A Momentum és a Demokratikus Koalíció gyorsan egyértelmű tette: nem kérnek Orbán figyelemeltérő hadműveletéből.

A DK és a Momentum bojkottálják Orbán népszavazását

Fotó: MTI/Illyés Tibor

„Ez a népszavazás a demokrácia megcsúfolása, semmi több mint öncélú gyűlöletkeltés: a hatalom magyart fordít magyar ellen, megbélyegez, megoszt, csak hogy elterelje a figyelmet a valódi problémákról és saját bűneiről. Ezen a gyűlöletkeltő kamunépszavazáson semmiféle módon nem szabad részt venni, ezért a Momentum bojkottra szólít fel mindenkit!”

- reagált Fekete-Győr András, a Momentum miniszterelnök-jelöltje, miután Orbán Viktor bejelentette, „gyermekvédelmi népszavazást” tart a kormány a „szexuális propagandáról”.

A DK is bojkottra utalt azzal, hogy

„az orbáni népszavazás érvénytelen és eredménytelen lesz, tenni fogunk róla”.

A párt szerint a kormány a helyreállítási alap körüli problémák és a megfigyelési botrány miatt kétségbeesett, és „újabb háborút talált ki magának »Brüsszellel«, ennek keretében hirdetett népszavazást”.

Forrás: 444.hu

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
Miért is kell kiirni népszavazást egy olyan ügyben, amelyben már hatályos törvény van?! Érthetetlen...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szegfue
@Eladott Ország: Bárcsak nem kérdés lenne, hanem kijelentő mód!!
szegfue
@F_Viktor: 15:16 Nem véletlenül KARDOS Józsefet akartál irni a Katona József helyett?
F_Viktor
@szegfue: Igen, persze, hogy Kardosra gondoltam :-)))
szegfue
@F_Viktor: :))) Ha nem irtad volna, hogy Fidesz alapitó, biztos nem jöttem volna rá...
ómió
Naná! Az aberráltképzés visszavetése nagy csapás a leendő szavazóik "darabszámára"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.