Gulyás Gergely minisztert a múlt héten élőben röhögték ki az újságírók a kormányinfón, amikor azt merte állítani, hogy a Fideszben nincsenek homoszexuálisok.

Gulyás után Szijjártót is kiröhögik – rendesen kapják az ívet

Persze megpróbált úgy csinálni, mint aki viccelt, és mintha vele nevetne a teljes magyar sajtó, dehát egyértelmű volt, hogy mindenki rajta kacagott.

Most pedig Szijjártó Péter nyilatkozott egy olyat, hogy azon tényleg a fél ország röhög, ugyanis azt mondta:

Egy nagy nemzetközi lobbihálózat nyomásgyakorlása áll a magyar gyermekvédelmitörvénnyel szembeni támadás mögött

A Telex Facebook-oldalán az erről szóló poszton kb. 7200 nevetős fej van. Ez azért erősen reprezentálja azt, hogy az emberek jelentős része már csak nevet a külügyminiszter ilyen kijelentésein.

Szijjártó Péter szerint az Európai Bizottságnak alapvetően egyetlen nagy problémája van a szóban forgó jogszabállyal, mégpedig az, hogy

innentől kezdve világossá vált, hogy az LMBTQ-aktivisták nem mehetnek be az iskolákba, óvodákba és nem beszélhetik tele kényük-kedvük szerint a magyar gyerekek fejét. Nem fejthetnek ki nekik olyan propagandát, amely a nem megváltoztatására vagy a homoszexualitás népszerűsítésére irányul

– mondta, ennek kapcsán.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
a jól bevált soros-migráncs után a híveket,hogy ne aludjanak el ,most buzizással szórakoztatja a fidesz! :) valóban ennyi szellemi visszamaradott van magyarországon,hogy egy korrupt,hazúg párt,ezzel az ütödött szöveggel választást tud nyerni?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Emmersson71
"
1. - Támogatja-e ön, hogy kiskorú gyermekeknek a köznevelésben szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?

Ez egy konkrét kérdés a népszavazási tervből. Mivel a heteroszexualitás egy szexuális irányultság, elég sok mindenről nem szabad beszélni majd a köznevelésben, de én, lehet, hogy túlságosan erős a fantáziám, azt gondolom, hogy ha Orbán Viktor alkalmas volt tizenhét és fél éves korában (tehát kiskorú gyermekként) arra, hogy nagy nyilvánosság előtt a Magyar Szocialista Munkáspártról, mint a társadalom vezető erejéről beszéljen KISZ-titkárként, abból sem lett volna baja, ha megtudja, hogy még a kádári Magyarországon is vannak melegek. "

orulunkvincent.blog.hu/2021/07/21/folytatott-e_orban_viktor_kiskoru_gyermekkel_szexualis_viszonyt
tudode
Hogy ezek a vágócsőrű karvalyok mit össze hadoválnak, még többen hagyják el ezt au az élhetetlen országot, aztán mikor eltűnik még az írmagjuk is visszatérnek:
.
Muzik:
.
---- Darumadár útnak indul - Palló Imre
www.youtube.com/watch?v=h3K-6Z3JB0M
----------------------
.
Az a gáz, hogy nem égbekiáltott szó, hanem tetTEK is követik a hadovát, röhely tárgyává téve saját magukat az egész világon!
csak úgy....
a jól bevált soros-migráncs után a híveket,hogy ne aludjanak el ,most buzizással szórakoztatja a fidesz! :) valóban ennyi szellemi visszamaradott van magyarországon,hogy egy korrupt,hazúg párt,ezzel az ütödött szöveggel választást tud nyerni?
Macskaszem
És ne mehessenek be az iskolákba, óvodákba bádogodok se.
Az ereszcsatorna veszélyes, mert a melegoriára utal!!!
134.bátor
@csak úgy...: Sajnos igen. Ennyien vannak
justhpeter
Nem elég, hogy az az ostoba seggnyaló egyébként hülye, még kártékony is.
dr. prédikátor
zsiráfnyakú zselés köcsög!!! a tizenéves fiatalok már többet tudnak a szexről mint te valaha is tudni fogsz!!!
ómió
Az efftársi buzik azzal "hosszú, tömött sorban" még "prájdolnak" is! Ezt viszont nem "röhögik"! Nyalják!
teuton57
@csak úgy...: Valoban ennyi! Sajnos kihalasos alapon sem csökken nagy mertekben, mert idiotakbol mindig van utanpotlas! Ha meg keves, akkor jön a zsak krumpli meg az Erzsebet-utalvany...
ómió
@fideszes gyökér: Összemosnád őket a vonagló aberráltjaiddal, mi!?
Csizmás Kond
...vannak akik a saját faszának is kacag..
Amúgy Peti egyszer elmondta amit mondott és azóta napirenden ötször írnak róla...most akkor kit is izgat annyira a buzi-pedo jellem ?
tudode
Miközben köszönik az ovisok a vezető bácsik felvilágosítását, ezer kérdést feltéve a nyíladozó kisgyerekek a szüleiknek, hogy
.
----- APU HOD MEGY BE AZ A NAGY ELEFÁNT
www.youtube.com/watch?v=OoGOvGWSJoM&t=39s
------------------------
.
Így lehet belepiszkítani az ártatlan gyermekek tudatvilágába, amelyet a válaszra kénytelen szülők is most értesültek arról, hogy hány féle identitással élnek a társadalom egyedei, melyek közül ami mindenkire károSS az iparszervűen, törvényesítetten űzött KLEPTOMÁNIA!
ómió
@fideszes gyökér: Krumplicserén ábrándozol? Szólj Parizer efftársadnak, két bohóckodás között biztos hoz neked! Amúgy, az még elmeosztályi fixa ideád, hogy az lop, akire te ráhazudod, vagy ezt már a foximaxin abszolváltad?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.