Ahogy arról korábban beszámoltunk Horváth Csaba Zugló MSZP-s polgármestere, nyílt levélet írt Hadházynak, amiben felszólították, hogy "valótlan állításaiért" kérjen bocsánatot és közöljön helyreigazítást, máskülönben Zugló Önkormányzata feljelentést tesz.

Zugló Önkormányzata feljelentette Hadházy Ákost
Fotó: MTI/Soós Lajos

Bocsánatkérés helyett, kevélykedés és újabb hazugság volt Hadházy Ákos egykori fideszes képviselő válasza, ezért Zugló Önkormányzata megtette a feljelentést jó hírnév megsértéséért, rágalmazásért.

- írta csütörtök esti közleményében Horváth Csaba.

A független képviselő az Angol és az Egressy utca sarkán álló saroktelek eladása ügyében hívta fel a figyelmet a szerinte gyanús körülményekre, például hogy a korábbi árhoz képest olcsóbban akarták értékesíteni, hogy a vevő Tiborcz István üzlettársának cége, és hogy a környékbeliek inkább parkot akarnának a most üres telken – írja a HVG.hu.

Sajnálom, hogy a zuglói önkormányzat mindenképpen szeretné elterelni a figyelmet az úgynevezett telekügy lényegéről, és inkább az én személyemet próbálja támadni. Mert a lényeg az, hogy egy értékes telket a lakók akarata ellenére, nyomott áron próbálnak eladni Tiborcz István üzleti körének

- olvasható Hadházy Ákos közösségi oldalán.

Végtelenül unom, hogy az általam lebuktatott ügyekben a hirtelen megbízott krízskommunikációs szakértőknek nem jut eszükbe más, mint hogy feljelentéssel fenyegetnek. Ez mindig csak egy unalmas kommunikációs trükk, hiszen közben mindannyian jól tudják, hogy így nem fog bíróság elé kerülni az ügy és a feljelentett nem védheti meg magát, nem bizonyíthatja igazát. Ugyanis rágalmazási ügyben – mivel ez ún. magánvádra üldözendő bűncselekmény – a parlament soha nem adja ki a képviselők mentelmi jogát.

- folytatta Hadházy.

(..) bebújik a mentelmi joga mögé. Ezzel is megtéveszti az embereket, hogy azt mondja, úgysem adhatják ki a mentelmi jogát. Az igazság ugyanis az, hogy a képviselők maguk kérhetik a mentelmi joguk felfüggesztését, hogy tisztázzák magukat

- olvasható Horváth Csaba közleményében, amihez csatoltak egy Hadházy nevében írt, mentelmi jogról lemondó nyilatkozatot is.

Hadházy bejegyzését azzal zárta:

Lemondani a mentelmi jogról ugyanis csak szabálysértési ügyben lehet, ezt meg is tettem például a dudálós tüntetések után. Büntetőügyben erre nincsen lehetőség, magánvádas büntetőügyben csak a bíróság kérheti a mentelmi jog felfüggesztését, amit sajnos a parlament akkor sem szokott megtenni, amikor kifejezetten kérem.

Hadházy Ákos bejegyzése itt tekinthető meg:

Horváth Csaba bejegyzése pedig itt olvasható:

Forrás: Facebook, HVG.hu
Címlapkép: MTI/Soós Lajos

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Az összes politikus közül Hadházy és még talán páran tudják valójában mi a tétje a 2022-es választásnak. A többiek azt hiszik gombnyomogatással, légkondícionált stúdiókban nyilatkozgatva majd rendszert lehet váltani.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@Horizont: Agyfogyatkozásod már a saját bolsi efftársaidat se engedi felismerned, bolsiék idiótája!? Tudod: ők azok - ne rám hazudd - akikkel együtt harsogjátok az Internacionálétokat meg, akikkel az új Szovjetunió, Európai Egyesült Államok megalakításának útját "egyengetitek"! Amúgy, hazatalálsz még? Amin te szórakozol, baromarc, az a saját bolsevik fajkreténséged!
ómió
@Horizont: Ha majd - egy agydonor "megajándékoz" téged ( a kutyádéval már komoly javulást érhetnél el) és - eszed is lesz, akkor megérted azt is, amit olvasol! Addig meg, fajkreténkém, fel a fejjel!
csak úgy....
@ómió: neked kijár a hülyébb vagy mint shikari díj! :)
ómió
@csak úgy...: Neked egy agydonor járna már ki! És semmi kilátásod rá?
csak úgy....
@ómió: ne erölködj mert ismét a gatyádba megy.
ómió
@csak úgy...:Te mindig úgy jársz? Azért hazudnád rám?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.