"Miért nem vagyok liberális?" – ezzel a címmel osztotta meg videóját András atya, aki youtuberként is ismert.

Nevetségessé tettek egy strandolókat stírölő magyar papot, de visszavágtak a NER-keresztények

A pap néhány általa tapasztalt eseten keresztül igyekszik levezetni, hogy mennyire romlott is ez a világ. Kezdi azzal, hogy egy keresztény ember nem lehet liberális, mert ő attól keresztény, hogy az isteni törvények szerint él.

Majd jönnek a sztorik. Az első: gyerekeket táboroztatott Vác közelében, és úgy döntöttek, kimennek a helyi strandra. Na de amit ott tapasztaltak... Elmondása szerint

a strand felé közeledve megjelent előttük "egy rendkívül ízléstelenül öltözött hölgy". Az atya szerint a nő testéből több illetlen rész is kilátszott.

András atya – aki úgy fest, kicsit sokat foglalkozik mások életével – számára ez semmiféle esztétikai élményt nem nyújtott, inkább kontraproduktív volt. 

A papot az is felháborította, hogy a strandon tőle pár méterre egy házaspár egy teljesen jellegtelen televíziós talk show-t vitatott meg túlzott mélységgel.

Itt még nincs vége, a vonaton aztán melósokkal került egy kabinba, akik csúnyán beszéltek.

Az atya videóját alaposan kielemezte Fókuszcsoport Ádám, aki aztán a Kontra nevű kormánypropaganda csatornától kapott választ, és elmagyarázták neki, miről is szól a kereszténység.

Ádám reakciója az atya agymenéseire, számos olyan kommenttel, amit jobb, ha András atya nem olvas:

A Kontra reakciójának reakciója:

Forrás: Youtube

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Vajon András atya tudja-e, hogy a naptár milyen évet mutat ? Nem hiszem.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Néro2
Atyám a molesztált gyerekekről márt váltott szót a Nagy Hit ( Hím )Tag Társaival ? Rendkívül izlésesen ?
justhpeter
Vajon András atya tudja-e, hogy a naptár milyen évet mutat ? Nem hiszem.
csak úgy....
egy közeli keresztény rokonom rajtakapta a papot dugás közben a tanító úr feleségével !
ez még az 1930 as években történt, azóta semmi sem változott a családunkban a pernehajder papokkal kapcsolatban...persze jobb ha a tanító feleségét dugják,mint ha a kamasz tanítványokat...
human
A cikkből kimaradt, hogy ez az ""atya"" nácinak nevezte az ukránokat a videóban és más videójában is az orosz propagandát tolja. Van egy videója "Valami bűzlik Ukrajnában" címmel. Természetesen kikapcsolta a kommentelhetőséget a videó alatt.
Néro2
@human: Lehet ott volt Ukrajnában és megcsapta a saját szaga.
Berklac
Nem elég ,hogy buzi, pedofil , még totál hülyén kiáll és prédikál ! Szőrnyű vagy köcsög !
balos
A nagy számok nem hazudnak!A papok az igaziak úgy vannak a hatalommal,mint Krisztus az utolsó vacsorával!A többségük a selejt,akik büszkék a "szent" életükre az önmegtartozás hazugságában!
ómió
Márpedig a liberálbolsi "tuti" a mindent szabad!
jesz
..."Az atya szerint a nő testéből több illetlen rész is kilátszott."...

Nabaszki...el sem tudom képzelni, mi is lehetett a "több illetlen rész"...?

Kizártnak tartom, hogy ne lett volna bármilyen nemi kapcsolata az életében...egy esetben mégis...ha nulla a tesztoszteron szintje egy életen át...akkor még egy seggluk sem hozzta lázba...
dr. prédikátor
OOSZTÁN TE SZOKNYÁS KURAFI BUZI E VAGY VAGY PEDOFIL IS???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.