Megtartotta első ülését az augusztus 20-ai Szent István napi programsorozat biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs csütörtökön Budapesten.

Összeült az operatív törzs, hogy "Európa legnagyobb tűzijátéka" zavartalan legyen augusztus 20-án
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár, a testület vezetője az ülés után elmondta, az elmúlt években nemcsak az állami ünnepek, hanem a magyarországi világrendezvények is bebizonyították:

olyan rutinos, felkészült szervezői tudás áll rendelkezésre, amely garantálja, hogy mindenki zavartalanul és biztonságban ünnepelhesse Magyarország születésnapját.

Azt mondta: az előkészületek rendben zajlanak. Az államalapítás ünnepéhez idén is négynapos programsorozat kapcsolódik. A látogatókat augusztus 18-21. között mintegy 20 programhelyszínen több száz programelemmel várják. Köztük – mint fogalmazott – "Európa legnagyobb tűzijátékával", amelyet 4,3 kilométer hosszan lőnek majd fel a Margit híd és a Petőfi híd között.

Emellett a tavalyihoz képest kétszer annyi, hatszáz drón is hozzájárul majd a látványhoz – emelte ki Kovács Zoltán.

Forrás: MTI

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Dr. Proktor
@134.bátor: Jutna kenyér, csak lassan nem tudják a zemberek megfizetni!
Apropó, július 1.-től négy-ötszörösére drágul a villamos energia ára a cégeknek, az teszi be a kaput a pékeknek és a kenyér árának...
Jozefina
Ez a lényeg, hogy cirkusz kell a népnek!!!?? Vajon hány éhező családot lehetne finanszírozni, vagy emelni a kisnyugdíjakat ebből az úri szórakozásból??? Arról nem beszélve, hogy mennyire környezetszennyző is!!
Dr.Doktorovics trinitron dr.
Rongyrázás megy ezerrel. Nincs is jobb helye pénznek. GAZEMBEREK!!!
justhpeter
Lesznek-e gigaposzterek is az augusztus 20.-ra 450,.forintos euró öröméről is vagy csak simán ellopjuk az égetően szükséges rendezési összegből ami a pártnak jár ?
balos
Nem is értem?A szent istván nem tudja,hogy mit képesek művelni a testvér gyilkossága miatt?Szóljon már valamelyik kdnpöcs neki!
ómió
Pedig ezt efftársilag "be megspórolnák"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.