657134653247_7011868962574827834_n.jpg?_nc_cat=100&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=6MRoCstrjHIAX-XWlc1&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=c49b856da839e05040374819b2827b68&oe=60C94C02
Te a NAGYON ROSSZAT véded (ezen a földön nincs olyan, hogy jó és rossz - az öröklött bűn miatt; csak a jóra törekvő kevésbé rossz és a rosszra törekvő nagyon rossz van). Ezt kéne megértened végre!
Nemrég hallottam és láttam, hogy mi folyik Dél-Afrikában.
Egyszerűen szörnyű - és rengeteg fehér ember él ott 8az ember már csak olyan, hogy ha kell a jég hátán is megél)!
Fel sem fogják az emberek, hogy milyen arany életük van pl. Európában...
Nem ismeritek az igazi zsigerig ható félelmet!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/67878101_657315644748346_1476861991204159488_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=HPeFdRLwvg8AX9oLTDs&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=f591cc55df9e1938ac5fbda1e075fbdb&oe=60C7482B
Székhely, lakás, nyaraló. Jól tejel az agyhalottak kábítása!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/152033076_3637218096346643_3258501262561143102_n.jpg?_nc_cat=107&ccb=1-3&_nc_sid=825194&_nc_ohc=tP8eQXLPRNwAX-UCcpr&_nc_oc=AQkp_d8r_2bFdoLbzJPZNTiNesx3u_ZA8JdINFPNONZtQyVXqgKQYyB9zjBI8zGEYwc&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=fe2805ef55b1ec8ed1b4aeb652438f2b&oe=60C92011
www.generadormemes.com/media/created/xa2wsks3arj1hr50mboggvuk15tb8wf79ua5f3e2kqyjcdi6z1xe4yjas7h5h49y.jpg.pagespeed.ic.imagenes-memes-fotos-frases-graciosas-chistosas-divertidas-risa-chida-espa%C3%B1ol-whatsapp-facebook.jpg
B@szd análba, orálba a bűnöző, román, csúti cigányodat!
www.generadormemes.com/media/created/x7ut32ptqf3ni3bkmqokqwhekmvvc07a3vjp3e2wm3u0k442b44mg2g6w6ft4i0z.jpg.pagespeed.ic.imagenes-memes-fotos-frases-graciosas-chistosas-divertidas-risa-chida-espa%C3%B1ol-whatsapp-facebook.jpg
Pegero , 2022-ben meg leszophatod magad!
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/165893991_1815723111934928_5974042754960619601_n.jpg?_nc_cat=111&ccb=1-3&_nc_sid=dbeb18&_nc_ohc=qnMQZEEdFsAAX-QbFdR&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=dc744a49744dbc5b74355097683e42de&oe=60C6F829
Ez vagy te!
Ez vagy te?...
Tényleg voltam öngyilkos kétszer, tényleg meghaltam kétszer és tényleg megkínoztak kétszer, és... nekem is gyanús a mindig kétszer, de ez van! - és a zöldsapkások, meg az idegenlégió, meg a zsoldosok... (KISZ titkár és cserkész nem voltam)
Aztán kihúztam a biliből a kezem és elkezdtem élni normálisan - nem a képességeim szerint.
De végülis mindegy, hogy mivel mulatjuk az időt a halálunkig - az egész csak egy játék!
Csak neked elárulom, hogy amikor meg volt mindenem, akkor éreztem magam a legrosszabbul (erre fogtam magam, mindent felettem egy lapra és mindenemet elvesztettem - az élet egy játék, amiben veszthetünk is!), mert "Az élet célja a küzdés maga."
De mi a veszteség?
Mi a nyereség?
Mi döntjük el?
Mi, akik azt sem tudjuk, honnan jöttünk, kik vagyunk, hová tartunk?
Hogy tudna jó döntést hozni egy olyan ember, aki még ezeket az alapigazságokat sem tudja? (főleg úgy, hogy akik ezeket az alapigazságokat - esetleg - tudják... nos, ők sem tudnak jó döntéseket hozni!)
Isten egyszerű: csak két parancsolata van
Az embereknek több ezer - és mégsem tudnak az egyről a kettőre jutni!
Ezért imádom!
Tudod, van különbség a között, hogy félsz Istentől vagy féled az Istent.
Isten és én barátok vagyunk. Pl. Isten tudja, hogy mikor hazudok... és miért.
Valójában sokkal, de sokkal többször mentett meg Isten, mint hatszor (két öngyilkosság, két balesetnek álcázott halál, két halálig kínzás) - de nem ezért szeretem Istent.
Tudod miért szeretem?
Mert nem tudom nem szeretni!
Vonzódom hozzá.
Az a jóság...
Valójában nincs bennem semmi jó (egy vadállat vagyok), csak egy: Isten
Ezt nem tudom elengedni!
Vágyom a jóra a saját természetemmel szemben, ellentétben...
Ezt nem tudom, nem akarom és nem is fogom elengedi - az egyedül jót az életemben.
vessetek oroszlánok elé, gyújtsatok meg fáklyaként...
Tudod miért hagyott el a mai ideál szerint a világ legszebb nője?
Isten miatt!
Tudod miért nem szeret - látom rajta, hogy akar, de nem tud - a minden norvégok anyja?
Isten miatt!
De nem érted...
Én csak pár évet vesztek nélkülük, de a kitartásommal őket is meg tudom menteni !!!
Érted már, hogy ez miért nem csak fehér és fekete?
Ez nem azt jelenti szarputtony, hogy hősnek tartom magam!
Utálom... gyűlölőm, amikor megtudják a nevem.
Nem bírom idegileg, amikor megtudják a nevem.
Amikor megtudják és rosszra használják fel a nevem, képes vagyok háborút indítani. - mindhalálig.
Amit neked most leírtam, azt ők sosem fogják megtudni - hogy miért éltem és miért haltam meg.
Érted ezt?
Irodalmilag - némi költői tűlzással élve.
El sem hinnéd, hogy milyen témájú blogot tervezek.
Egy egész világra hatással leszek - magyarul, angolul.
De ehhez ki kel kupálódnom.
Ehhez gyakorolnom kell.
Ehhez meg kell találnom magam - a saját hangom.
Ehhez el kell mennem a végsőkig - pro és kontra.
Köszönöm a lehetőséget!
És ezeknek vannak öngyilkos gondolataik?! Ezek szerint nem találtak semmi normális elfoglaltságot, hogy kihasználják a kényszerű, de sajnos, szükséges elzárás idejét? Hát, mit mondjak...
scontent.fbud10-1.fna.fbcdn.net/v/t1.6435-9/41767661_2109933175707422_3083648886300999680_n.jpg?_nc_cat=105&ccb=1-3&_nc_sid=8bfeb9&_nc_ohc=zY2Cl_EDBSoAX-peOOS&_nc_ht=scontent.fbud10-1.fna&oh=3f54c280d6f8a8e195b3a6e37b675ddd&oe=60C8131D
Nem tudsz értelmesen, mi - a kurva anyád?
Csak oda okádsz, ahol a shit propagandád ül!
Tudod mi tasztott, amikor ezt megléptem?
Először a szerelem _ na az komolytalan volt.
Másodszor a felnőtek bukott shit világa!
Néztem a felnőtteket - hogy mennyire gáz és szétcsúszott az életük - nem akartam ezért a dzsuváért harcolni, valamit elérni, abba belenőni!
Az a sok tanulás a semmiért...
A felnőttek világa taszított !!!
Érted ezt?
Új hozzászólás