A zebrákkal kapcsolatos tervhez semmi köze Karácsonynak, hiszen a valóságban azonban ezt 2019-ben még Karácsony elődje, Tarlós István mutatta be, a kormányzati szövegközlő felületen most kifogásolt zebrákkal együtt.

A kormánymédia nekiment Karácsonynak, ám hatalmas égés lett a vége
Kép: BKK

Értelmetlen gyalogátkelőkkel okoz elképesztő dugót Karácsony Gergely a Blaha Lujza téren

címmel közölt szöveget az Origo névtelen szerzője a tér átalakításának munkálatairól. A kormánykonform írás az ezúttal a címben jelző nélkül hagyott főpolgármesterre hegyezte ki feleslegesnek ítélt gyalogátkelőt.

Az átkelőnek a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) is védelmére kelt:

Kedves Mediaworks hírcentrum, szíveskedjetek baromkodás helyett esetleg tájékozódni (ajánlott olvasmány: akadálymentesítés, jó reggelt kívánunk), már ha érdekel persze benneteket bármi is a városban. Meg úgy egyáltalán, le kellene jönni erről a teljesen autóspárti buta szemellenzőről, a városban ugyanis vannak olyanok például, mint lakók, ha esetleg nem tűnt volna fel

– állt a bejegyzésben.

A VEKE szerint a zebrák indokoltsága egyszerű „a budapestiek nem vakondok, rosszul tűrik, ha a föld alá kényszerítik őket, és nem szeretik ha föl-le kell lépcsőzniük csak azért, hogy átmehessenek az utca túloldalára. Az adjuk vissza a városlakóknak a közterületeinket elv keretében számos ilyen zebra készült, a kiskörút és a Nagykörút mentén is, a budapestiek teljes megelégedésére.

A bejegyzés végül némiképp Karácsonynak is odaszúr, mondván, a főpolgármester sem hangsúlyozta, hogy a terv még Tarlós idejéből származik:

…de hát a magyar közéletben nem divat az elődök helyes cselekedeteit megemlíteni, sokkal egyszerűbb beleülni a készbe és azzal dicsekedni.

Forrás: Telex
Fotó: Kép: BKK

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Galway
@KisTehen: Te biztos pasi vagy! Mert ennyi szövegértéssel, mint a tiéd, egy nő a mosógépét se tudná elindítani!
Szerintem hiba volt Pest, Buda és Óboda 1873-as egyesítése, tehát Karácsony alkalmatlan! Vagy szerinted, te Kis Tehén néven futó Méretes Ökör!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
szóval a zebra egy tarlós és fideszes lény,aki aszfalton szaporodik..
Gazella
Szánalmas egy viselkedés a kurványmédia részről.
Nyírfa
Hülye kormány hülye médiája. Ennyi.
Galway
@KisTehen: Te biztos pasi vagy! Mert ennyi szövegértéssel, mint a tiéd, egy nő a mosógépét se tudná elindítani!
Szerintem hiba volt Pest, Buda és Óboda 1873-as egyesítése, tehát Karácsony alkalmatlan! Vagy szerinted, te Kis Tehén néven futó Méretes Ökör!
Uriel
@Mirabilis: tegnap, 22:05

Tarlós látta már, hogy Varsó mennyiért venne új metrókocsikat? Mutatjuk

"az új szerelvények tenderén a legolcsóbb ajánlat csak kevéssel – 7%-kal – drágább annál, mint amennyiért mi a 3-as metró szerelvényeit felújíttatjuk az oroszokkal"

hvg.hu/gazdasag/20171026_Tarlos_latta_mar_hogy_Varso_mennyiert_vesz_uj_metrokocsikat_Mutatjuk?msclkid=757fac77ce9c11ec943d3f489648bb78

Ez megint az oroszoknak volt jó üzlet. Csak. Qrbán megint nem az ország érdekeit nézte, hanem Putyin seggét nyalta önérdekből az ország kárára! Tarlós "demens" István - aki eladta a fővárost Qrbánnak - meg asszisztált ehhez is.
ómió
És, ugye, ettől Mutyigeri efftárs dugói "már el is tűntek"!?
bencemacska
@KisTehen: ma, 08:14
Te szarvasmarha! Láttál már ekét közelről? Te hova "vezetnéd"? / Légy szíves olvasd el, csak 5 versszak, és gyönyörű!)
Ízelítőül:
"Megy az eke a felemás
két tehénnel,
mintha menne édesanya
kisdedével.
Elkerülik a páncélos
roncsát bölcsen;
legyen az a magyarázó
kép a könyvben.

Megy az eke, megy a magyar
sorról sorra
lankadatlan, mintha puszta
szerszám volna.
Fogy az ugar, nő a szántás
telve-terjed.
Magyarország, így írják a
történelmed."
Illyés Gyula : MEGY AZ EKE
simmering73
@m73: Négy elemije van, azt is a Ecserin vették a szülei.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.