Kétszer pedig távoltartási végzést is kért ellene. A lányok kötelező láthatáson voltak az apjuknál.

Az Aszódon meggyilkolt 16 és 14 éves lányok anyja korábban négyszer is feljelentést tett a volt férje ellen – főképp könnyű testi sértés miatt –, kétszer pedig távoltartási végzést is kért ellene, az elsőt azonban nem látták megalapozottnak – derült ki a hétfő esti RTL Híradóból

Négyszer jelentette fel az Aszódon meggyilkolt lányok anyja a volt férjét

Bűnügyi helyszínelők egy aszódi társasházban, amelynek egyik lakásában két holttestet találtak 2022. május 26-án este.

Fotó, címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán

A Híradó szerint a férfit három ügyben el is marasztalták, aki baltával végzett a napokban a 14 éves Tímeával és a 16 éves Júliával, majd pedig a vonat elé lépett a Heves megyei Adács közelében, öngyilkosságot kísérelt meg. A férfit kórházban ápolják, az utolsó hírek szerint romlik az állapota.

A lányok kötelező láthatáson voltak május közepén az apjuknál, aki a feltételezések szerint alvás közben végezhetett velük. A rendőrség kiment az apa lakásához, miután az anya bejelentette lányai eltűnését, de be nem mentek a lakásba. Ez csak azután történt meg, hogy az egyik szomszéd furcsa szagokat érzett kiáramlani a lakásból, ekkor találtak rá a lányokra.

A közösségi médiában a gyilkosság híre után sokan támadták az anyát, hogy ilyen előzmények után miért engedte el a lányokat az apjukhoz. A nőnek azonban nem volt más választása, mert ha akadályozta volna a kötelező láthatást, akkor súlyos pénzbüntetést, sőt, akár letöltendő börtönbüntetést is kockáztatott volna – mondta el a Híradónak a Nem Tehetsz Róla, Tehetsz Ellene Alaptvány alapítója, Mérő Vera.

A Híradó egy szegedi rendezvényen érte el Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkárt, aki azt mondta, zéró tolerancia van, és minden az aszódi esethez hasonló üggyel foglalkozni kell.

Forrás: rtl.hu/hirado

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
ez egy látlelet a magyar bírókról...talán be kéne vezetni hogy felelősséggel tartoznak az ítéleteikért...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
magyar1
A hajtóságoknál aki nem intézkedett ez ügyben azt bizony börtönbe kéne csukni, feljelenti,távolságtartást kér és mégis menni kell??? Hihetetlen!
Emmersson71
"A férfit kórházban ápolják, az utolsó hírek szerint romlik az állapota."

Remélem felépül és élete végéig rohad elzárva!

"A rendőrség kiment az apa lakásához, miután az anya bejelentette lányai eltűnését, de be nem mentek a lakásba."

Na, ezért egy raklap fos a magyar bűnüldözés! A kékek java buta fasz!
magyar1
@Emmersson71: Akik nem intézkedtek, gyilkosságban való közreműködés , vagy valami ilyesmi a vád a jogban - nem?
Emmersson71
@Horizont: Igen. A bűnüldözésbe tartozik az én nézőpontom szerint az ügyészség és a törvényalkotók is.
A kékek pedig lusták és ostobák!
DE!
Az "indokolt esetben" egy olyan kiskapu, egy gumiszabály, amit az értelmesebbje alkalmaz, a gyáva és lusta (ún. szabályt követő, másképp: alkalmatlan fasz!) pedig nem :(
Namely
@Pálinkás Pál: köszönöm, ezzel pont nem mondtál semmit. Konkrétan mit csinálnál, mit jelent az "elszámoltatnád"?
Namely
@Horizont: a dolog nem a válással, hanem ott kezdődik, hogy a párválasztásnál jobban oda kellene figyelni. Erősen kétlem, hogy a fenti és még egy csomó esetben a dolog megesett volna, ha a tisztelt apa vagy anya nagyobb figyelmet fordít arra, kivel, mikor, hogyan, stb.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.