A főpolgármester a közösségi oldalán kommentálta a Fidesz 130 millió forintot költött arra, hogy lejárassa őt. 

„A Fidesz már szavazott az előválasztáson, hiszen világossá tette, hogy kitől tart és kitől nem sajnálják a te adófizetői pénzedet”

– ezekkel a szavakkal kommentálta azt a hírt Facebook-oldalán Karácsony Gergely, hogy a Fidesz és holdudvara május közepe és augusztus közepe között 130 millió forintot költött a közösségi médiában lejáratására. Korábban itt írtunk erről

A főpolgármester szerint rendkívül vicces, hogy aláírásgyűjtés indult az ellenzék leváltására, 

"hiszen van egy kormányunk, ami 12 éve úgy uralkodik az országon, ahogyan akar. Semmilyen gátja nincs annak, hogy kormányozzon."

Karácsony hozzátette azt is, hogy akkor, amikor a kormánynak el kellene számolnia azzal, hogy mi minden jót tettek, nem tudnak mondani semmit, „annyit tudnak mondani, hogy stop Karácsony.”

Forrás: 24.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Nem annyira vicces ez Gergely, csak annak tűnik- első blikkre.De, ha belegondolunk, hogy gyakorlatilag nem Ti vagytok az ellenzék, hanem mi néhány millióan- Ti csak a képviselőink (vezetőink?) lennétek, na de igy? Soha bele sem gondol egyiktek sem, hogy amikor elveszik a szót a parlamentben- akkor a mi szánkat fogja be a fideSS, amikor névleg! ellenetek gyüjt aláirást, akkor ismét a mi szánkat, gondolkodásunkat, cselekvésünket akarja megállitani. Mert kérdezem- ha mi nem vagyunk, Ti akkor is lennétek?Ne magatokat képviseljétek már- mert ez a megszólalásod erről szól.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nessy
Ez mintha a diktatúrákban lenne divat! Az ellenzék ellehetetlenítése. Kis hazánkban ez most több mint 50%! Lehet szenttűl kukorékolni a nem épp tisztességes választási törvényüknek köszönhető pont 2/3 parlamenti többségről, az bizony messze van a valós többségtől!
csagyi
@KisTehen: Azt is tárjad fel,hogy még nincs választás,mert az csak '22-ben lesz és már most költi a hatalom filmre,hülyeségekre,plakátokra,"konzultációkra" a rengeteg pénzt.Ez neked nem csípi a szemedet? Vagy 6-7 hónappal a választások előtt MÁR ekézni kell minden eszközzel az esetleges jelölteket,akiknek közel sincs ekkora lehetőségük erre még anyagilag sem. Ez szerinted egy kiegyenlített tisztességes küzdelem? Még mielőtt a szokásos jelzőkkel illetnél leírom:nem vagyok Gyurcsány párti.
fűre lépni szabad
Nem akarom, hogy Karácsony legyen a miniszterelnök!
A személyisége, az eddigi "eredményei" és a "támogatottsága" miatt (támogatottság alatt értem pl. a NULLA SZÁZALÉKOS Párbeszédet és a BUKOTT pár százalékon álló MSZP-t - a többiek még annyit sem számítanak).
Ellenben Dobrev mögött a legerősebb ellenzéki párt és a legkomolyabb szakértői csapat áll.

Ha a nyálgép, anyuci pici fia, Karácsony nyer, Magyarországnak végleg annyi - Orbán haláláig szopni fogunk !!!
ómió
Dugógerinek még az aláírásgyűjtés célját se sikerült megértenie? Igazán "sokoldalú"!
verőce21
Csupa diplomát és nyelvvizsgát magának hazudó alakokból áll az ellenzék.

Igaz, a kommunizmushoz párttagkönyv kell nem diploma...!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.