A külgazdasági és külülgyminiszter Dunja Mijatović-ra, az Európa Tanács emberi jogi biztosára gondol.

Szijjártó: „újabb nemzetközi bürokrata állt be a Magyarországot támadó LMBT-kórusba”Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

A kormány által gyermekvédelminek mondott népszavazást egyre több politikai szereplő bírálja nyíltan – most már nemzetközi szinten is. Ahelyett azonban, hogy a kérdések megfontolása mellett döntenének, a fideszes politikusok inkább rendszeresen közzéteszik a közösségi oldalukon, ha valaki nem ért velük egyet.

Csütörtök este Szijjártó Péter tett így.

Ma egy újabb nemzetközi bürokrata, Dunja Mijatović, az Európa Tanács emberi jogi biztosa állt be a Magyarországot támadó nemzetközi LMBT-kórusba. Dunja Mijatović kiábrándítónak tartja a gyermekvédelmi törvény elfogadását és sajnálatosnak azt, hogy népszavazás lesz a törvénnyel kapcsolatban

– írja. Majd úgy vélekedik, hogy mindenkinek bele kellene nyugodnia, ugyanis „a magyar gyerekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése a magyar szülők kizárólagos joga”.  A posztot azzal zárja, hogy ha tetszik, ha nem, a népszavazást megtartják.

Fotó: Szijjártó Péter/Facebook

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Ne aggódj, Petike, a celládban majd nyugton hagynak...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Néro
Szájjárató : Újabb hülyeségeket beszél.
Ezeknek a Fitymáknak agyukra mentek a saját pedofiljaik meg a buziaik.
Emésszétek már meg , húúúúúgy még az a-Lapostokat egy egy ereszhuszár alkotta.
Nessy
Árulja már el valaki, mi értelme van, egy több hónapja hatályos törvényről népszavazást tartani? Változtatna valamin? Kb annyi értelme van, mint az óvodások féltésének a nemváltó műtéttől!
Csizmás Kond
@Nessy: A népszavazással megerősített törvény nem támadható és nem változtatható semmilyen szinten míg a törvényhozók által megalkotott igen.
Nessy
@Csizmás Kond Megmondjam az eredményt? A választáson résztvevők 99,9 %- egyetért a törvénnyel és a kormánnyal!
ómió
Nemzetközi bürokrata és aberropromóter!
Toller Béla
Hejh, te kakadu, mikor veszed már észre, hogy te mész szembe a forgalommal ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.