Fegyveres támadást akadályozott meg egy osztrák üzletben egy magyar férfi.

Két fegyveres támadót hatástalanított egy magyar férfi Ausztriában

Fotó: pixabay.com

Egy magyar férfinek köszönhetően fogták el a rendőrök azt a két fegyveres támadót az ausztriai Schärdingben, akik egy boltot akartak kirabolni. Kovács Attila elsőként a Borsnak idézte fel a támadás részleteit.

– A kollégám munka után tett le az Unimarketnél. 8 éve, amióta kint dolgozom, mindennap betérek ebbe a boltba

– kezdte a Borsnak Kovács Attila.

– Este épp a boltvezetővel beszélgettem a hátsó kijáratnál. Már indultam volna haza, amikor kirohant az egyik dolgozó, és azt kiáltotta: rablás! Fegyverrel rontottak be! A boltvezető, Birgit azonnal megkért, hogy nézzek körül, mert tudta, hogy korábban tanultam rendvédelmet

 mondta, majd így folytatta:

– Az egyik fiú kezéből kiütöttem a fegyvert, amire ők azonnal visszatámadtak. Az egyikük beverte az arcomat, és egyszerre akartak engem leütni, de nem számítottak arra, hogy visszatámadok. A dolgozók közben lezárták az első ajtót, így mire menekülőre fogták volna a tolvajok, nem tudtak hova menni. Ekkor a magasabb fiút egy szorítófojtással letepertem és a földön fogtam, amíg a rendőrök kiértek. A másik támadó hazaszaladt, de fél órán belül őt is elfogták a zsaruk

– avatott be a Bors megfogalmazása szerint "nem mindennapi részletekbe" a vásárló.

Forrás: borsonline.hu

Címlapkép: pixabay.com

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
8 éve dolgozik a közelben, hazafelé minden nap betér a boltba.. Ez a történet friss, nem nyolc éves.
Tökös csávó, az biztos
division
@sgl: 8 éve dolgozik kint, az eset most történt. Bár több ilyen ember lenne. Mondjuk itt a propin van néhány, csak ők a fotelből lázadoznak nagyon bátran:-))
Sziszifusz
Boltvezető, Brigit, hátsó kijárat, beszélgetés ? Tiszta véletlen .

Ha eddig nem sikerült a hölgy szívét meghódítani, akkor most ezzel a spontán kialakult, sikeres akcióval célhoz ért.
Csak azt nem értem, hogyan vette rá a bolti rablókat a közreműködésre .

Na de félre a tréfával, le a kalappal az illető előtt .
A szerelem csodákra képes. A hódítás érdekében, az ember olyasmit is megtesz, amihez normál esetben nem lenne bátorsága.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.