Ahogy arról korábban beszámoltunk, életének 89. évében meghalt Moldova György Kossuth-díjas író. A hírre sorra reagálnak a politikusok közösségi oldalaikon.
Köztük Karácsony Gergely is búcsúzott a Kossuth-díjas írótól:
Életművének nagy része a Kádár-rendszer alatt született, a rendszerhez való viszonya és emiatt megítélése is ellentmondásos volt. Szociográfiai munkái és politikai szatírái mindazonáltal az elmúlt évtizedek legfontosabb írói közé emelték. Dühös ellensége volt minden társadalmi igazságtalanságnak, különös érzékenységgel fordult a társadalom legkülönbözőbb csoportjai felé, írásaiból sokat lehetett tanulni Magyarországról. Nyugodjon békében!
Schmuck Andor szomorúnak és felfoghatatlannak tartja a hírt. Megtiszteltetés volt számára az elmúlt 10 évben szinte az összes könyvbemutatóját megszervezni.
Bölcsessége és sok sok óra beszélgetés örök emlék! Őszinte részvétem a családnak.
Jámbor András bejegyzésében mesélt "furcsa megismerkedéséről Moldovával, mint íróval"
Egyszer, amikor nagymamámnál aludtam, a könyvespolcról a fejemre esett a Beszélő Disznó című novelláskötete, aztán elolvastam. Instant klasszikus lett nálam.
Sokan kérdőjelezték meg Moldova írásait, ezek valódiságát, a társadalmi reflexiójának hiányosságait. De bármi is a kritika, ezek a művek mégse egy elképzelt vagy láttatni akart valóságról szóltak, nem az elit valóságáról. Megkérdőjelezhetetlen, hogy Moldova egy elvhű, tiszteséges szocialista ember volt egész életében, egy ilyen élet minden hibájával.
Zseniális írónak tartja Moldovát, aki halálával pótolhatatlan űrt hagy maga után.
Barkóczi Balázs szerint túl sok mindent lehetne, és kellene most írni.
Például azt, hogy miatta szerettem bele az olvasásba. Illetve ez így nem igaz: azért, mert esténként azt láttam, hogy édesapám a gyárból hazaérve a konyhai lámpa fényénél az ő riportköteteit olvassa késő éjszakáig. Vagy azt, hogy mindig tiszteltem elkötelezett baloldaliságát. De ez sem igaz: volt, hogy helyenként már radikális szocializmusával nem tudtam egyetérteni; nem vonzott, nem motivált, épp ellenkezőleg. Vagy hogy bármikor is dedikált nekem (volt jópár ilyen alkalom, bár soha nem emlékezett rám), mindig megkérdezte, hogy tudom-e, melyik Kosztolányi-regényben szerepel egy Barkóczi nevű hős. Tudtam. Mindig tudtam, és ő mindig mosolygott.
Hozzátette:
Egyvalamit nem lehet tőle elvitatni: fontos író, sőt, nagy író volt. Olyan ember, aki mindig azoknak írt, akiknek mozog a szájuk olvasás közben. Ahogyan azt örök Mesterétől, Tolsztojtól tanulta. És ezért én mindennél jobban tisztelem. Ezért is… Nyugodjon békében!
Fekete-Győr András is megemlékezett Moldova Györgyről.
Magyarország ma elvesztette egy fontos kapcsolódását a valósággal, elveszített egy fáradhatatlanul kíváncsi, az életet mindig pontosan ábrázoló írót. Moldova György látott és rögzített mindent, ami ezzel az országgal az elmúlt évtizedekben megtörtént. Kritikusa volt minden rendszernek, mert képes volt ezek működését alulnézetből, a legkiszolgáltatottabbak nézőpontjából szemlélni, a hibákra és bűnökre onnan rámutatni. Falusi vasútállomáson, zajos textilgyárban, reménytelen borsodi rendőrkapitányságon is.
Hozzátette:
Moldova György mindig jót akart Magyarországnak. Mától megint kicsit nehezebb lesz megtudni, hol és hogyan lehet a legjobban segíteni ennek az országnak. Őszinte részvétem a családnak, és sajnálom mindannyiunk veszteségét is.
Nyugodjon békében!