Az európai baloldal, élén a német baloldallal ismét minősíthetetlen hangon támadja Magyarországot – írta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Szamizdat 9. című közleményében.

Orbán: "minősíthetetlen hangon támadják Magyarországot"

Most azért támadják Magyarországot, "mert nem volt hajlandó egy politikai súlyt és komolyságot nélkülöző közös nyilatkozatot aláírni Hongkong ügyében"

- közölte a kormányfő a Miniszterelnöki Sajtóiroda által az MTI-hez eljuttatott dokumentumban.

"Így volt, s ha százszor terjesztik is be újra, századszorra is ez lesz az eredménye" – jegyezte meg.

Orbán Viktor közölte: Magyarország álláspontja szerint véget kell vetni annak a brüsszeli gyakorlatnak, amely nyilatkozatok fabrikálásában és lobogtatásában merül ki.

"Megértjük, ha bármely tagország hazai, belpolitikai okokból egy olyan papírt akar felmutatni, amin az EU logója látható. De ennek is van határa. Az utóbbi években ez a belpolitikailag motivált, közös külpolitika oda vezetett, hogy az Európai Unió külpolitikája nevetségessé vált. Ha nyolc közös nyilatkozatunkat söpörték eddig félre – és Kína esetében ez történt –, a kilencedik is gúnykacajt vált ki. Szánalmas papírtigriseknek látszunk, és következmény nélküli nyilatkozataink után rajtunk nevet a világ"

- fogalmazott.

A miniszterelnök kiemelte: ideje volna, hogy a nyilatkozattermelő külpolitikai bürokraták helyett végre Európa valódi vezetői, a külpolitika valódi formálói, vagyis az állam- és kormányfők kézbe vegyék a nagy stratégiai kérdéseket, ahogyan ez legutóbb az Európai Tanács ülésén Oroszország esetében történt.

"Ami Európa Kína-politikáját illeti, véleményünk szerint meg kell előzni, hogy újra hidegháborús politika és kultúra alakuljon ki a világpolitikában" – írta.

Hozzátette: a hidegháború újraindítása ellentétes Európa, Közép-Európa és Magyarország érdekeivel is.

"Nekünk fejlődésre, zöld és digitális fejlődésre van szükségünk. Együttműködésre, beruházásokra, kereskedelmi és kulturális tudományos kapcsolatokra van szükségünk, nem pedig bojkottokra, szankciókra, leckéztetésre és kioktatásra"

- közölte a kormányfő.

Hangsúlyozta: Magyarország, ahogyan eddig is, úgy a jövőben is mindent megtesz a nemzetközi együttműködés fejlesztése érdekében.

"Az Európai Unió alapszerződéseiben garantált jogainkkal élni fogunk, a lojális együttműködés elve szerint járunk el, és Európa külpolitikai súlyának és tekintélyének helyreállításáért fogunk dolgozni. Támogatjuk az Európa stratégiai szuverenitásának és autonómiájának kialakítását célzó kezdeményezéseket. Ehhez először is meg kell fékeznünk az európai baloldal külpolitikai ámokfutását"

- zárta közleményét Orbán Viktor miniszterelnök.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Benko Vivien Cher

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
orbán hazudik!-soha senki sem támadta vagy támadja nyugatról magyarországot,max. az elkeletiesedett,kínaiasodott ruszkibarát fideszt!
míg orbán a miniszterelnök,addíg nem való magyarország az eu. ba!
otthon keverje a fekáliát ,ne nálunk!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kereső
"nyilatkozattermelő külpolitikai bürokraták ..."- Heiko Maas német külügyminiszter.

Orbán azt/azokat támadja hátba, akik eddig/és még most is nagyon-de nagyon bevédték a hátsóját.
Nessy
@kereső: Neki ez természetes tevékenység. A hála nem politikai kategória. Vallja és betartja.
TollerBela
Nem igaz, megint nem igaz ! A magyar kormány politikáját támadják, vonják kétségbe, fogják elutasítani ! Nem Magyarországot !
kokopelli
A német "balodal" (die Linke) 5 taggal képviseli magát az EU-ban és 69 taggal a Parlamentben! ..és "ők báncsák
a zorbánékat"!? ...nem a magyarokat? ...Neeem! .(;-)))))
verőce21
Ha százszor terjesztenek is be "komolyságot nélkülöző közös nyilatkozatot" annyiszor fogjuk megvétózni!

Az EU apparátus siralmas üresség a fejekben. Csupa harmadrendű politikus, többségében hazai döntési jogkör nélküli alakulatokból. Akik ott próbálnak papírlobogtatással megválasztott nemzeti kormányokat utasítgatni...
Néro
@csak úgy...: Emmá nem igaz ! Nagy Orr Bán nem hazudik. Ahhoz is hülle csak beszél össze-vissza mint egy Graci beteg.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.