Fekete-Győr András közösségi oldalán számolt be arról, hogy a családi pótlékuk egy 14 éves kislányé, Katikáé lesz.

Új kezdeményezést indított Fekete-Győr – itt van mire kér minden magyartFotó: Fekete-Győr András momentumos képviselő felszólal mentelmi ügyében az Országgyűlés őszi ülésszakának nyitónapján, 2022. szeptember 26-án. MTI/Máthé Zoltán

Katikával, és az anyukájával beszélgettem hosszan nemrégiben. Katika egy hevesi iskola kitűnő tanulója, kedvenc tantárgya az informatika. Egy kis faluban élnek, ahol ő lehet azon kevesek egyike, aki a közeli város gimnáziumában tanulhat tovább.

Hozzátette:

Ma a magyar állam ugyanannyi családi pótlékot küld e kislány után a családjának, mint amit nekünk Álmos révén. Miközben a most következő időszak még nehezebb lesz Katika családjának.

Mint írja, tudja, hogy az ő kisfia boldogulása és biztonsága jelenleg nem a családi pótlékon múlik, hiszen szerencsésebb a starthelyzete.

Én pedig szeretném, hogy Álmos egy példamutató, szolidáris felnőtt legyen, ilyen magyar emberré szeretnénk nevelni

- tette hozzá.

Úgy véli, ezért is lesz büszke arra a kisfia, hogy "az utána járó családi pótlékot egészen addig Katika kapja, míg ez a törekvő kislány le nem érettségizik. Mostantól minden hónapban nekik, az ő iskoláztatását segíteni utaljuk át négy éven át".

Én pedig arra fogok kérni minden magyart, hogy akinek a gyermeke jóléte a családi pótlék összege nélkül is biztosított, az utalja el ezt egy olyan családnak, ahol nagyobb szükség van rá. Ha nem tudja, kinél lenne jó helyen a támogatás, segítünk! Katika családját Lőcsei Lajos képviselőtársam ismertette meg velem, de Lajos mellett családsegítők és kistelepülési önkormányzati képviselők is segítik a munkámat, ezért még sok-sok megkeresésben tudunk segíteni; sajnos rengeteg rászoruló családot ismerünk. A [email protected] címen várjuk a felajánlásokat, ahol igyekszünk mindenkit összekötni egy-egy rászoruló családdal

- fogalmazott bejegyzésében.

Szerinte igazságtalan a családi pótlék jelenlegi rendszere. Országgyűlési képviselőként támogat minden olyan javaslatot, ami ezen segít.

Fiatal apaként viszont itt és most akarok legalább abban változtatni, amiben módomban áll. Aki teheti, csatlakozzon!

Forrás: Facebook

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
Ilyen dolgot még javasolni sem lehet a milliós fizetéssel, +egyéb juttatással dotált kormánypárti tagoknak! Nekik az jár, és ami jár, az jár! Kell a gyerek zsebpénzéhez.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
rokker33
@kereső: Orbán meg kihasználja a lehetőséget! Sajnos Gyurcsány sem lenne jobb ekkora 2/3 os többséggel ő is szétlopott volna mindent csak annyi különbséggel, hogy kevesebbet adott volna mint Orbán! Ezek egymás malmára hajtják a vizet csak az ilyen # csak húgy aki én # horizont # eladott faszfej # ezt nem fogják fel meg a 8,5 millió választásra jogosultak többsége.Soha nem szavaztam se a gyurcsótányra se a cigányra...
kereső
@rokker33: Bocsi, hogy ellent mondok- Gyurcsánynak tiszta a keze- mondta Kéri László. És mond csak, ki lett milliárdos Gyurcsány minszterelnöksége alatt a családjából, iskola társából, csókosból közpénzen? Az , hogy puch lászlók voltak, nem Gyurcsány hibája. A rendszerváltás utáni első korrupció ellenes törvényt a Gyurcsány kormány terjesztette be, amelyet a fideSS az mszp-vel karöltve annyira felhigitott, hogy gyakorlatilag elvesztette korrupció ellenes mivoltát. Miért is lépett ki az mszp-ből???
simmering73
@rokker33: Gyurcsány 2/3 nélkül is többet adott, mint ez a maffiakormány. Az ő idéjében még működött a szociális háló. A rászorultak havi 10-13ezer ft kompenzációt kaptak (víz, villany, gáz, szemét), volt a rokkantaknak nyugdíjas bérlete, közgyógy igazolványuk. Ezeket 3 év alatt mind megvonták 2010 után.
csak úgy....
@ómió: te degenerált barom, tölünk többet vittek az efftársaid mint töletek ,te kreténék tökéletlen kölke!
- most ugyan azt csinálja orbán, te gyogyós az engedelmeddel! :) ugye neked megéri hülyének lenni?
kis tehen az örökösöd,te fö ökör?
ómió
@kulabombaafityiszre: Linknek itt vagy te, ha már a "haladóbolsi" Bokros csomagotokhoz is linket kívánsz! Már ezt is a "Zorbánra" hazudnád, ahogy itt a tetvesbolsi egótokat próbálod!?
ómió
@csak úgy...:Bolsiék fajkreténje! Ott az elmeosztályon már a saját efftársaid felismerésére is képtelen vagy!? Őket is a "Zorbánra" hazudod? Donoragyként kutyaagyat kérj magadnak, az képes az övéi felismerésére! És mit csinál most a "Zorbán"?! Csak nem ársapkát az alapélelmiszerekre, rezsire, üzemanyagokra!? Nahát! Te meg efftársiasan a világinflációt hazudnád rá a degeneró baromságaiddal együtt!? Minden ágyhozkötött elmebeteg másokat néz hülyének, vagy csak te vagy ezzel így!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.