„A kóceráj rendben van, a gépház működik, a kassza csörög” – ezt mondta Orbán Viktor szombaton a Magyar Kereskedelmi Kamara évadnyitó rendezvényén, ám azok, akik csak az MTI híradásaiból és a kormányhoz közeli sajtó cikkeiből tájékozódnak, ennek a mondatnak csak egy részét olvashatták. Mégpedig ezt: „A gépház működik, a kassza csörög”.

Még az MTI is kiakadt Orbán Magyarországot lenéző szavain, inkább cenzúrázták a beszédét Fotó: JURE MAKOVEC / AFP

Így idézte ugyanis az MTI a miniszterelnököt. A „rendben lévő” kóceráj kimaradt, vagyis, az MTI, nem először történetében, cenzúrázta Orbán Viktort. Nem a megszólalás szabadságában kívánták korlátozni a miniszterelnököt, hanem úgy gondolhatták, nem volna jó, ha az emberek megtudnák, hogy az ország első embere kócerájnak nevezi a magyar gazdaságot.

A kóceráj nem pozitív, kedves kifejezés. (Az Értelmező szótár szerint a kóceráj gúnyos kifejezés, szegényesen felszerelt, kezdetleges ipari műhelyre szokás mondani, míg a Wikiszótár több jelentést is társít hozzá. Ezek egyike:

Lepusztult helyiség; igénytelen kinézetű, elhanyagolt kis műhely vagy bolt.

Orbán tehát kócerájnak nevezte a magyar gazdaságot, ám az MTI ezt eltitkolta az olvasók elől. Nem először követi el a távirati iroda ezt a csínyt, máskor is előfordult, hogy cenzúrázta, vagy, ha úgy tetszik, gyámság alá helyezte a miniszterelnököt. Nyilván segítő szándékkal tette ezt, mert a távirati iroda szerkesztői úgy gondolhatják, hogy Orbán nem mindig ura a szavainak, ezért segítségére siettek, és igyekeztek megkímélni őt attól, hogy kínos mondatai miatt magyarázkodnia kelljen.

Az MTI korábbi cenzúráiról a Hírklikk.hu cikkében olvashat. 

Forrás: Hírklikk.hu  
Címlapkép: JURE MAKOVEC / AFP

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

yazo64
Nevezte ez már Magyarországot disznóólnak is...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro
Ahelyett , hogy kiemelték volna. Ja ez a Nemzethy MT-i. Így már érthető. Zakkantkát kicsit moderálni kell nehogy beakadjon Fityma hívőknek a kerekébe. Bár attól nem kell tartani az úgyse forog.
Nessy
@KisTehen: A kuplerájban tisztaság, rend és fegyelem uralkodott! Mondá nekem egy idős kollega, amikor egy egységet annak neveztem beszélgetés közben, még nagyon régen.
Nessy
@Qqberci: Nem adhat mást, csak mi lényege!
Nessy
@KisTehen: Nálunk max. a bútorokat cserélik már sok éve, a madám és a "lányok" ugyanazok!
telegdilaci
Honnan szedi ezeket a baromságokat,ez a félőrült,futóbolond?
yazo64
Nevezte ez már Magyarországot disznóólnak is...
kereső
Volt ez az ország már más is orbán megfogalmazásában.- bár már régen volt.
nol.hu/belfold/20110121-uzenet_a_disznoolbol-953771
Galway
@telegdilaci: A Hangok beszélnek immáron baromságot ott benn a fejibe'! Már nem felelős a szavaiért!
namihami
És mindezt papírból, felolvasva. Micsoda gyönyörűségek, nyelvi fordulatok és irodalmi gyöngyszemek kisérnék egy-egy beszédét, ha azt nem előre leírva és felolvasva adná elő, hanem spontán.
Nem pocsékolom az időmet verbális orbáni csodákra, de ezt azért szivesen meghallgatnám.
ómió
Efftársilag a metafóra az ismeretlen, vagy a Magyarországot tényleg lenéző "kurva ország" efftársi "kitétele"?
csipetke
Bizony,bizony,orbán a garázdálkodása 12 éve alatt kócerájt csinált az országból. Ez teljesen nyilvánvaló. De csirkefarhát-ország előre megy, mert mögötte már csak egy rohadtnagy szakadék van. Valószínűleg orbán nem tudja,hogyha már a gödörben vagy,ne áss tovább...Egyre egyre lejjebb kerülünk..Ez ám az orbáni siker
Lepényleső
Ez alátámasztja a régi sorokat;" hazug ember zavarában akár igazat is mondhat"?
namihami
@KisTehen: 10.07:. Az a pozíció már be van töltve. A Szájeranyó (apó?-- mikor, mire van igény) évtizedek óta lövi magának. Nagy forgalom és Euroban történő bevétel esetén még be is száll egy-egy eresznyi fordulóra.
Németh István
Na kérem szépen azért kéne viselkedni még akkor is ha teljesen "Orbán" fóbiátok van és mindent ki akartok úgy forgatni, még a lélegzetvételét is a MINISZTERELNÖKÖTÖKNEK !!! Ugyan is abban a beszéd-előadás stílusba igen is belefért - még ha a cenzúrázók túlzottnak is ítélték a kifejezést, hogy "KÓCERÁJ" - UGYAN IS A MAGYAR NYELVISÉGBE BŐVEN BELEFÉR a "SAJÁTOMKÉNT" KEZELT ANNAK FÉLTETT KINCSEKÉNT ÁPOLT, IRÁNYÍTOTT ország egysége! EZ pont a TISZTELET ÉS AZ ELHIVATOTTSÁG AZ ELKÖTELEZETT FÉLTÉS ÉS AGGÓDÁS KIFEJEZÉSE! Ez éppen olyan kedves hülyéim, amikor azt mondjátok, hogy megyek a tanyára, miközben a nyaralóba ballagtok! Ja hogy már nem ismeritek ezt a kifejezést, mert a horn-gyurcsány időszak kiénekelte tőletek a "tanya" létét, kifejezését? Ahova szívesen jártatok, akár haverokkal kellemesen a hét-végeket eltölteni! NO KAPJÁTOK BE!!! Olyanok vagytok mint a seggem szüretkor!
Nyírfa
Ha Magyarország kóceráj, akkor milyen a vezetője? Orbán egy szemétdombon kukorékolva jelenti be az igényét a közép-kelet-európai unió vezetésére! :)))
Rizikó
Libsik! Merjetek szarok lenni! Azok vagytok, csak vállaljátok is fel!
Németh István
MÉG AZT HOZZÁ TENNÉM >>>> ami teljesen helytálló és igaz, ezt csak visszaigazolni tudjátok >>>> Magyarország valóban KÓCERÁJ és miért is?? mert a moslék ellenség a belső és külső ellenségek aljas tróger összefogása, a hazaáruló moslékok eldorádója, akik mellesleg milliárdokkal károsítják az országot, és több tízezer honfitársunk halálát okozták csinál nem is kócerájt, hanem kuplerájt Magyarországból! HA SIKERÜL ELZAVARNI EZT A NÉHÁNY SZEMÉTLÁDÁT ÉS BANDÁJUKAT AKKOR LESZ ARANY ÉLET MAGYARORSZÁGON!
Nem ám "Villa-negra" módin hanem a valósságban! ÁMEN! te rövid agyú > @Nyírfa: nagy szélvihar lehet nálad, hogy így elhajlottál!
csak úgy....
@Rizikó: shikim, ti fej-fej mellett vagytok buták a pistivel! :)
moareka
Koceráj? Te vagy az elkövető mocskos tolvaj!
terlasz
Ennek a a fosos seggű Némethnek még a száján is ömlik a fos.
Miért kell az ilyennek szüretelni?
Aki Én
@Németh István: Nagyon fontos lenne eljárnod egy dühkezelési terápiára. Már csak magad miatt, mert én leszarlak. De mégis, megérett rá az idő.
drrotf
Többen mondták már hogy Orbán egy államférfi.Na de egy államférfi hogy vezetne egy kócerájt, és miért ragaszkodik hozzá,hogy 12 év után még 2030-ig vezesse?Normális államférfi az aki egy kócerájt élete végéig akarja vezetni?Nem gondolkodott még el azon hogy az USÁ-ban miért nem lehet három ciklus után ugyanazt az elnököt megválasztani?Nem-e talán azért,hogy a hatalom ne koncentrálódjon semmiképpen sem egy ember kezébe, ezzel akadályozza az Alkotmány egy diktatúra kialakulását?Ha ezek a kérdések felmerülnének a mi Viktorunkban ami Alaptörvényünk is azonosan rendelkezne a hatalom gyakorlásáról.A diktatúra kialakulásának a kialakulását egyszerűen így ehetne meggátolni, és akkor nem kellen a könnyen megtéveszthető szavazókra bízni a választásokon ezt a kérdést!
Németh István
@drrotf: @Aki Én: @drrotf: > a kócerájból amit a moslék kommunistának magukat beállító fasiszták csináltak >> pontosan Orbán Viktor az aki olybá tűnik villát,kastélyt épít! És a "KÓCERÁJ" még ma is tart nem lehetett felszámolni, mert ahol a kommunistákat és a fasisztákat képviselik egyszerre ott nem csupán kóceráj, hanem kupleráj van! Az összes szar szemét nyerészkedő hordalék banda képviselve van és azt akarjátok képviselni moslékok most is a MAGYAR NÉPET a POLGÁROKAT, a városi a vidéki embereket ki képviseli moslék állat szemetek!??? Hiszem, hogy eljön az idő a kifordult agyúság április 3-al felszámolhatóvá válik a nép a polgárok erős elhatárolódása alapján! HÜLYE-GYEREKEK >> a kócerájt ti magatok duzzasztjátok a kutyapárttól kezdve az iszom, az lmp, a dk, mszp, jobbik, stb. egyszóval a nemzet ellenségek! hi-hi-hi a kommunista. fasiszta szövetségek! Hát beszarok!
drrotf
Az idegbajt gyógyítani kell kedves" arany nyelvű és békés , nyugodt "Németh I.Ha figyelne Orbánjára, akkor észrevehette volna, hogy Ő a mostani helyzetről beszélt, és ha nem vette volna észre ezt az országot Orbán és kommunistákat is alkalmazó kormánya már 12 éve teljhatalommal, azaz kétharmaddal irányítja, kormányozza?A vidéki embereket is , ahogy a többieket is az országgyűlési képviselőiknek kell képviselnie, azt a pártokon, különösen akik nincsenek az Országgyűlésben nem lehet felelőssé tenni, mert ők nincsenek bene a hatalomba.Aki nincs a hatalomba az legfeljebb csak demonstrálhat, tüntethet, de azt gondolom, hogy Ön is látja, hogy még azok a pártok sem tudnak semmit sem tenni a vidékiekért, a kis emberekért mert törvényjavaslataikat a hatalomban levők és Orbán Viktor rendre elutasítják, s ezért őket felelőssé tenni a vidékiek rossz helyzete miatt egy badarság.. Ugyan mondja már meg,hogy egy kicsit sem látja bűnösnek Orbánt és kormányát azért hogy egy országot ennyi évnyi kormányzás után csak kócerájnak tud nevezni?Egyébként ha nem tudná a mocskos beszéd, és a mások lehülyézése semmire sem vezet, csak magáról állít ki szegénységi bizonyítványt.Ha lehet , ha tud akkor normális emberi hangon beszéljünk egymással, mert azt jobban megértem mint átkozódását!
telegdilaci
Sokszor nem gondolkodik fossa a baromságait érthetetlen hasonlatokkal beleszőve a mondanivalójába, inkább ne szólt volna semmit, ezt a kócerájt Ő hozta létre a bandájával együtt,számomra az is értelmezhetetlen mi az hogy a kassza csörög,lehet ahogy ki üritették az államkasszát az üres kassza csörög!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.