Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli szokásos rádióinterjúja elmaradt, azonban a Nemzeti Sportban hasonló kérdéseket kapott.

Orbán: "Számonkérésre kell készülni, a magyaroktól nem lehet elvenni az álmukat" – a miniszterelnök rádióinterjúja elmaradt, máshol bukkant fel
Kép: Facebook

Elmondta, hogy neki nem dolga az olimpia értékelése, mert azt meghagyná a szakmai szervezeteknek, de véleménye persze neki is van.

Nagyapám úgy nevelt, hogy a nemzeti mezben pályára lépő sportolóknál fontosabb nem képzelhető el. Azt nézni kell, ismerni kell őket, mert ők mi vagyunk

- jelentette ki a miniszterelnök.

A lap előzetesen 10 arannyal számolt, Orbán még erre is rátett. Beszámolt arról, minden olimpia becslést készít, hány olyan esély van, ahol nem egyszerűen nyerhetünk, hanem mi vagyunk azok, akiknek nyerniük kell. 13-14 aranyra tette ezt a számot most, a megfigyelése szerint ennek a felét szokták megnyerni.

Abban mindenki egyetért, hogy vészterhes idők jönnek az emberiség számára, mert itt vannak a járványok, a migrációs hullámok, sújt bennünket az éghajlatváltozás, és azzal, hogy a hidegháborút megnyerő Nyugat vezetői és világszervező pozíciója is megkérdőjeleződött, rengeteg bizonytalanság keletkezett a világban. Veszélyes idők jönnek, észnél kell lenni.

- emelte ki.

Megállapította, hogy a magyar a világ egyik legversenyképesebb nemzete, ennek alátámasztására pedig a 2008-as pekingi három aranyat hozó olimpiát mondta. Persze a szerző szóba hozta, hogy akkor éppen Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök. Orbán erre úgy reagált, most kétszer annyi hősünk van.

A kormányzati retorika szerint 2024-ben a legerősebb olimpiánk lesz, legalábbis Szabó Tünde sportállamtitkár két éve erről beszélt.

Guy Verhofstadt belga uniós politikus szerint a nemzeti címer mellé az EU-címert is oda kellene varrni az európai sportolók mezére, jelentette ki a szerző. 

Ezek szárnyaszegett próbálkozások. A nemzeteket nem lehet leváltani. Az olimpia és a sport sokat segít abban is, hogy gyerekeink számára átmentsük azt, ami bevált és érték.

- válaszolta erre a miniszterelnök.

Itt van az egész LMBTQ-őrület, a biológiai nemek kérdése, az uniszex világ, és így tovább. Mindent kérdésessé tesznek, ami elhozta a világot kétezer éven át idáig. Folyamatos a kísértés, hogy valami olyan szép új világ jön, amelyik radikálisan különbözik attól, mint amiben eddig éltünk.

- mondta azzal kapcsolatban, hogy megmarad-e a sport hagyományos szerepe és ereje a következő évtizedekben is.

Orbán kijelentette, hogy az aranyérmeknek mitológiája van. A csalódást keltő sportágak közt az atlétikát Orbán nem említette meg, de várja a torna feltámadását, és nem tudja, hol tartanak a bokszolóink. 

A kormány kiemelten támogat sportágakat, de azok számonkérése majd január-februárban várható, és még a választások előtt szeretnék megkötni a következő hosszú távú megállapodást.

Őszintén kell szembenézni a helyzettel, eltelt nyolc, kilenc év, nagyon sok lehetőséget és sok pénzt kaptak, most mindenkinek szakmai és pénzügyi elszámolást kell készítenie, hogyan sáfárkodott ezzel a lehetőséggel. Beszámolás, elszámolás és utána az új hosszú távú megállapodás, ez következik most minden sportágban

– mutatott rá a menetrendre.

Ezért, bár lehet, hogy mi már nem érjük meg, de lesz magyar olimpia. Bennünket kicsinyes okokból, politikai haszonlesésből most el lehetett ütni az olimpia rendezésétől, de a magyaroktól nem lehet elvenni ezt az álmot.

- mondta a rendezéssel kapcsolatban.

Forrás: Nemzeti Sport
Címlapkép: Facebook

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Volt egy álom. ’89- ben volt a pillanat, amikor eme nemzet igazán szabad lehetett volna végre. Vér nélkül. Forradalom nélkül. Elbukott szabadságharcok nélkül. Ajándékot kapott. Egyszerit, megismételhetetlent. A pillanat akkor és ott volt megélhető, használható, alakítható. Most, 30 év elteltével már világos, akinek világos: ismét csak nem éltünk a lehetőséggel. Ismét csak elbuktunk. És úgy általában a fidesz, amely alatt Európa büdös kanálisa lettünk, a lakosság 10%-a lelépett, a maradék majdnem 9 millió emberből 4 millió! az európai létminimum alatt él. Az oktatás egész Európában a top 10-ben volt, most a gyerekek messze lemaradva kullognak. Nem beszélünk nyelveket, fingunk/közünk nincs a digitális átálláshoz, valós piaci fejlődés nulla, versenyképesség nulla, az állami vízfej ural mindent mindenhol, a magyarok esélyei, jövője tragikus állapotban. És ezek után is tapsolnak ezeknek. Pedig 30 éve ott volt a lehetőség.Kezünkbe vehettük volna a sorsunkat, a jövőnket. Megfesthettük volna a saját csodás képünket. Ha akkor ott bátrak lettünk volna, ma nem lenne gond az egészségügy, az oktatás, ma lehetnénk büszke, sikeres európai ország, mint oly sok velünk akkor együtt induló. Ma nem a Mészárosok, a Tiborczok sikerét kellene nézni, ma nem a dilettantizmus uralná az országot a valódi tudás helyett, hanem a tudás, az egyén sikerén alapuló valódi, közös sikerek. Az a hozzáadott érték, ami ma nyomokban sincs meg e népben. Semmi sem tart örökké. Az Orbán-rendszer sem fog. Egyszer majd ennek is vége lesz, és ez a nép ismét majd ott lesz, ahol 30 évvel ezelőtt. Kap majd ismét egy lehetőséget. De ne legyenek illúzióink: az Orbán rendszer bukása sem rajtunk fog múlni. Ismét csak a körülmények fogják megbuktatni a rezsimet. A 30 évvel ezelőtt el nem végzett munka következményei. A folyamatos lejtőn lefelé menés, és majdan a gödör aljára érés fogja ismét csak felébreszteni a népet. Az, hogy megint elszúrta. Nem kicsit. Nagyon. Nem a saját életét. A gyerekei életét."
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
@Shikari: Ez töled ereszlogós még sertésnek is kevés!Ezért heréltek ki,hogy ne szaporodj a családodon belül!
Aki Én
,,Annyira sok a bírvágy benne, hogy képtelen a következményeket mérlegelni, inkább nem is foglalkozik azokkal.
Konstans szorongásban szenved. Üresség érzés van a lelkében. Amikor az életének át kéne fordulnia egy másik szakaszba, arra képtelen, ezért kettős életet él, emiatt szenved.
Paranoid eredetileg is, de az nem túl súlyos, ellenben Hyperthymiás (kórosan emelkedett hangulat) ember, ebből gyakran válik Bipoláris zavar. Az ő esetében ez már megtörtént. Skizofrénia betegségre is hajlamos.

Energetikailag a szádzsuja instabil,

egy elem teljesen hiányzik, azaz önmagát kontrollálni nem tudja, a törvényi kereteket nem tartja be, nem is érzi ezeket betartandónak. Amolyan értelmetlen nyűg számára az is, amikor látszatból úgy kell tenni, mintha… Pénz orientált ember, nem érdekli a tevékenysége társadalmi haszna, kára, úgy véli, hogy a pénz a hatalom, és a siker egyben."

varosikurir.hu/orban-szadzsu/
kissé felnőttem
álmodj még királyfi majd ha a dácsádat alig alig látod csak fotóról akkor meditálhatsz.
fűre lépni szabad
Helyesebben: Orbánnak számonkérésre kell készülni, a magyaroktól nem lehet elvenni az álmaikat
Istenakinincsen
@Shikari: Pont ezt vártam tőled!már-már hiányzik a "buzikuss".
Mit akarsz te szerencsétlen vadbarom?
Szerezz valami fegyvert és lőjj le mindenkit aki neked nem szimpatikus!...bár tudok egy jobb megoldást is.Vedd a szádba csövét és keresd meg a ravaszt.
...ne felejtsd el megtölteni!:)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.