Ha hagyjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk, kik élhetnek Magyarország területén, hogyan rendezzük be az életünket, hogyan neveljük a gyermekeinket, elvesztünk – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten.

Orbán: nem hagyhatjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünkFotó:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rendészettudományi karának tisztavató ünnepségén kiemelte:

a most végzett tisztek feladata, küldetése megvédeni Magyarországot, a magyar családok és a magyar emberek biztonságát.

Hangsúlyozta:

vannak olyan európai nagyvárosok, ahol már nem érzik biztonságban magukat az emberek, de Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában, ahol nemcsak a többség, de minden kisebbség is nyugodtan élhet.

Kifejtette:

a rendvédelmi pályára senki sem kerül véletlenül, az alapvető értékeket és indíttatásokat, amelyek arra ösztökélnek, hogy a haza szolgálatába lépjen valaki, elsőként otthon, a szüleitől és nagyszüleitől kapja meg. Ezért fontos, hogy legyenek magyar családok, amelyek a haza szolgálatára nevelik a gyermekeiket – jelentette ki.

Közölte:

azokra a fiatalokra, akik ma a haza szolgálatába lépnek, nehéz feladat vár, amely testben és lélekben is egész embert kíván. Erre csak erős és érett emberek vállalkozhatnak, akik tudják, mit jelent, milyen értékes a rend, a becsület és a bajtársiasság, akik vállalják, hogy akár az életüket is hajlandók kockáztatni, hogy betartsák és betartassák hazánk törvényeit

- mondta.

A miniszterelnök szerint számukra fontos a biztos jövőkép, és hogy folyamatosan érezzék, a hazájuk megbecsüli a munkájukat.

Azonban a legfontosabb az, hogy a munkájukkal a saját személyüknél jelentősebb, az életük felett álló nagy ügyet szolgálnak, és ezzel azok soraiba lépnek, akik ezer éven át fenntartották a magyar világot, a rendet, a békét, a munkához és az alkotáshoz szükséges köznyugalmat, és ha kellett, küzdöttek, hogy visszaszerezzék a biztonságot, amely a fejlődés és az emberek boldogulásának alapja

- fogalmazott.

Úgy vélte,

a most végzett tisztekre kemény munka vár, mert a világ az elmúlt években gyökeresen megváltozott. Van, ahol semmibe veszik azokat, akik egyenruhát viselnek, van, ahol nyíltan a rend felforgatói mellé álltak

- magyarázta.

Hangsúlyozta:

Magyarország azonban nem ilyen ország. De a baj már itt van, a déli határokat most is migránsok csoportjai ostromolják az embercsempészekkel és a közéjük vegyült terroristákkal együtt. Jönnek a hírek brutális bűncselekményekről, amelyeket olyanok követtek el, akik visszaéltek a befogadóik bizalmával

- mutatott rá.

Orbán Viktor végül köszönetet mondott a rendőrségnek a járvány hullámai alatt nyújtott helytállásért.

Forrás:MTI
Címlapkép:MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Megismétlem!
.
Rossz a ragozás!
.
Több millió magyar állampolgár pedig kikériki azt, hogy egy gyüttment, sunyi félművelt, politikai szélhámos mondja meg azt, hogy milyen módon éljen, már a hálószobába kukkolva!
----------------------------
.
Kiegészítve azzal, hogy ősz szakáluként még mindig keresi a helyét, egyre lejjebb csúszva, magával rántva a hazáját
.
----- Beleszédültünk, amikor végignéztük, hányszor váltott irányt Orbán
www.youtube.com/watch?v=RVOvGyGYc-Y
-----------------------------
.
--- A Fidesz, a PiS és nyolc másik párt nyilatkozatban tiltakozik az európai szuperállam ellen
hvg.hu/itthon/20210702_fidesz_pis_su_szuperallam
-----------------------------
.
Miután 2010-ben a chartájával megragadta azt a hatalmat, amelyet rángatja mint a trottyos gatyáját hol jobbra, hol középre, hol szélsőjobbra!
.
Ki tudja kiszámítani azok, ezek után, hogy a székházmutyiból csóriKÁZOTT gántkő hol áll meg!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
"nem hagyhatjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljek."

Tényleg nem. Éppen ideje betiltani.
Havanagi
Na igen! De ő megmondja hogy éljünk,hogy gondolkodjunk.Be kellene fejezni a Jánus arcú hablatyolást.
FL4K
Miután Orbán mindenki életébe belepofázik állandóan - korlátozva az egyéni szabadságjogokat, ki meri jelenteni, hogy "nem hagyhatjuk, hogy mások mondják meg, hogyan éljünk".

O1G
gina
Én meg megmondom, te sehogy se élj ezen a földön aljas gazember, csak mérgezed a levegőt sötét elmebeteg cigány
ómió
Pedig az efftársak Brüsszelen keresztül "hű, de megüzennék"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.