Rendkívüli interjút adott Orbán Viktor a köztévének. Arról is beszélt, Magyarország, ha akarna, se tudna katonai eszközöket küldeni másoknak.

Orbán és a differenciált empátia: "Nem kell atomtudósnak lenni, hogy valaki különbséget tegyen a muszlim tömegek jobb remény érdekében érkezők és az Ukrajnából menekülők között"

Fotó: JOHN THYS / POOL / AFP

Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli interjút adott az M1-nek.

"Emlékszem ilyen helyzetre, ez a harmadik háború, amikor úgy adódik, hogy én vagyok Magyarország miniszterelnöke"

– fogalmazott, hozzátéve: akkor is, most is azt képviseli, Magyarországnak ebből a konfliktusból ki kell maradnia.

"Stratégiai nyugalomra van szükség"

– fogalmazott, kifejtve, hogy a háború miatti kapkodásban történő stratégiailag rossz döntésektől tartózkodni kell. Szerinte, a baloldal terve az lenne, hogy katonákat, illetve fegyereket küldjünk Ukrájnába, de ezekkel magyarokra is lőhetnének Kárpátalján, így ezt elutasítja.

"A vita elméleti jellegű, nem tud változni a magyar álláspont, mert a magyar hadseregnek minden fegyverére szüksége van ahhoz, hogy fel tudjunk vonulni a keleti határon"

– tette hozzá a kormányfő.

Orbán Viktor szerint, ha akarna, sem tudna hadi eszközöket Magyarország mások rendelkezésére bocsátani, de nem akar.

Arra a kérdésre, hogy háborúra készülünk-e az eddigi hadi fejlesztésekre, azt felelte Orbán: a békére készültünk. Majd úgy folytatta, hogy az árvíz-, a vörösiszap- és a háborús helyzetek miatt erre szükség van a béke megőrzéséhez.

"Ütemeztük a teendőket, néhány éve jött el az a pillanat, amikor meg tudtuk kezdeni a katonai fejlesztéseket, amiket a baloldal folyamatosan támadott"

– fogalmazott Orbán.

Nem kell atomtudósnak lenni, hogy valaki különbséget tegyen a messzi muszlim tömegek jobb remény érdekében érkezők és az Ukrajnából menekülők közt – mondta Orbán a német közrádió felvetésére, mely szerint a menekültek befogadása álságos a korábbi migránsellenes retorika tükrében.

"A távolabbról érkezők több biztonságos országon átmennek, de Ukrajnából hova menjenek?"

– mondta.

Arra a kérdésre, minek köszönhető a menekülteket segítő összefogás, azt felelte:

"ez egy jó ország, jó emberekkel".

A szankciókban nem hisz, de most nem az okoskodás ideje van – fejtette ki, elmondása szerint Brüsszelben is.

"Háború van. Most nem okosnak kell lenni, hanem egységesnek. Amilyen szankcióban az uniós országok egyetértenek, azt mi támogatni fogjuk"

– mondta Orbán, szerinte az ezzel ellentétes információk dezinformációk, amikkel szemben minél gyakrabban és aktívabban kell kommunikálniuk.

A miniszterelnök beszélt továbbá  Paks2-ről és az Oroszországot érintő szankciókról, erről a HVG.hu cikkében olvashat bővebben.

Forrás: HVG.hu

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Giovanni Alba
A doktorminiszterelnökúr szótárában menthetetlenül összekapcsolódott az "okosnak lenni" az "okoskodó, ügyeskedő, simlis" kifejezéssel.
"mi a magunk módján vagyunk sikeresek", "győzelemmel felérő döntetlen", "veszítettünk a bíróságon, de ők* sem nyertek"
*bárkit is jelentsen az ők, ha egyszer mi indítottuk a pert, amit végül elbuktunk
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro
Koma eddigi vétóidra meg spongyát ? Ukrajna nem NATO tagságáról ha meséltél volna egy kicsit a KIZÁRÓLAGOS tévédben ! Meg az összes szennyi KESMÁ-idban. Fél emberke vagy te mind termetben mind Országban. Ja abban csak 30 százalékos hiába hazudozol 75-öt.
Giovanni Alba
A doktorminiszterelnökúr szótárában menthetetlenül összekapcsolódott az "okosnak lenni" az "okoskodó, ügyeskedő, simlis" kifejezéssel.
"mi a magunk módján vagyunk sikeresek", "győzelemmel felérő döntetlen", "veszítettünk a bíróságon, de ők* sem nyertek"
*bárkit is jelentsen az ők, ha egyszer mi indítottuk a pert, amit végül elbuktunk
Néro
"Nem kell atomtudósnak lenni, hogy valaki különbséget tegyen a muszlim tömegek jobb remény érdekében érkezők és az Ukrajnából menekülők között
Nem kell bizony csak embernek kéne lenned nem egy úszító hatalommániás törpnek.
tudode
Mi van?
.
Nem esett még le a tantusza az egyeduralkodónak, hogy ezen a szinten az "az"-n ak, a "hogy"-nak, a "valamintnek" is van jelentősége, már ami a "muszlimokat" illeti:
.
""""Nem állnak jól a csillagok, de sose álltak jól (...) Mindent megteszek annak érdekében, hogy meggyőzzem Európa nagy vezetőit arról, hogy ugyan a Balkán lehet, hogy tőlük messzebb van, mint Magyarországtól, de az ő biztonságuk szempontjából is kulcskérdés, hogy hogyan oldjuk meg egy olyan államnak a biztonságát, amelyben kétmillió muszlim él."""
--------------
.
Sto etá Viktor VikTOROvix!!!
tudode
@tudode: .
Bocs! A link lemaradt:
.
-----Orbán az európai muszlimok Kristályéjszakájának tervét forralja – állítja egy bosnyák politikus
hu.euronews.com/2022/01/21/orban-az-europai-muszlimok-kristalyejszakajanak-tervet-forralja-allitja-egy-bosnyak-politi
.
???
no more
Az biztos, hogy a fideszes szavazók nem differenciált atomtudósok.
A sok zsidót leszámítva, akik segítik Orán hatalomban maradását.
Zsidók, az meg van darabra nektek, hogy Isten utál titeket, mert megtagagdátok Őt és megölettétek Isten fiát?

A zsidó vallás KUKA !!!
Semmire sem vagytok jók zsidók, csak szétcseszni a világot - írd és mond
Nessy
Igen, ez egy jó ország, jó emberekkel! Csak amikor az embertelenségben is sok civil szervezet, és emberek százai segítettek a menekült kisgyerekeken, a fáradt, kimerült nőkön, és férfiakon, akkor megbélyegezte őket a kormány, a menekülteket meg buszon, vonaton vitte a határra. Most is elsősorban a civilek léptek először, hogy már a határon segítsenek az érkezőknek. Becsületükre legyen mondva, az egyházak is adományt gyűjtenek, és visznek oda, ahol szükség van rá! Nem szónoklatokat tartanak most az emberek, hanem segítenek, ki hogy tud!
no more
Mindenkibe belerúgó Orbán, most lettél célpont.
Ígérem, csak a fejedre célzok.
Gyors lesz, semmit nem fogsz érezni.
Ezt kicsit sajnálom, de a megrendelőnek ez a kívánsága.
no more
Ha rajtam múlna először a válladat lőném szét, aztán a térdedet, aztán hasba. hogy sokáig szenvedj. Mert megérdemled.
ómió
Pedig most jött el az ideje, efftársak, az ukrán menekültet a muszlim migránccsal keverni!
Csizmás Kond
@Nessy: Az hogy egy távoli ország polgárát európa közepén menekültnek nevezni elég dogmatikus. Ez olyan mint mikor megkérdezik, hogy meddig fut a nyúl be az erdőbe,,,hát a közepéig, mert tovább kifele fut. Ezekkel is úgy van, aki menekül az nem a tizenharmadik ország határőrségét dobálja meg...
Az ukránok viszont nálunk menekültek mert szomszédos ország vagyunk...tovább már ők sem igazán azok ha innen mennek tovább.
Sámannus
Nem bizonyt tököm öccse. de te még is adtál nekik kétszázezer telefonkártyát, és azóta is ezért kell évente regisztrálni mindenkinek,te nem atomtudó. Azt mindenki tudja, hogy nem vagy atomtudós, ezért sikerült neked a legnagyobb bűnözőket megkaparintani, akik nem is menekültek, hanem ide szöktek hozzád, a te védelmedben voltak.Gondolom, ha putyin kimurgel nagy lesz a pofád megint.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.