Van esély arra, hogy a következő egy-két hónapban nyugdíj-kiegészítést kapnak az idősek. A választási sikerek érdekében, a kormány ugyanis előrehozhatja a novemberben esedékes nyugdíjkorrekciót. A Magyar Szakszervezeti Szövetség Nyugdíjas Tagozatának elnöke, Juhász László szerint a pluszpénz indokolt lenne, mert az infláció már most 8,3 százalékos, a januári emelés viszont csak öt százalék volt. Szerinte minden pénznek örülni kell, de jó tudni, hogy ha a kormány visszaállította volna a svájci indexálást, havi 40 ezer forinttal lenne több az átlagnyugdíj összege. Juhász László szerint a pluszellátás mindenképpen jól jött a kevés pénzből élő időseknek, örülni kell minden forintnak. De – ahogy fogalmazott – nem kell tőle elájulni, mert erősen átveri a nyugdíjasokat a kormány. A vegyes indexálás kivezetése miatt ugyanis ellátásuk 25 százalékát veszítették el. Tavaly például, amikor 150 ezer forint volt az átlagnyugdíj, annak 25 százaléka 37 500 forint volt. Ez egy évben 450 ezer forint...
A szavazatokért előrehozhatja a kormány a nyugdíjkorrekciót
Forrás:
hirklikk.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Itthon
- 2024. May 19., 12:03
Komáromig jutott a Verőcénél halálos vízibalesetet okozó szállodahajó, ott állította meg a rendőrség: Ketten meghaltak, öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 19., 13:37
Halálos hajóbaleset Verőcénél: egy vérző fejű, olaszul beszélő férfit találtak
Itthon
- 2024. May 19., 12:21
A napszemüveges Magyar Péter ezt üzente pünkösd vasárnap követőinek
További ajánlatok
Sport
- 2024. May 18., 13:51
Horribilis összegért cserélt gazdát a szalvéta, amellyel a 13 éves Messi szerződtetésére vállalt kötelezettséget a Barcelona
Itthon
- 2024. May 19., 11:11
Halálos hajóbaleset Verőcénél: Szállodahajó ütközött össze egy kisgéphajóval, ketten meghaltak, és öten eltűntek
Itthon
- 2024. May 18., 08:25
Csak győzze követni – Jégeső után napsütés
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Javaslom, maradjunk a svájci indexálás mellett, áprilistól. Kedves Nyugdíjas honfitársaim, az sokkal, de sokkal több pénzzel jár!
A nemfideszeseknek pedig (mondjuk én) igérhet akár dupla nyugdíjat, akkor se szavazunk rájuk.
Tehát további hitelfelvétel jöhetne jóval kedvezőtlenebb feltételekkel, mint mondjuk két hónappal ezelőtt.
Új hozzászólás