Négy újabb döntést hozott a kormány a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára a vállalkozások versenyképességének javítása, illetve az infrastruktúra és a közlekedés fejlesztése érdekében – írja az MTI Szijjártó Péter bejelentése nyomán.

Nagyon teper a kormány: 4 új döntést hozott a gazdaság újraindításáértFotó: Szijjártó Péter/Facebook

A tárcavezető arról számolt be, hogy 150 milliárdról 300 milliárd forintra emelik a támogatott hitelek keretét a magyar mikro-, kis- és közepes vállalkozások beruházásaihoz, így 900 cég kap lehetőséget ezek nyomán a versenyképessége növelésére.

Tájékoztatása szerint döntés született arról is, hogy Gödön négymilliárd forintos infrastruktúra-fejlesztéssel biztosítják annak lehetőségét, hogy a Samsung SDI tovább bővítse a világ egyik legnagyobb elektromos akkumulátorgyárát, valamint további beszállítók költözzenek a városba.

Ennek kapcsán Szijjártó Péter kiemelte, hogy a magyar gazdaság zászlóshajója az autóipar, amely forradalmi megújuláson megy keresztül jelenleg, s ezért fontos, hogy minél több, elektromos technológiák gyártásával foglalkozó, nagy nemzetközi vállalat képzelje el a jövőt Magyarországon.

A külgazdasági és külügyminiszter emellett bejelentette, hogy összekötő utat fognak építeni Páty és az M1-es autópálya között, illetve egy elkerülő utat. A közlekedésfejlesztési beruházás szerinte a Zsámbéki-medencében, így a Pátyon élők életét is megkönnyíti, továbbá lehetőséget ad beruházásokra a környéken kialakított, új ipari területen.

Végezetül közölte, hogy a kormány felgyorsítja a Közlekedési Múzeum új épületegyüttesének felépítését, ezáltal Kőbánya megújulhat egy barnamezős beruházás keretében.

Forrás: MTI
Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Valahogy mindig a Mégszarosabbak gazdagodnak belőle. Petya te a pénzünket szerezd vissza amit szétkúrtál a világban. Akkor beindulna a gazdaságunk is.
ómió
A Böszme meg majd' "beledöglött", hogy másfél évig úgy tegyen, mintha kormányzott volna!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.