A jövő évtől újra a növekedés irányába fordul a turizmus a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint, ezt a interjút szemlézte a vg.hu.

Akár egymilliót is kereshetnek a szakácsok és felszolgálók a Balatonon – mégis 20%-os a hiány a szektorban
Kép:Pixabay

A mostani szezon azért is jó lehet, mert a rendezvénytartásra vonatkozó enyhítések bejelentésével az éttermekben, panziók­ban tömegesen merült fel igény családi ünnepségekre.

Ezek kitartó húzóerőt jelentenek idén, bár a vállalati szféra még ébredezik

– fogalmazott.

Az ipartestületi elnök azt mondta, hogy Budapesten elhúzódik az újraindulás. Sokan kivárnak őszig, így a koronavírus-járvány előtti kínálatnak nagyjából a fele lesz elérhető a nyáron, jórészt a turisták által is kedvelt fővárosi területeken.

A legnagyobb gondnak továbbra is a munkaerőhiányt nevezte Kovács László, aki szerint országosan 20 százalékkal kevesebben dolgoznak a szükségesnél.

Vidékre a fővárosból is toboroztak felszolgálókat, szakácsokat, akik akár havi egymillió forintot is megkereshetnek a Balatonnál

– mondta.

Ezzel szemben ahogy mi is beszámoltunk róla, a veol.hu lap szerint a legnagyobb gond a Balaton-parton a vendéglátásban van, hiszen nem elegendő a jó szakember a vendéglátásban, és magas bért kérnek a dolgozók.

Egy veszprémi étteremtulajdonos pedig arról beszélt, hogy a Covid súlyosan érintette ágazatukat. Országosan több tízezer ember elhagyta a szakmát, persze jórészt kényszerből, mert a vírus, az abból adódó korlátozások miatt kevesebb volt a feladat.

Forrás: vg.hu
Címlapkép: Pixabay

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"éttermekben, panziók­ban tömegesen merült fel igény családi ünnepségekre." Persze, legfeljebb ballagások idején. A GFk nemzetközi piackutató intézet legfrissebb, az EU tagországaianak vásárlóerejét vizsgáló jelentéséből kiderül, a magyar fővárost már Románia fővárosa, Bukarest is lekörözi vásárlóerő tekintetében, hiszen Prága és Varsó már egy ideje megtette ugyanezt.
Varsó: 13.150 euró/fő/év
Prága: 12.935 euró/fő/év
Bukarest: 10.452 euró/fő/év
Budapest: 9.230 euró/fő/év
assets.4cdn.hu/kraken/7N4kJiv6D8kFCG9Cs.jpeg?format=auto&width=663&height=497
namihami
És ilyen bérek mellett kevés a vendég?!?! Ki érti? Mennyi lehet az ételek, italok ára, ha ekkora volumenű bérek (és a járulékos közterhek) kifizetése után még hasznot is akár a tulaj?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.