Márki-Zay melegezésére reagálva Bayer Zsolt egyesével elmondta a kormánytagokról, hogy heterók. A miniszterelnök-jelölt állításaira vasárnap este Bayer Zsolt a Hírt TV-n futó műsorában reagált – szúrta ki a 444.hu.

"Rothadt lelkű gátlástalan szemétláda, egy aljas görény. Ha Pintér vagy Kásler meleg, én is" – Bayer keményen kiakadt

A kormány megmondó embere igencsak erősre sikerült monológját azzal kezdte, az ellenzéki politikus egy „rothadt lelkű gátlástalan szemétláda, egy aljas görény”, amiért ilyen kijelentéseket mer tenni.

Bayer ezt követően egyesével végigvette a 15 kormánytagot, megindokolva azt, hogy ki miért nem meleg.

Így szerinte Orbán Viktor azonnal kihúzható a listáról, mert feltételezhető, hogy Márki-Zay nem a miniszterelnökről beszélt.

Bayer a három női kormánytagot is azonnal kihúzta, azzal az indokkal, hogy ha Márki-Zay rájuk gondolt volna, akkor állítását azzal egészítette volna ki, hogy

tudja, ki a meleg és ki a leszbikus.

Ezt követően Bayer Zsolt levezette, hogy a maradék 11 férfi kormánytag szerinte miért heteroszexuális.

Semjén Zsolt miniszterelnök-jelölt azért nem meleg, mert 1977 óta a barátja, 1979-ben összejött egy osztálytársnőjükkel, aki azóta a felesége és több gyerekük született. Hetente összejárnak Bayerékkel, eddig nem adta jelét, hogy meleg lenne.

Ha Pintér Sándor meleg, akkor én is az vagyok

– indokolt Bayer.

„Varga Misi” Mihály pénzügyminiszter azért nem lehet meleg, mert boldog házasságban él, egy

karcagi, kunsági, normális, tisztességes, böcsületes parasztgyerek, gyerekekkel, ismeri 1989 óta, eddig nem adta jelét, hogy meleg lenne.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter:

Na, most így maguk elé képzelik. Ugye… Na, nem részletezném tovább.

Gulyás Gergő, akit Bayer szintén hosszú évek óta ismer, sőt a barátnőjét is ismeri, és a barátnője nő.

Ha Kásler Miklós meleg, én is az vagyok

– hangzott az újabb indoklás Bayertől.

Nagy István agrárminisztert 1994-95 óta ismeri:

feleség, gyerekek, kiesik a szórásból.

Palkovics Lacit is régóta ismeri. Felesége, gyerekek. Nem.

Rogán Antalt már sok mindennel megvádolták, hol a volt nejével, hol a mostani nejével hozzák hírbe, hogy hol meg mit csinálnak. Viszont az összes feleségét ismerem, és mindegyik nő

– mondta Bayer, aki szerint, ha Rogán meleg, “akkor iszonyú ügyesen csinálja”.

Maradt még szegény Süli Jancsi Paksról. Na, hát ő pont úgy néz ki, igen. Meg a Szijjártó Peti

– mondta Bayer, aki a külügyminiszternél nem hozott fel külön indokot, hogy szerinte miért nem meleg.

Forrás: 444
Címlapkép: YouTube

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

fűre lépni szabad
"Rothadt lelkű gátlástalan szemétláda, egy aljas görény. Ha Pintér vagy Kásler meleg én is"

Oké, akkor ezt megbeszéltük. Köszönjük az új információt, te köcsög.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Qqberci
@szegfue: Azt azért még meg kellene nézni, hogy nem hasonlít-e a postásra...
Néro
@Qqberci: Ha az is klubtag biztos nem lesz sehol. Egy ilyen alja görény lényt mindenhol kibaxnak az ajtón ahol emberek vannak.
human
Bayer mindig is gyanús volt. Megmagyarázná a frusztrációja miatti dührohamait.
szegfue
@Qqberci: Áááááááá... szerintem női postás jár feléjük... bár ki tudja ebben a nagy kavarodásban:)
Lepényleső
Ő tudja,hogy ők milyenek,- hiszen ők oly sokat közösen ülnek?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.